AMD: A MUNKAERŐ 10%-A LAPÁTRA KERÜL

Az AMD a jelek szerint komoly létszámleépítésre készül: a vállalat alkalmazottainak 10%-a kerülhet lapátra, ugyanis a vezetőség versenyképes kiadási struktúrát szeretne létrehozni, azaz csökkenteni szeretné a működési költségeket. A strukturális átalakításokra ebben a negyedévben, illetve a következő év első negyedévében kerül sor.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. nov. 4. 11:30
AMD: a munkaerő 10%-a lapátra kerül

Az AMD a jelek szerint komoly létszámleépítésre készül: a vállalat alkalmazottainak 10%-a kerülhet lapátra, ugyanis a vezetőség versenyképes kiadási struktúrát szeretne létrehozni, azaz csökkenteni szeretné a működési költségeket. A strukturális átalakításokra ebben a negyedévben, illetve a következő év első negyedévében kerül sor.

Az alkalmazottak 10%-át elbocsátják

A cég történetében nem ez az első komolyabb létszámleépítés, a vezetőség korábban is tett már hasonló lépéseket annak érdekében, hogy a vállalat nyereségesen, költséghatékonyan és versenyképesen működhessen. A strukturális átalakítások, illetve a munkaerő 10%-ának elbocsátása ebben a negyedévben 10 millió dollárnyi kiadáscsökkentést jelent majd, míg a következő év első negyedévében már 118 millió dollár megspórolására nyílik lehetőség. A szerkezeti reform ezzel együtt komoly kiadásokat is jelent majd: a jelenlegi negyedévben 101 millió dollárt, míg a következő év első negyedévében 4 millió dollárt emésztenek fel az átalakítással kapcsolatos költségek. 2012 folyamán összességében 200 millió dollárral csökkenhet a működési költség, hála a strukturális átalakításoknak.

Az AMD illetékesei szerint a működési kiadások csökkentése, illetve az, hogy a vállalat nagyobb figyelmet fordít a globális munkaerőre, erősíteni fogja a cég versenyképességét, ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy a cég kiegyensúlyozott stratégiai lépéseket tehessen és így gyorsíthassa növekedését. Rory P. Read, az AMD elnök-vezérigazgatója szerint a struktúra átalakításnak köszönhetően az AMD hatékonyabban ki tudja majd szolgálni globális vásárlói bázisának igényeit, de a cég ezzel együtt piacvezető pozícióba is kerülhet az alacsony fogyasztású eszközök és a felhő alapú megoldások szegmensében, valamint a fejlődő országokban is. Utóbbiaknál fontos szerepet játszik majd az átalakítás következtében megspórolt 200 millió dollár: az összeg jelentős részét visszaforgatja majd a vállalat, hogy ezeken a területeken sikereket érhessen el.

Emlékeztetőül: a vállalat pénzügyi évének harmadik negyedéve 1,69 milliárd dolláros árbevétellel és 97 millió dolláros profittal zárult. A negyedik negyedév folyamán a cég szakemberei 3%-os árbevétel-növekedésre számítanak.

Nagy szükség van a reformokra

Napjainkban az AMD még nyereséges, de nincs túl jó pozícióban. A vállalat a mobil eszközök piacán nem igazán tudott versenyre kelni az ARM-mel, valamint az asztali- és mobil processzorok szegmensében sem tudta utolérni az Intel megoldásait - kivétel ez alól az APU egységekben lapuló integrált videó vezérlők teljesítménye, amiben messze a konkurencia felett áll. A GlobalFoundries 32 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyártósorainak gyengélkedése szintén rontja az AMD helyzetét, miközben az Intel egymás után zárja rekorddal a pénzügyi negyedéveket és útiterveiben meghatározott terveit is - viszonylag -  jó hatásfokkal valósítja meg. Ezek miatt az AMD-nek keményen kell küzdenie a jövőben, ha az elkövetkező évek folyamán nyereséges és versenyképes akar maradni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
chapwees
chapwees
2011. nov. 6. 17:28
#31

Akkor most vessünk csak egy pillantást a HDD-kre! WD kiesett a többi ára nőtt, az AMD kiesik az intel dupláz, át kell mennük Apple-be, perelni minden játékgyártót, és akkor talán megoldható lesz a játszadozás 1 millás gép nélkül.:D

Ipadnak
Ipadnak
2011. nov. 5. 19:06
#30

Hirtelen úgy olvastam az ncore-on a hírt hogy 100% repül... LOL

carraroxt
carraroxt
2011. nov. 5. 2:14
#29

Az moduláris kerék! :D

carraroxt
carraroxt
2011. nov. 4. 22:16
#27

De, valószínűleg az. Ez a Rory P. Read eléggé jó gazdasági stratéga hírében áll, így bizonyára tisztában van vele, mit csinál. Lehet, hogy pont erre (meg gondolom még egy csomó dologra ami ezt követi majd) lett volna szüksége az AMD-nek már rég óta.

tibaimp
tibaimp
2011. nov. 4. 20:26
#26

ez nem jó hír...

Marcell77
Marcell77
2011. nov. 4. 17:48
#24

Alkalmazottak száma 11100 2010-es adat... most már csak 999 lehet így kevesebb az adó xD

Cukrosbacsi
Cukrosbacsi
2011. nov. 4. 17:48
#23

xD

Marcell77
Marcell77
2011. nov. 4. 17:43
#22

Én nem szeretem az AMD-t de sajnálnám ha eltűnne, az Intel árait ő tartja kordába :D

somakb
somakb
2011. nov. 4. 17:29
#21

Juliska:

"Nagyon jó döntés. Az NV nagyobb vállalat és jóval kisebb bevételek mellett is gazdaságosabban működik. Ez a Read látja a problémát. Feleslegesen magasak a kiadások."

Az NV feleakkora, mint az AMD, jelenleg kb 6000 alkalmazottja van. Az más kérdés, a piaci értéke több mint 2 szerese az AMD-nek, de mint cég sokkal kisebb, csak értékesebb.

gyigyo
gyigyo
2011. nov. 4. 17:19
#20

AMD BULLDOZER= Targonca :)

Cukrosbacsi
Cukrosbacsi
2011. nov. 4. 16:37
#19

Nem Apple :D

mtrx220
mtrx220
2011. nov. 4. 16:19
#18

na AMD, itt az ideje beperelni az INTELT tisztességtelen versenyhelyzet fenntartása miatt! :D

kockaharcos
kockaharcos
2011. nov. 4. 15:57
#17

Remélem egyszer csinálnak olyan processzort ami nagy port kavar, persze a mostani bulldozerek is nagy port kavartak, csak sajnos mindenki nagy csalódottságára. xD

Nekem is.

kockaharcos
kockaharcos
2011. nov. 5. 2:00

Na igen, ez is nagy port kavar, játszani is jó, és ez már nem modulokból áll, hanem lánctalpakból :D

_DiEGO_
_DiEGO_
2011. nov. 4. 15:40
#16

Akkor máris figyelők küldik infót --> NVIDIA és iNTEL :D és lecsapnak a kiválóságokra , NV főleg .

jozsefm
jozsefm
2011. nov. 4. 15:15
#15

Nagyon időszerű lépés volt, sokan lehettek akiket még az ATHLON FX sikerkorszakból tartottak, az emlékek ás akkori érdemeik elismeréseként, de mára már kiégtek,gátjai lettek az új technológiának.

Vérfrissítés, új szemlélet,ez kell, nem pedig nosztalgiázás és múltbéli sikerekkel példálózás a fejlesztői team megbeszéléseken, egy elmúlt időszak gyakorlatáról.

Funtaxxx
Funtaxxx
2011. nov. 4. 15:10
#14

"A Microsoftnál is volt már sokszor elbocsátási hullám és átszervezés, mégsem mondanám, hogy rosszul állnak."

Drasztikusan romlik a helyzetük.Bill Gates már csak a 3. leggazdagabb ember a földön:D

Terror
Terror
2011. nov. 4. 14:49
#13

A Microsoftnál is volt már sokszor elbocsátási hullám és átszervezés, mégsem mondanám, hogy rosszul állnak.

_DiEGO_
_DiEGO_
2011. nov. 4. 14:34
#12

Azért nem eszik olyan forrón a kását ... egy ilyen híresztelésért mit kaphatnál Szilárd? Akinak reszvegye van most adja el mielott esne. végül is milye van :S

Most vegye vagy adja :P

Sok-sok cégnél , gyárnál , stb sokszor jót tett a fiatalítás / drissítés , szemellemzőket le , lássunk már előre ...előrébb e szélesebb világban .

pjszilard
pjszilard
2011. nov. 4. 14:13
#11

Ez nem egy jo hir. Elsore jol hangzik az optimalisabb mukodes, viszont ilyet altalaban az a ceg csinal aminek otlete sincs, hogyan novekedjen tovabb!

Akinak reszvegye van most adja el mielott esne.

Cukrosbacsi
Cukrosbacsi
2011. nov. 4. 14:03
#10

Még ezt felejtettem ki

"A GlobalFoundries 32 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyártósorainak gyengélkedése szintén rontja az AMD helyzetét"

Azon azért nem lepődnék meg ha kiderülne hogy az Intel manipulálja a Global-t és ezért gyengélkedik.......

gery84
gery84
2011. nov. 4. 14:09

Hát ha ez igaz lenne az AMD felbérelné az arabokat hogy repüljenek bele az intel fejlesztői bázisába, és egy időre kihalna a sok okostojásuk! :*

Cukrosbacsi
Cukrosbacsi
2011. nov. 4. 14:00
#9

"nagyobb figyelmet fordít a globális munkaerőre, erősíteni fogja a cég versenyképességét"

Kínaiak, Arabok, Indiaiak.

"de a cég ezzel együtt piacvezető pozícióba is kerülhet az alacsony fogyasztású eszközök és a felhő alapú megoldások szegmensében"

Az a 200millió $ erre nem elegendő max jobb marketingre és némi fejlesztésre hogy versenybe legyen.

Hogy mennyire lesz jó ez neki? Majd kiderül de addig is a 10% miatt Rory P. Read anyukája és egész családja megállás nélkül csuklik hónapokon keresztül :D

BillGetz
BillGetz
2011. nov. 4. 13:46
#8

"Most csak azokat teszik lapátra akiknek intel proci lapul a gépükbe! "

Ebben az esetben nem 10%, hanem 86% lenne a leépítés. :D

Juliska
Juliska
2011. nov. 4. 13:31
#7

Nagyon jó döntés. Az NV nagyobb vállalat és jóval kisebb bevételek mellett is gazdaságosabban működik. Ez a Read látja a problémát. Feleslegesen magasak a kiadások.

/ 2
Vissza az oldal tetejére