Az első olyan monitorok, amelyek 144 Hz-es képfrissítési rátával, 4K-s felbontással és G-Sync HDR támogatással érkeznek, még tavaly be kellett volna hogy fussanak. Az ASUS és az Acer szakemberei legalábbis még ezt tartották reálisnak a tavalyi CES alkalmával. Sajnos a megjelenés alaposan elcsúszott, így még mindig nem kaphatóak az újdonságok, de most már legalább látszik némi fény az alagút végén, hála az Nvidia bejelentésének.
Mint ismeretes, az ASUS és az Acer megoldásai azonos alapokra támaszkodnak, vagyis AU Optronics gyártmányú, M270QAN02.2-es típusú panelt alkalmaznak, ami AHVA technológiát használ. A panel 144 Hz-es képfrissítési ráta és 3840 x 2160 pixeles natív felbontás mellett működik, maximális fényerőssége 1000 cd/m2. A panel mögé 384 zónára osztott háttérvilágítást helyeztek, valamint egy kvantumpontos réteget is bevetettek, így a HDR10 támogatás mellett a DCI-P3-as színtér lefedettsége is megoldott. Az Nvidia referencia dizájnja köré épülő monitorok között felszereltség terén persze van néhány különbség is, de az alapok azonosak.
Hogy miért nem jelentek még meg? Erre hivatalos válasz egyelőre nincs, de a lehetséges okok mögött a panellel kapcsolatos nehézségek éppúgy megbújhatnak, mint a G-Sync HDR platformmal kapcsolatos problémák. Akármi is történt, a lényeg az, hogy az Nvidia a GDC 2018 alkalmával bejelentette, most már tényleg érkeznek az új monitorok, ugyanis szállításukat még az első negyedévben megkezdik. A negyedév alatt most nem naptári, hanem pénzügyi negyedévet kell érteni, ami az Nvidia esetében kissé el van csúszva – az első pénzügyi negyedévük április 29-én zárul. Tehát az új monitorok szállítása áprilisban biztosan megindul, az viszont még kérdéses, hogy a boltok polcain pontosan mikortól találkozhatunk velük. És az sem tisztázott, mennyibe kerülnek majd (de nincsenek illúzióink, mivel ezek lesznek a legfejlettebb gamer monitorok a piacon, megkérik majd az árukat).

































