AMD: CPU ÁRCSÖKKENTÉS ÉS PHENOM II X4 965BE

Az AMD mindennapjai mostanában elég mozgalmasra sikerednek: a vállalat a tegnapi nap folyamán tartott DX11-es bemutatót a QuakeCon alkalmával, valamint a rendezvény miatt az illetékesek magukkal hozták a Catalyst 9.8-as változatát is, amely hivatalosan csak holnaptól válik elérhetővé, de már számos helyről letölthető most is. A vállalat ezek mellett hivatalosan is hódító útjára bocsátotta legfrissebb Black Edition processzorát, a Phenom II X4 965-ös modellt, valamint kisebb árcsökkentésre is készül a Phenom II-es és Athlon II-es termékcsaládok esetében.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2009. aug. 16. 17:30
AMD: CPU árcsökkentés és Phenom II X4 965BE

Az AMD mindennapjai mostanában elég mozgalmasra sikerednek: a vállalat a tegnapi nap folyamán tartott DX11-es bemutatót a QuakeCon alkalmával, valamint a rendezvény miatt az illetékesek magukkal hozták a Catalyst 9.8-as változatát is, amely hivatalosan csak holnaptól válik elérhetővé, de már számos helyről letölthető most is. A vállalat ezek mellett hivatalosan is hódító útjára bocsátotta legfrissebb Black Edition processzorát, a Phenom II X4 965-ös modellt, valamint kisebb árcsökkentésre is készül a Phenom II-es és Athlon II-es termékcsaládok esetében.

Kedvezőbb árak léphetnek érvénybe

Galéria megnyitása
A firingsquad értesülései szerint a vállalat processzorár csökkentése már egyes helyeken érezteti hatását, bár a cég webes árlistáján még nem jelentek meg a friss árak. A Phenom II X4 955 Black Edtition modell például 245 dolláros áron szerepel az AMD árlistáján, ám a Newegg-nél már 199 dollárért is hozzá lehet jutni. Ugyanez a helyzet a 225 dolláros Phenom II X4 945-ös processzorral is, amely a fent említett külföldi webáruházban már 169,99 dollárért is elérhető. A Phenom II X3 720-as processzor hivatalosan 145 dollárba kerül, de 119 dollárért is elérhető.

Az Athlon II-es modellek közül a 250-es processzort 87 helyett 76 dollárért is elérhető. A változások minden bizonnyal a napokban megjelent Phenom II X4 965 BE modell miatt következtek be, de szakértők szerint az Intel Lynnfield processzorainak megjelenésével újabb árcsökkentéseket foganatosíthat az AMD.

[bold]AMD Phenom II X4 965 Black Edition: új csúcsprocesszor

[/bold]

Az AMD leggyorsabb processzorával kapcsolatban már számos információ látott napvilágot korábban is, amelyek - a hivatalos bejelentést ismerve - egészen pontosak voltak. A friss jövevény Socket AM3-as tokozással érkezik és beépített memóriavezérlővel is bír, amely DDR2-1066 MHz-es és DDR3-1333 MHz-es memóriatámogatást kínál. Az új processzor esetében magonként 256 KB-nyi másodszintű gyorsítótár van jelen, a harmadszintű megosztott gyorsítótár mérete pedig 6 MB-os. A 3,4 GHz-es órajelen ketyegő négymagos Black Edition processzor 140W-os TDP mellett üzemel, a termék szorzózár-mentes, így a szorzót nem csak lefelé, hanem felfelé is lehet módosítani a sikeres tuning érdekében.

Galéria megnyitása

A 45 nm-es csíkszélességgel készülő termék már majdnem mindenhol megvásárolható, a hivatalos ajánlott végfelhasználói ár 245 dollár magasságában helyezkedik el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
adam0205
adam0205
2009. aug. 18. 14:42
#31

DIEGO Megintcsak tévedésban vagy, a CPU tud pár mp alatt annit ingadozni hőmérsékletben. 20-30-at is simán. EZért nem lehet úgy megtudni mennyi a hőmérséklet 3D-ben mire kilépsz a programból. Az meg hülyeség, hogy nem bírják elviselni. A szilíciumnak és a forrasztásoknak (fém) meg sem kottyan, egyedül a 100 fok feletti hő ami már kritikus, de CPU-nál 70-et szoktak mondani.Az meg alap főleg ha valaki tuningolni is akar, hogy legyen normális hűtése, és nem csak CPU hanem teljes.Egyébként persze kit érdekel a 920 mennyivel gyorsabb Photoshop alatt, aha de annak akkor mi értelme van, hogy tuningolod a 4 magos procit 4 HGZ fölé? annak is semi mert anyival nem növekedik a teljesítmény (főleg játék alatt ahol már lehet VGA limit), de a fogyasztás igen, és akkor már tuti nem 140W-ot fog enni hanem többet. Egyébként az i7 sokkal időtállóbb, és ha kihasználják a programokkal a tudását jóval gyorsabb is lehet. Szóval igaz ennyi pénzért jobban megéri egy X48+ i7 920 kombó. Kivonják a forgalomból? És itthon lesz egy jó darabig mivel nem kapkodták el a készletet és nem is fogják.Egyébként a $ hasonlítás is hülyeség itthon eleve $=€ plusz kiskerek árhaszna, így pluszba már sokkal drágább lesz.Egyébként jelenleg a AMD Phenom II 965 AM3 BOX Black Edition kerül 71.713 Ft-ba itt ha esik is az ára akkor is max. 60 ezer lesz ami elég messze van a 47.000 Ft-tól.

Joachim21
Joachim21
2009. aug. 18. 10:46
#30

Ha nem kell holnapra egy új gép akkor várd meg az első teszteket, és dönts a teljesítmény alapján.Számozás is csak elsőre furcsa, egyébként pedig minden dobozon /meg gondolom adatlapon, ha neten keresgélsz/ ott lesz a tokozás, és minden fontosabb tulajdonság ahogy eddig is. Én egyébként úgy tudom hogy az összes Core2 i3-ba kerül majd, függetlenül attól, hogy milyen kategóriát képviselt előtte.

Parano1d
Parano1d
2009. aug. 18. 9:42
#29

A Lynnfield procik mindkét kategóriába tartozni fognak, tehát fog megjelenni i5, és i7-is, csak HT-ben különbözik egymástól a két változat ha jól tudom, bár lehet órajel-függő is lesz. Hogy mennyire ésszerű, azt ne firtassuk inkább... tovább fokozva a káoszt az intel a felsőkategóriás Core-okat is i5 néven fogják árulni. no comment.

MJ12
MJ12
2009. aug. 18. 9:12
#28

Én azon gondolkodtam hogy, lynnfield...lynnfield, de nem lehet jobb az i7-nél ha i5 néven adják, vagy különben megnyernék a legésszerübb számozás díjat nála, :)bár látom i7 alsóbb részére is csináltak lynnfieldet, de akkor se tudomnamindegy:)

Joachim21
Joachim21
2009. aug. 18. 8:56
#27

A 196USD a legolcsóbb lynnfield ára, aztán 284$ , és 560$ lesz az induló áruk a többieknek.

Parano1d
Parano1d
2009. aug. 18. 7:01
#26

Amúgy az ajánlott végfelhasználói ár a 245 dodo, nem az 1000db-os megrendeléses ár. Azt inkább szerverprociknál, és GPU-knál szokták megadni. Ettől függetlenül ennyiért most nem érdemes megvenni szerintem. Az új Linnfield processzorok várható árai 176$ 196$, és 284$ lehet számolgatni, mennyi lesz forintban. 3.2--->3.46GHz A 2 olcsóbb változat mindenképpen tuti vételnek ígérkezik. És biztos vagyok benne, hogy sokat fog esni ennek a processzornak az ára hamarossan. Ha beleszámítjuk, a fogyasztás beli különbséget, és a tuningpotenciált, akkor pláne az Intel a jobb választás. Persze azért ezek eggyenlőre nem olcsó mulatságok lesznek.

Joachim21
Joachim21
2009. aug. 17. 23:18
#25

Egyértelmű...Vársz egy hónapot, és Lynnfield CPU-s Intel konfigot veszel. De nem akarok már itt beleszólni túlságosan, mert a végén a fejemhez vág vki egy 460 grammos procihűtőt, ami a valóságban 700grammot nyom, és belehalok. :lol:

rini
rini
2009. aug. 17. 21:53
#24

Amúgy számold ki a 47000 ft. 1000 db-os megrendelés esetén érvényes + 25% ÁFA + Kisker, Nagyker haszon.Ez bizony oda jön ki.Mindig majdnem elájulok mikor olvasom a hozzászólásokban az árakat aztán utána nézek. Akkora csúsztatások vannak, hogy csak ámulok.Ezt el is fogadom, hogy mindenkinek más a megéri kategória. Mindenki aszerint válasszon amennyit megengedhet a pénztárcája vagy amilyenre szüksége van. Azt viszont nem fogadom el ha valaki csúsztat az árakkal vagy egyéb állításokkal.Eléggé tisztába vagyok az árakkal az utóbbi időben mert én is gépfejlesztés előtt állok és vergődök, hogy milyen legyen.

Parano1d
Parano1d
2009. aug. 17. 21:53
#23

Sajnos ez van Magyarországon, baromira megadóztatnak mindent. Az meg hogy mennyire éri meg, viszonyítás kérdése. Jellemzően a felsőkategóriás processzorok baromi drágák,és nem éri meg őket megvenni szerintem. Csak egymáshoz képest van jó/rossz áruk. És az újdonságoknak alapból magas szokott lenni. Ha valaki ilyent akar venni várja meg az új Intel procikat, és akkor tuti lemegy az ára ennek is.

rini
rini
2009. aug. 17. 21:45
#22

Nézd meg a IPON árait. Engem az nem érdekel, hogy Pistike és Józsika olcson beszerzi. Hiába nézed a dollár árfolyamot ha itt nem annyiba kerül magyar forintba. Az csak azokat érdekelhet akik külföldre mennek vásárolni, vagy rendel. Mielőtt írtam a hozzászólást mindig tájékozódok.

Terror
Terror
2009. aug. 17. 20:31
#21

920-ast kivonja az intel a forgalomból, amúgy meg mi alatt erősebb? Photoshop meg x renderelés alatt? 100 userből 99-et ez baromira nem érdekel... Játékok alatt meg az i7 pont úgy teljesít mint a C2 és a PHII 955, sőt, van ahol rosszabbul (pl. ITT, GTA4, és ez egy Intel által szponzorált weboldal tesztje!).

rini
rini
2009. aug. 17. 20:07
#20

Egy gond van ezzel a procival, nem éri meg az árát. Azért 70000 ezer nem kis pénz ráadásul az i7 920 még így is jóval erősebb, pedig csak 2,6 Ghz-es, ráadásul majdnem 10000-el olcsóbb. Jó, lehet mondani, hogy alaplap olcsóbb hozzá, de már nem annyival hogy nagyon megérje, Viszont ha a régi lapba teszed akkor nem tudod kihasználni az újításait.A lapok árai között sincs már akkora különbség mint régen. Már 38000-ért lehet venni 1366-os lapot vadi újat míg AMD AM3-as lapot 25-ért.

DJPizsi
DJPizsi
2009. aug. 17. 17:52
#19

Én meg vagyok elégedve az amd hűtőmmel, 6400+om van, és 61fok fölé még nem ment(bár már 6600as fordulata megvolt), pedig én játszottam már 5 órán át crysist 40fokba, passzív videókártyával =)

Terror
Terror
2009. aug. 17. 17:38
#18

Nemtom, nálam szobahőmérsékleten ketyeg az Athlon, terhelés alatt is 10 fokot ver csak rá. Annyira mégsem ratyi az a hűtő.

Parano1d
Parano1d
2009. aug. 17. 16:55
#17

Elég hamar felmegy az :) És nem a "windózos" energiagazdálkodástól függ csak a dolog. Terheletlenül nemcsak a processzor szorzóját veszi vissza a gép, hanem a feszültséget is csökkenti. De ha túl nagy maximális feszültséget állítasz be a BIOS-ban ami a 4 GHz-hez már kell!!! Akkor sajnálatos módon nem hajlandó működni az energia kímélő mód. Ez azt eredményezi, hogy mindíg 4 GHz-en fog sajnos menni a processzor. Ez a bug ha úgy tetszik az összes ma kapható AMD PhenomII/AthlonII processzornál van. 3.6-3.8 Ghz környékéig azért azért működik a dolog processzortól függően, de felette már tuti nem hidd el. A gyári ventik pedig nagyon ratyik amiket az AMD procikhoz adnak(ezt gondolom te is észrevetted, hacsak nem OEM vetted a te procidat), de ha nem szórakozol az alapfeszültséggel akkor elég. Amúgy béke testvér :D

_DiEGO_
_DiEGO_
2009. aug. 17. 16:16
#16

Nem akartam írni , de szted az a Q hűtőventillátor ami elég szélsőséges keretek közt tud forogni/hüteni annak érdekében hogy a procit nagyjából állandó hőmérsékleten tartsa , minek van rajta ? Nem ugy van 25C° utánna meg egyből 50C°-ra ugrik tized mp alatt ... persze nemtudni ki milyen géppel rendelkezik, de normális körülmények között nics 20-30C° ugrálás, mert akkor télleg nem oké ott valami , ha meg valakinél nem müxik valami normálisan , arról más nem tehet. Ezzel itt OFF

Persze, hogy minden müködjön , ahhoz windózba is bekell állitani legalább a: Minimális energiagazdálkodás-t.

Parano1d
Parano1d
2009. aug. 17. 15:30
#15

Nyilván dinamikusan állítja, de ha csak 30 másodpercig használod 100%-on, akkor már felmegy a hőmérséklete nagyon nagyon magasra, ami viszont nem tesz jót az élettartamának, a túlfeszültségről már nem is beszélve, ami elkerülhetetlenül kell, már 3.6-3.7GHz-nél is. Azt meg már szinte szégyellem is megemlíteni Diego, hogy 4GHz-nél már nem működik a CnQ, mert a magas túlfeszültségtől behülyül, és nem veszi vissza az órajelet.

imi93
imi93
2009. aug. 17. 14:52
#14

diego

ez nem igaz mert a vga-knál van egy 2d-s beállítás meg egy 3d-s

nem olyan hogy ha több kell akkor ad plusz 100mhz a gpu-nak meg a vramnak

a procira se teljesen igaz hogy annyit amennyi kell hanem ha csak nagyobb terhelés van akkor annyira emeli a szorzót ami kell a gyári órajelhez

pl "üresbe" leviszi 8-ra a szorzót de ha jön a terhelés akkor meg felveszi pl 12-re nem úgy hogy most csak kicsitt több a terhelés és felveszi 10-re mikor meg megint nagyobb 11-re és amikor meg max kell akkor meg 12-re

Terror
Terror
2009. aug. 17. 13:01
#13

Alul is lehet ám feszelni a processzort, és akkor csontra ugyanannyit fogyaszt, mint az előzőek (az 1,3 Voltos 1,17 Volton is stabil, tomshardware teszt: Katt</a&gt;). Amúgy CnQ-tel, idle-ben ugyanannyira viszi le a feszt és a frekit, mint a többi PHII-n, gondolom senki nem járatja a vasat 100%-on egész nap.

_DiEGO_
_DiEGO_
2009. aug. 17. 12:50
#12

Grága jó ég !

