Márciusban több gyártó is előrukkolt a játékosoknak szánt okostelefonjával. Megérkezett a ZTE-től a Nubia Red Magic széria új generációja, befutott az ASUS gondozásában a ROG Phone 5, és megjelent mostanra a Black Shark friss terméke is. Viszont van még olyan cég, aki tartogat újdonságot ezen a téren.

A Lenovo tavaly mutatta be az első Legion okostelefonját a gamereknek (ez szerepel a borítón), és most pedig arról kaptunk hírt, hogy már lehet tudni, mikor kerül a boltokba az új változata a Legion készülékeknek. A Legion 2 Pro április 8-án mutatkozhat majd be, ha a vállalat tervei szerint alakul. Órára pontosan még nem lehet tudni, mikor lesz az esemény, de az egészen biztos, hogy online közvetítés keretében lehet majd élőben figyelemmel kísérni.

Galéria megnyitása

Hivatalosan még semmit nem lehet tudni arról, hogyan nézhet majd ki a készülék, de az elhintett pletykák alapján már körvonalazódik. AMOLED képernyővel rendelkezhet majd az új Legion, ami legalább 144 Hz-es képfrissítési értékre lehet képes. Az Android 11 fut majd rajta számos egyedi, gamerek kedvében járó funkcióval. És a kamerarendszere is érdekes lehet, de inkább a képalkotó elhelyezkedése miatt, mint sem azok képessége okán. A fektetett használathoz idomulhat majd a kialakítása

A Lenovo előre láthatólag zavarba jövetel nélkül veszi majd fel a kesztyűt a korában megjelent gamer mobilokkal. A várakozások szerint a cég szakemberei a Snapdragon 888 mobilplatformot alkalmazzák majd, ami mellett 16 GB-nyi rendszermemória is felbukkanhat majd – persze minden bizonnyal érkezik belőle szerényebb konfiguráció is. Egy speciális hűtési megoldással is számolni lehet, ami aktív lesz, de az nem világos egyelőre, hogy ez beépített, vagy egy kiegészítővel megoldott dolog lesz.

Galéria megnyitása

Több különleges megoldással is szolgálni fog a szerkezet, és a töltése például állítólag akár 110 wattos teljesítménnyel is történhet majd. Ráadásul kettő darab USB csatlakozó kerülhet a keretre, hogy bármilyen formában fogja az ember, ne legyen zavaró a kábel jelenléte. Az akkumulátor esetén pedig arról szóltak a korábbi híresztelések, hogy legalább 5000 milliamperórás kapacitással fog szolgálni.

Abból a szempontból is érdekes lesz majd a gamer masina, hogy milyen árcédula kerül majd mellé. Hiszen tavaly nagyon jó ajánlatnak számított a Lenovo Legion Phone Duel, függetlenül attól, hogy nem egy szokványos konfiguráció volt. Ez is hozzájárulhat majd az eszköz sikeréhez.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére