ÁPRILIS UTÁN JAVULHAT A RADEON RX 9070-ES SOROZAT ELÉRHETŐSÉGE

Ez az AMD egyik AIB partnere szerint lesz így, és remélhetőleg az árakra is pozitív hatást gyakorol majd.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. márc. 19. 7:50
Április után javulhat a Radeon RX 9070-es sorozat elérhetősége

Az AMD Radeon RX 9070-es sorozatának tagjai, vagyis a Radeon RX 9070 és a Radeon RX 9070 XT már megjelentek kereskedelmi forgalomban, a termékek elérhetősége azonban hagy némi kívánni valót maga után, de még így is jobb a helyzet, mint a GeForce RTX 50-es széria esetében – a GeForce RTX 5090-hez képest pedig pláne. Az új videokártyákból igazából nem készül annyi, amennyire szükség lenne, ez pedig felveri az árakat, ami nem egy örömteli helyzet. Szerencsére van már fény az alagút végén – és nem a vonat jön –, ugyanis az egyik pici AMD AIB partner, a Yeston nemrégiben arról számolt be, hogy rövidesen javulhat a helyzet.

A hiányállapot természetesen nemcsak az Amerikai Egyesült Államok területén, illetve nemcsak Európában okoz problémákat, hanem Ázsiában is, azon belül Kínában, ahol a Yeston tevékenykedik. A vállalat értesülései szerint az AMD azt tervezi, hogy folyamatosan növeli a NAVI 48-as grafikus processzorok gyártását, ennek köszönhetően az új videokártyák elérhetősége is stabilizálódhat a nem is oly távoli jövőben, valamikor április után.

Ezt az AIB partner azután jelentette ki, hogy több csalódott vásárló is felkereste ügyfélszolgálatukat, így nekik az X virtuális hasábjain keresztül adták meg a hőn áhított választ. A Yeston szerint jelenleg a NAVI 48-as grafikus processzorok szállítása eléggé instabil, ennek megfelelően a videokártya-gyártás sem olyan tempóban zajlik, mint ahogy azt az igények diktálnák. A vásárlóktól türelmet kértek és elmondták, minden héten újra fogják tölteni a készleteket és április után jelentősebb javulásra is lehet számítani.

A többi AIB is hasonló helyzetben van, ők sem kapnak annyi GPU-t, amennyire szükség lenne a vásárlói kereslet alapján, de valószínűleg ők is prófitálhatnak majd a termelés növekedéséből az áprilist követő időszakban. Jelenleg az MSRP-hez képest mind az Egyesült Királyságban, mind pedig az Amerikai Egyesült Államokban magasabbak az árak, méghozzá 50-130 dollárral, olyan modellek jelenleg nem is kaphatóak, amelyek az AMD listaárait követik. Eleinte, a rajt után nem sokkal néhány helyen még felbukkantak olyan belépőszintű modellek, amelyek MSRP-nek megfelelő áron kerültek forgalomba, de ezek azóta elfogytak és egyelőre nem is érkezett belőlük több.

A korábbi pletykák arról szóltak, hogy az olcsóbb modellek csak eleinte lesznek elérhetőek, később azonban csak a drágábbak maradnak forgalomban, azok lesznek szélesebb körben elérhetőek. Hogy ez így lesz-e? Egyelőre így van, de talán április után ezen a téren is lesz némi pozitív változás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2025. márc. 21. 16:23
#5

Ekozben a 200ezer leszallitott mennyiseg ugy nez ki nem igaz:
""Update: AMD reached out to Tom's Hardware to clarify that no claims about sales numbers were given at the event. There was discussion about strong demand for RX 9000 (and X3D), but the 200K claim was not a part of that conversation, according to AMD. The Benchlife page which seems to have been the original source of the claim has also been pulled.""
Link.

gulupeti
gulupeti
2025. márc. 20. 19:27
#4

"Az új videokártyákból igazából nem készül annyi, amennyire szükség lenne, ez pedig felveri az árakat" Ez csupán a boltok kapzsisága, attól, hogy kevés van egy kártyából, nem muszáj a normál hasznon felül extraprofitot rakni rájuk...

Wizzard
Wizzard
2025. márc. 20. 16:51
#3

Már drágább a 9070 XT mint az 5070 Ti... XD XD alakul. https://ibb.co/JwdQZ9rT

Gpety
Gpety
2025. márc. 19. 11:46
#2

Jelenleg is elérhetőek és a Geforce 5, de már a 4-esekhez képest is sokkal jobb ár/érték arányon.

Busterftw
Busterftw
2025. márc. 20. 11:08

@Gpety Ahogy az RDNA4 nevetseges arain sem valtoztat.

Wizzard
Wizzard
2025. márc. 19. 8:35
#1

Sajnos az amd-t még az sem mentesíti, hogy gddr7 hiány van, mert csak a samsung tudja gyártani egyelőre. Több mint egy hónapja lett volna, hogy megegyezzen a kiskerekkel, mégsem tette. Egy egyszerűen gyártható kártyát amihez minden adott, sem tud megfelelő mennyiségeben legyártatni.

Januárban a boltok magasabb áron vették a kártyákat, mint 550 és 600 dolcsi és csak egyes modellekre kaptak pénzvisszatérítést. Ezt többen megerősítették. Az amd jól pofára esett az nvidia bemutatón bemondott 5070Ti msrp árral.
A gamerek barátja. Jóval magasabb áron akarta adni a 9000 sorozatot. XD És akkor az nv a kapzsi. XD

Szóval valóban januári start-ra készültek.
Ehhez képest alig készült az amd msrp áron kártyával. Több hónapja lett volna, ez teljes egészében az amd hibája. Lehetősége lett volna visszatéríteni, ehelyett beszedi a pénzt és nem érdekli mennyibe kerülnek a káryták. Csak a bevétel.

"A kiskereskedő megerősíti, hogy a Radeon RX 9070 „MSRP” csak az első szállításokra vonatkozik, az ár később emelkedik" https://videocardz.com/newz/retailer-confirms-radeon-rx-9070-msrp-only-applies-to-first-shipments-price-set-to-increase-later

"A svéd Inet.se kiskereskedelmi lánc elmagyarázza, hogyan működik ez a Radeon RX 9070 kártyák esetében. Úgy tűnik, az MSRP-t csak az első kártyaszállítmányok esetében tartják tiszteletben, feltehetően azok esetében, amelyek már a raktárban vannak. A további szállítmányok ára eltérő lesz. A kereskedő példát hoz a PowerColor kártyákra, amelyek Reaper sorozata valóban az MSRP-n indul, de csak korlátozott számú kártyára. A cég már megkapta a második szállítmányt ezekből a kártyákból, amelyeket már magasabb áron jegyeztek."

"Azt a tényt, hogy csak korlátozott számú kártya fog megjelenni az MSRP-n, Andrew Gibson, az OCUK munkatársa is megerősíti: Az MSRP modellek száma néhány százra korlátozódik, így az árak ugrásszerűen meg fognak ugrani."

Hab a tortán, hogy törlik az msrp-n történt megrendeléseket, és drágábban tudod újra rendelni:

https://videocardz.com/newz/retailers-now-canceling-cheaper-radeon-rx-9070-preorders-msrp-stock-depleted-but-amd-wants-to-fix-it

"A kiskereskedők most törölték az olcsóbb Radeon RX 9070 előrendeléseit, az „MSRP” készlet kimerült"

Remélem a HUB erről is készít videót. XD https://ibb.co/0jbrZsTD https://ibb.co/dw6x4tsk

Az AMD árengedmény-rendszere hibás, mert elsősorban az MSRP modellekre vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a nem MSRP-modellek nem kapnak kedvezményt, ezért látható szakadék tátong bizonyos piacon lévő kártyák között. A szelektív árengedményekkel kapcsolatos probléma különösen problémás az európai és ausztrál piacokon, ahol az áremelkedés sokkal gyorsabb volt az RX 9070-es sorozat esetében, jegyzi meg a HardwareUnboxed. Az AMD lelkesen népszerűsítette eladásait a MicroCenteren keresztül, amely a bevezetés fő kiskereskedői partnerének tűnt, de a helyzet más régiókban teljesen más volt.

https://videocardz.com/newz/amd-radeon-rx-9070-pricing-affected-by-supply-greed-and-selective-rebate-system

Busterftw
Busterftw
2025. márc. 21. 11:24

@punchman
"Egy darabot nem lehet belőle kapni. "
Es? A vita szempontjabol teljesen irrelevans. EU-ba epp tegnap erkezett uj drop, spanyol Nvidia shopban delutan 3kor, RTX 5090 es 5080, MSRP-n, sot mar az uj csokkentett aron.
Ezek elfogytak par perc alatt, mit akarsz ezen magyarazni?

"De 5070-ből talán el sem adtak még egyet sem az egész kontinensen."
Forras?

"Teljesen alaptalan amit írsz az FE kártyák hatásáról. "
Ne terelj, nem a hatasrol van szo, hanem a hazugsagaid megcafolasarol.
Az Nvidia emelt arakat? Nem.
Az Nvidia arulja MSRP-n tovabbra is a kartyait? Igen.
Amit te itt osszehazodozol, na az teljesen alaptalan.

"Van MSRP-n árult partnerkártya. Szóval teljesen irreleváns amit írtál. AMD-nek kellenek a partnerek, tehát nagyon rossz és szakmaiatlan döntés lenne konkurálni velük."
Persze, az elso batch, mert az AMD rebate-ekkel akarta atbaszni a partnereit meg a retaileket, az eredeti launchhoz kepest csokkentett MSRP miatt. Meg az annyira kell nekik, hogy 2 tierben vannak beosztva, nem egyenloen kezelve.
Az MSI dobta oket, aztan te meg csak itt EVGA-zol.

"Az AMD a tapasztalatok szerint sokkal barátságosabb partner. Egyéb területeken is."
Igen, nyilvan ezert dobta oket az MSI, meg anyaznak a retailerek az eltolt launch miatt, a rebatek miatt, meg az eroltetett MSRP-n, amin nem keresnek a partnerek kb semmit.

"Mindezt olyan stratégiával, hogy a szilíciumzabáló megoldásokat kidobta. "
Aham, aztan ezzen nem ment a piacon semmire, csak rekord alacsony piaci reszesedesre es pontosan ezert dobjak az egeszet es az UDNA-val mar mennek vissza a sziliciumzabalo megoldasok az AI miatt.

"és nagyon komolyan vette a VGA piacot."
Mese, habbal. Az RDNA4 visszament monolitikus designra es fejlesztettek az RT-n/felskalazon, ezzel is futva az Nvidia utan.
A kovetkezo generacioban pedig osszevonjak a fejleszteseket, dobjak a befuccsolt RDNA/CDNA szetvalasztast, szinten futva az Nvidia utan. Es te ezt probalod eladni sikernek.

Hazudozol tovabb. Nezzuk a tenyeket:
-az Nvidia nem emelt arakat ahogy te itt behaluztad
-MSRP-n egyedul az Nvidia arul tovabbra is kartyakat
-az AMD meg arra sem volt kepes, hogy sajat REF kartyait MSRP-n arulja
-az AMD arra sem volt kepes, hogy eleg wafert foglaljon le es a mar tomenytelen mennyisegben allo GDDR6 ellenere megfelelo keszlettel legyen a piacon.
-az ellatasi lancok mar most javulnak a piacon, egyre tobb elerheto az 5000 sorozatbol, az arak elindultak lefele.

Vissza az oldal tetejére