Android Pie frissítés az ASUS-nál

Android Pie frissítés az ASUS-nál

Az ASUS korábban egy szűk csoport számára elérhetővé tette a ZenFone 5 és a ZenFone 5z főverziós frissítését, és valószínűleg nem adódott vele gond, mert most már globálisan, minden ZenFone 5z tulajdonosnak számolni lehet az Android 9.0 érkezésével.

A tajvani alakulat ugyan már több lépcsőben is tesztelte az új operációs rendszert, de még az OTA terjesztés esetében is inkább a fokozatosság mellett döntött, így próbálja elkerülni, hogy egy megbúvó hiba felhasználók millióinak fájjon. Szóval az eszköztulajdonosok nem egyszerre, hanem a következő napokban, hetekben kaphatják majd meg a frissítést, és bár a beállításokban lehet ezt ellenőrizni manuálisan, igazából automatikusan jelezni fog egy értesítéssel az Android, amikor a mobil számára elérhetővé válik a Pie.

A felhasználók az Android 9.0 révén megváltozott értesítési rendszerrel találkozhatnak, és persze számolniuk kell az olyan technológiákkal, mint az adaptív fényerő és az adaptív akkumulátor, ezek egyaránt gépi tanulást használva próbálják majd a felhasználói élményt javítani, ahogy az Apps Actions felület is az alkalmazástárolóban. A ZenFone 5z már egy „kávamentes” masina, így jól fog itt jönni az új gesztusvezérlési lehetőség is, mellyel rendkívül gördülékenyen lehet majd használni a kiváló teljesítménnyel szolgáló, felsőkategóriás masinát. Sajnos konkrét változáslistával nem szolgált az ASUS, így az nem derült ki, hogy a Google által eszközölt módosításokon felül milyen egyéb változásokkal lehet itt számolnia az embereknek. Annyit lehet tudni, hogy a frissítés 1080 MB-os méretet öltött, szóval érdemes a letöltés megkezdése előtt stabil hálózati kapcsolatról gondoskodni – és szűkös adatkeret mellett mindenképpen Wi-Fi-n ajánlott elkezdeni a műveletet.

Galéria megnyitása

Az ASUS korábban közölt Android Pie frissítési listája alapján következő körben a ZenFone 5 és a ZenFone 5 Lite lehet a soros (az előbbinél már folyik a publikus tesztelés), de valószínűleg a játékosoknak szánt ROG Phone esetében is igyekszik majd minél hamarabb előállni a friss operációs rendszerrel a vállalat. Információink szerint ezeken felül frissülni fog még a ZenFone Max Pro M1, a ZenFone Max M1, valamint a ZenFone Max M2, a ZenFone Max Pro M2 és a ZenFone Live L1 is. Korábbról pedig a ZenFone 4 Pro és a ZenFone 4 lehet még érintett. (Az ASUS a jelek szerint szinte csak a tavalyi gépeinél tartja lényegesnek az Android 9.0 biztosítását.)

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap