Az Anker rengeteg kiváló töltővel rukkol már elő, többségében persze nem különösebben érdekesek a kiegészítői, de most egy olyan töltőállomással rukkolt elő, ami sokak számára lehet ideális a jövőben. Az egyszerűen csak 547 jelöléssel ellátott kiegészítőről négy termék tölthető szimultán, miközben kizárólag USB-C aljzattal rendelkezik.
Lényegében már arra az érára készült fel az Anker ezzel az újdonságával, amiben a gyártók kizárólag mindkét végén C-típusú USB csatlakozós kábeleket adnak. Az utóbbi időben már abszolút ez volt a jellemző a felsőkategóriában, a jövőben pedig valószínűleg a teljes ipar ebbe az irányba mozdul majd el. Az Anker 547 a cég szerint ideális választás lehet például munkahelyre, ahol egyszerre több terméket kell tölteni.
A szerkezet a teljesítményéhez képest egyáltalán nem nagy, nem igazán foglal el jelentősen több helyet, mint egy klasszikus, négyportos töltőállomás, miközben nem hétköznapi tempóra képes. Akár összesen 120 wattal is képes lesz párhuzamosan tölteni a rábízott készülékeket. Viszont matematikai feladványnak sem utolsó az, hogy miként lehet az egyes portokat kihasználni, annyira ugyanis azért nem erős, hogy minden egyes USB-n akár teljes terhelésnél is a maximális tempót biztosítsa.
Az Anker az első kettő USB-C-ről ajánlja tölteni a notebookokat, hiszen ez a készülék már erre is alkalmas. A legelső csatlakozón keresztül 100 wattos teljesítményt képes leadni, ami azért igencsak tisztességes érték, a második aljzat 60 W-os lett, a harmadik és a negyedik pedig egyaránt maximum 20-20 wattal tud szolgálni. Összesen ez 200 wattra jönne már ki, amire ugyancsak nem képes a kiegészítő, éppen ezért a különböző portoknak a kihasználtságát figyeli, és ennek megfelelően korlátozza a teljesítményét.
A vállalat egy külön ábrát pakolt arról össze, hogy miként fog alakulni a töltési teljesítménye az állomásnak a különböző leosztások esetén. Ebbe nem mennénk részletesebben bele, de arra azért kitérnénk röviden, hogy a négyből az utolsó kettő USB-n keresztül minden körülmények között biztosított lesz a 20 wattos töltés, ha pedig minden slotba kerül egy kábel, akkor az első 50, a második pedig 30 wattra lesz korlátozva a másik kettő 20 wattos kimenet mellett.
Az Anker 547 egy adapterrel csatlakozik a konnektorra, és fontos, hogy a kábele nem integrált, tehát lehet cserélni, illetve szétszedhető az utazások alkalmával. Hiszen ez a töltőállomás az utazásoknál különösen jól tud jönni. Elég neki egyetlen konnektor és minden eszközét tudja tölteni róla akár több ember is. Rádugható két notebook és két okostelefon, de akár négy mobil is, ha éppen arra van szükség.
Kiemelte a vállalat, hogy bővelkedik védvonalakban a szerkezet. Ennek megfelelően a töltés során nem kell attól sem tartani, hogy bármilyen gond lehet a rátolt eszközzel. Folyamatosan szabályozza a feszültséget, és véd a túláram ellen is, mint ahogy a rövidzárlatot és egyebek mellett a túlzott melegedést is el tudja kerülni.
Az Anker 547 már megvásárolható az Egyesült Államokban, és valószínűleg az öreg kontinensen is elérhető lesz idővel. A töltőállomás ára azonban cseppet sem szerény, 120 dolláros összeget kell érte kifizetni.

