Mintha nem tudnátok , hogy az szorzót dinamikusan állitja szükség esetén fel/le annak arányában mennyit igényel egy alkalmazás vagy játék. Csak annyin megy a proc amennyi épp kell , de ez VGA-ra is igaz már AMD/ATI -nál legalábbis igy van. Jah persze aki fixre belövi hogy állandóan ua gigahercen menjen gépje , annak úgy kell... Tartós használat .... TE 24/24 órát nyomatod ? Szted hol menne 4 x 3,4-4GHz nonstop ? Home környezetben ? Esetleg BH torrentezés , de ez esetben ugye szinte alapon mennek órajelek :D

Parano1d
Parano1d
2009. aug. 17. 12:09
#11

Azért az nem úgy megy, hogy egy 140W TDP-s procit gyári hűtővel csak úgy megtuningolsz 20%-al. Igazából semmiben nem különböznek az alacsonyabb órajelű társaiktól, csak válogatott példányok, és gyárilag magasabb az órajel szorzójuk. A tuning eredmények azt mutatják, hogy alig, vagy semmivel nem tudnak többet, mint az olcsó változatok. 4GHz eléréséhez már nagyon jó hűtés, és nagy mák is kell. És persze tartós használatra nem is javasolt, ha megy is.

Joachim21
Joachim21
2009. aug. 17. 11:52
#10

Ez ugyanaz a mag mint ami az eddigi AM3as Phenomokban is volt, tuningolni is addig lehet. Nem véletlen h emelni kellett a TDP értékén is, mert ezt az órajelet már eleve magasabb feszültségek mellett teljesíti. Amíg nem lesz újabb revisionje a deneb magnak, én nem nagyon várnék 3.6Ghzes, vagy efölötti darabokat. Az áraik jók, ezt el kell ismerni viszontÉs egy teszt ami agyonfényezi.Jó mazsolázgatást!

sirpalee
sirpalee
2009. aug. 17. 11:03
#9

Pontosítás 512 kbyte / mag, szép is lenne ha 8 magos proci lenne :) (2M / 4 = 512k)

Jó proci ez, én lecserélem majd a 9850 BE-t erre, és mindezt megúszom alaplapcsere nélkül.

_DiEGO_
_DiEGO_
2009. aug. 17. 10:54
#8

imi93Vagy ha vesz egy ujabb procit , akkor kell alá egy ujabb vas is ;)Valaki akkor tud adni kedvezményt ha már nyereséges , szal a hireszteléseknek sosem hittem. Veszteségesen meg ZERO bevételért sehol nem küszködnek... MO-on is mennyi veszteséges és nemnyereséges vállalkozás müxik :D , de csak papiron kivetitve vagyon emígy ;) Nem ostoba emberek ülnek ott. Az lehet hogy volt mikor nem volt egy ágazat nyereséges, de a másik korrigálta . Ezen kár vitázni , előre is mondom. Csak ép emberi ésszek kell gondolkodni...Nos csak egy 20%-os tuning rá és 4x 4GHz és sztem eredeti hűtővel is ;) elviszi , ezért is B.E. valami extrémebb hűtéssel ... Misi alaplapok kapásból 11% húzást rátesznek ha engedjük... és az akkor 3,77GHz lenne ...5/5

ByrDer
ByrDer
2009. aug. 17. 10:52
#7

De szép is lenne ha ezek az árváltozások.. vagy a dollár-forint árfolyam érintenék Magyarországot is. Már rég vettem volna egy i7-es rendszert (35k-ért egy i7920-at, 25kér egy x58-as lapot).

Pillanatnyilag ha vennék repülőjegyet amerikába, 1-2 napot nyaralnék ott, megvenném az i7-es rendszert mindenestül, vis<mod>epülnék és még így is spórolnék vagy 20k-t ahhoz képest ha a "magyaradót" kéne megfizetnem itthon.

De ha esetleg még beállnék 1 hétre budit pucolni egy amcsi mcdonaldsba vagy utcát seperni még keresnék is az úttal.

/ 2
Vissza az oldal tetejére