Androiddal a fedélzetén jön a tisztán elektromos Volvo

Az XC40 a Google és a Volvo együttműködésének az eredményét is magával hozza.

Androiddal a fedélzetén jön a tisztán elektromos Volvo

A Volvo is beszáll a teljesen elektromos meghajtású személygépjárművek piacára, méghozzá a nagy népszerűségnek örvendő XC40-ből készít egy ilyen kivitelt is. Sok gyártó teljesen egyedi autókat tervez már a villanyos hajtáslánc mellé, de a Volvo XC40 Recharge nem különösebben tér el a benzines vagy a hibrid modellektől a megjelenést tekintve, de nekünk most igazából nem ez számít.

Galéria megnyitása

Számunkra azért izgalmas az új kiadású, elektromos XC40, mert natív Androidot futtat. Nem arról van szó, hogy Android Auto támogatással szolgál, hiszen az csak egy szoftveres funkció, ami már nagyon sok járműben van ott szerencsére. Itt az Android Automotive rendszer került elő, ami mélyen integrálva van a fedélzeti rendszerbe, és ez felel lényegében a legtöbb funkció működtetéséért az újdonságon belül.

Az XC40 Recharge megjelenésére a Google és a Volvo már régóta készült, ugyanis már a 2018-as Google I/O eseményen ott volt egy benzin üzemű kezdeti modell a korai szoftverrel. Mostanra a konfiguráció a jelek szerint összeállt, és jövőre a végeredmény a kereskedésekbe kerülhet. Az itt felvonuló Android persze eltér attól, mint ami az okostelefonokon, táblagépeken fut, de sok olyan tulajdonsága van, amiben nem különbözik ezektől. Az autóból minden gond nélkül el lehet majd érni a Google Assistant szolgáltatást, mint ahogy a Play Áruházat is, ahonnan egyedi alkalmazások és már ismerős programok egyaránt telepíthetőek. Fontos, hogy a Google csak olyan applikációkat tesz elérhetővé ezen a platformon, amiket elfogad az Android Automotive felhasználásra, hiszen ez egy sokkal érzékenyebb terület, mint a mobiloké.

Galéria megnyitása

A keresőóriás a járművekben egy olyan információs és szórakoztató rendszert szeretne felvonultatni, ami minden igényt kielégítő, és erősen épít az újfajta interakciós lehetőségekre. Kiemelkedően nagy lesz a hangsúly a hangvezérlésen, így például a klímától a zenelejátszáson és a híváson át az ülésfűtésig számos dolog lesz parancsszavakkal konfigurálható. Ahogy a Teslák, úgy a Volvo androidos járművei is kaphatnak majd OTA érkező frissítésekkel új funkciókat, illetve adott esetben javításokat is távolról lehet intézni. A távolabbi jövőben pedig akár a közösségi autómegosztás is intézhető ezt kihasználva. És azt is fel tudja majd ismerni, ha karbantartás esedékes bizonyos pontokon, és erről részletes visszajelzést próbál nyújtani.

A Google a megfelelő kompatibilitásról is igyekszik gondoskodni, ennek megfelelően nemcsak, hogy az Android Auto lesz adott, hanem az Apple CarPlay is. És a rendszer arra is képes lesz, hogy a különböző funkciók segítsék egymást, így például a Google Térképre képes lesz támaszkodni a vezetést segítő rendszer, tisztában lesz azzal, hogy milyen útszakaszok következnek, így jobban fel tud készülni a veszélyesebb helyzetekre, és persze a könnyebb szituációkra is.

A Térkép itt mindig friss és használatra kész lesz, aktuális forgalmi adatokkal is szolgál majd, és így tovább. Ráadásul a Google és a Volvo mindent úgy alakított ki, hogy bárki könnyen kezelni tudja, illeszkedjen a működése a Sensus szoftverhez, ami a Volvo sajátja. Az elektromos XC40-nél azzal számol a cég, hogy sokak számára lesz elérhető, és így az Android Automotive rendszerrel is széles közönség kerülhet közelebbi viszonyba. Még, ha nem is ez az első olyan jármű, amiben ez megjelenik.

Galéria megnyitása

A Volvo egyébként minden teljesen elektromos modelljét a Recharge utótaggal fogja illetni, és az XC40 Recharge várhatóan 400 kilométer körüli hatótávolsággal fog rendelkezni a WLTP mérés szerint. Ezt egy 75 kWh-s akkucsomaggal éri el, amit 150 kW-os gyorstöltővel 40 perc alatt lehet majd 80%-ra tölteni. A menetteljesítményre nem lehet majd panasz, ugyanis 408 lóerővel rendelkezik majd a kettő motorja (elől és hátul is egy-egy), melyek már az indulást követően rögtön le tudják adni a 600 Nm-es csúcsnyomatékot, és 180 km/órás tempónál is csak az elektronika fogja majd vissza nehéz vasat, valójában többre lenne képes. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezért a járműért mennyit kell majd fizetni, de minden bizonnyal többe kerül majd, mint a sztenderd XC40.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap