ARCFELISMERÉSBEN UTAZÓ VÁLLALATOT VETT AZ APPLE

A RealFace technológiájának akár központi szerep is juthat a jövőben érkező Apple eszközökön.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2017. febr. 21. 14:01
Arcfelismerésben utazó vállalatot vett az Apple

Az Apple az elmúlt hónapokban több vállalatot is felvásárolt, és a sorban már ott van a RealFace nevű startup is. Ezzel az akvizícióval a cupertinói alakulat olyan eljáráshoz jutott, ami nagyon fontos szerephez juthat már a közeljövőben.

A RealFace egy olyan startup, amit 2014-ben alapítottak Izraelben, és azóta is Tel-Avivban van a székhelye. Adi Eckhouse Barzilai és Aviv Mader alapította a vállalatot, ami eddig mindössze 10 főt foglalkoztatott. A dinamikusan fejlődő startup a gépi tanulással kapcsolatos technológiák felhasználásával és speciális lehetőségek kihasználásával dolgozik azon, hogy a lehető legjobb arcfelismeréses azonosítási lehetőséget hozza létre. A RealFace szakemberei a mesterséges intelligencia alkalmazásával emberszerű érzékelést szeretnének létrehozni, persze digitális eljárásokkal. Minden bizonnyal jó eredményeket ért el a területen a startup, hiszen nemcsak, hogy felkeltette az Apple érdeklődését a munkásságával, hanem még azt is elérte, hogy felvásárlásra kerüljön sor.

Galéria megnyitása

A hírről a héber Calcalist számolt be elsőként, de mostanra mindenki kész tényként kezeli az ügyletet. A RealFace aránylag olcsó befektetés az Apple számára, legalábbis az eddigi ismereteink szerint. Bár a pontos vételár nem derült ki egyelőre, egyes források „néhány millió” dollárról beszélnek, mások pedig 2 millió dollár környéki összeget rebesgetnek. A startup hivatalos honlapja le van kapcsolva, és a közösségi oldalon sem érhető el jelenleg a profilja, ez pedig szintén arra utalhat, hogy már a cupertinói alakulathoz csatlakozott, és befejezte az önálló tevékenységét. A RealFace fejlesztése egyébként a Pickeez alkalmazás is, ami a fényképek rendezésében segíti a felhasználókat egyebek mellett az arcfelismerés kihasználásával.

De miért kell az Apple-nek egy arcfelismerő-eljárás, mikor ott van neki a remekül teljesítő, gyors és pontos ujjlenyomatos azonosítási lehetőség a TouchID révén? Nos, azért, mert valószínűleg a TouchID biometrikus egység hamarosan eltűnhet az Apple termékeiről. Egyre több pletyka szól ugyanis arról, hogy a közeljövőben olyan iPad és iPhone modellek jelenhetnek meg a boltokban, amelyeken már nincs ott az Apple legendás kör alakú nyomógombja, ami a TouchID-t is magában foglalja. De még ha ez nem is válik valóra, akkor sem lehet kidobott pénzről beszélni. Egyre többen dolgoznak ki ugyanis olyan azonosítási formákat, amik biometrikus alapokra felhúzva kétlépcsősek, szóval nemcsak az ember ujjlenyomatát kéri el a rendszer egy-egy alkalmazás, adat vagy egyéb szolgáltatás eléréséhez, hanem szimultán a szemeket vagy az arcvonásokat is vizsgálja. Szóval pusztán a biztonság növeléséhez is remek eszköz lehet a RealFace fejlesztése a jövőben érkező Apple termékek fedélzetén.

Azt nehéz megjósolni, hogy ezt mikorra alkalmazhatja élesben is az Apple, de ha tényleg a TouchID kiváltására szolgálhat a RealFace megoldása, akkor talán már csak hónapok kérdése. Akár az új generációs iPadek, akár a fejlesztés alatt álló iPhone-ok is megkaphatják. A RealFace egyébként már a negyedik olyan vállalat, amit Izraelben vásárolt fel az Apple; ide sorolható még a 400 millió dolláros áron gazdát cserélő Anobit 2011-ből, a PrimeSense 2013 novemberéből, és a LinX, amit 20 millióért tett a magáévá az alakulat 2015-ben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ChoSimba
ChoSimba
2017. febr. 21. 21:38
#2

Nekem inkább az jutott eszembe, hogy egy buliban megtalál valami agresszív fickó, kapok tőle két monoklit, ami után nem tudom felhívni a rendőrséget, mert a telefonom nem ismer meg. De jó !

Vagy egy autóbalesetben beszorulok a kocsiba, de ugyanígy nem tudok majd mentőt hívni.

Esetleg a fejemre szorul egy vödör vagy leharapja egy cápa. Akkor mi lesz ? :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. febr. 21. 21:42

Na meg azért nem árt kivilágított környezetben is lenni, nem biztos hogy sötétben használható is valamire, elől pedig nincs vaku, de nem is hiányzik hogy elvakítson. Mindegy ők tudják milyen haszontalanságot akarnak még beletömni a telefonba 50 ezres felárért.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. febr. 21. 21:25
#1

Ez is egy baromság, elfelejtették a fejlesztők hogy az arc idővel öregszik, változik, hízik, soványodik de akár maga a tulajdonos is változtathatja kozmetikai eszközökkel, esetleg szakállat vagy bajszot növeszt. Kételkedek ennek a dolognak a pontosságában, de a felhasználási területeiben is. 0-18 éves korig például lehetetlen hosszútávon arcot rögzíteni, mivel abban az időszakban folyamatosan változhat és változik is. Persze sokan vannak akik évekig, évtizedekig ugyanúgy néznek ki de nem a végtelenségig. Ha a telefon zárolására kívánják felhasználni akkor pedig az is kétes hogy egy fénykép nem csaphatja e be.

Vissza az oldal tetejére