ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL CSERÉLHETŐEK ÚJ MOBILRA A 3G/2G-S ESZKÖZÖK

Felfedte az NMHH annak a programnak a részleteit, amit mobilkészülékcsere-támogatási céllal indítanak el jövőre.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. dec. 1. 18:13
Állami támogatással cserélhetőek új mobilra a 3G/2G-s eszközök

Volt már szó nemrégiben arról, hogy fel kellene gyorsítani a felhasználók 4G LTE irányába való terelését. A szolgáltatók már hosszú ideje azon vannak, hogy ebbe az irányba vigyék a felhasználókat, most pedig állami támogatás is érkezik a fejlődés felgyorsítása érdekében.

A legtöbb aktív használatban levő mobiltelefon már támogatja a 4G LTE technológiát, eltekintve a nyomógombos megoldásoktól, de szerencsére azoknak a körében is egyre népszerűbb ez az opció. Viszont még azért vannak olyanok, akik 3G-t vagy csak 2G-t támogató mobilokkal rendelkeznek. Ez utóbbi még nem is jelentene nagy gondot, érdekes módon inkább az előbbi a problémásabb, tudniillik a 3G hálózatoknak a fenntartása az, ami kevésbé gazdaságos.

Galéria megnyitása

A 3G-helyét a 4G LTE mostanra egyértelműen átvette, az alapvető kommunikációs célokra pedig a szimpla 2G még egészen biztos, hogy meg fog maradni, a 3G-nek viszont mennie kell. Globálisan és hazánkban is a 3G leépítésével fogják kezdeni a szolgáltatók, illetve már van is olyan vállalat, ami ebbe belefogott mostanra. Éppen ezért fontos az, hogy a 4G LTE-t nem támogató készülékeket minél előbb új eszközre cseréljék a felhasználók.

Galéria megnyitása

A mobilkészülékcsere-támogatási program azoknak szól, akik nem engedhetik meg azt maguknak, hogy egyszerűen új okostelefonra váltsanak, vagy 4G LTE képes „butamobilt” vegyenek. Ennek a kezdeményezésnek a keretében 20 ezer forint támogatásban fognak részesülni azok, akik pályáznak a dologra. A tervek szerint jövőre zajlik majd a lehetőség lebonyolítása, amire néhány hónapot szánnak az illetékesek. Azért nem többet, mert 2023 elejére szeretnék is elérni a szükséges változást, akkora ugyanis a 3G hálózatok jelentős része le fog állni.

Galéria megnyitása

A támogatás feltételeivel és a részletekkel egy 24 oldalas dokumentumot publikált az NMHH és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Ebből kiderül, hogy maximum 120 ezer forintos, 4G LTE vagy 5G képes eszközt lehet venni a támogatásból, de amennyiben a mobil ára nem éri el a 20 ezer forintot, abban az esetben a fennmaradó összeg az államhoz jut vissza, illetve benne marad a támogatási keretben, ami 5 milliárd forint.

Galéria megnyitása

A pályázat benyújtására 2022.02.14-től 2022.07.17-ig van lehetőség 3G képes mobilok esetében, és amennyiben csak 2G-t tud az eszköz, abban az esetben pedig 05.09-től 2022.07.17-ig lehet ezt megtenni. Igencsak távoli időpontokról van szó, de már most fel lehet erre készülni, előtte pedig külön fel lesz hívva erre a lehetőségre a fogyasztók figyelme, szóval remélhetőleg senki nem fog róla lecsúszni.

Érdekesség, hogy a hír kapcsán az illetékesek publikáltak egy listát a Magyarországon aktív használatban levő 50 legnépszerűbb 3G-s mobiltelefonnal. Főleg Samsung és Nokia készülékek szerepelnek ezen, de akad jó néhány Alcatel és Blaupunkt márkanéven futó megoldás is. A névsort azért osztotta meg az NMHH, hogy azok is jobb eséllyel szerezzenek a dologról tudomást, akik esetleg nincsenek tisztában a termékük képességeivel.

Galéria megnyitása

A Netre Fel honlapon egyszerűen és pontosan lehet tájékozódni az aktuális információkkal, és ez a felület igyekezik majd a lehető legjobb módon segíteni az embereket. Még alkalmazásajánló is található rajta azokkal a hasznos és gyakran használt appokkal, amiket fiataloknak és időseknek egyaránt érdemes lehet telepíteni – persze részben az igények és az érdeklődés függvényében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Balucsek
Balucsek
2021. dec. 2. 10:18
#4

Foglaljuk össze! Tudtommal nem létezik olyan telefon ami 3G-t ismeri, de 2G-t nem. Többnyire 7 évnél idősebb telefonokról van szó az újjabbak már jellemzően LTE képesek. Hányan lehetnek akik ezeknek a retró mobiloknak az okos funkcióit mai napig kihasználják ráadásul mindezt mobilnetről??? Mert persze családban is van akinek csak 3g a telefon max képessége, de azért, mert nagymamáim fel nem tudják fogni, hogy egy telefonon mi mindent lehetne csinálni annak ellenére hogy látják... De ők a nyomógombos mobilon a kártyáscsomagban továbbra is tudnak beszélgetni, mert a 2G még marad.
És elég nehéz azt elképzelnem, hogy valaki kényszerből használ egy 8-10 éves mobilt, havi 3-4ezres előfizetéssel és pont az a jelképes párszáz forint felár nem fér bele, amiért egy belépő szintű mobilt hozzávág a legtöbb szolgáltató.
Néphülyítés és szavazat vásárlás az egész...

thestock
thestock
2021. dec. 2. 8:49
#3

Nem teljesen értem hogy miért jó ez. A telefonhasználó igénybevesz egy szolgáltatást, ami "nem állami". Namármost állami pénzzel megtámogatják az embereket, hogy ennek a szolgáltatásnak egy részét igénybe tudják venni. Ezalapján felmerül a kérdés, hogy miért pont telefon?

A vírushelyzettel hazazavartak X ezer diákot onlájn tanulni, feltételezve hogy van otthon számítógép, internet. A többség nyilván meg tudta ugorni ezt az akadályt, de elég sokan voltak akik nem. Nem emlékszem hogy erre lett volna támogatás, arra viszont igen hogy emiatt voltak olyan falvak ahol az iskola ajtaja elé kihelyezett ládába dobálták a diákok a papíron megcsinált házit.

thestock
thestock
2021. dec. 3. 7:06

@tomm27 adományoztam gépet, és a a köszönömön túl jelezték hogy ha van csak nyugodtan vigyem, van még helye. Biztos azért mert elég volt a sulis laptop...

Továbbá a papíron odaadott tanyanag nem egyenlő az online oktatással.

axe
axe
2021. dec. 1. 23:01
#2

"Ennek a kezdeményezésnek a keretében 20 ezer forint támogatásban fognak részesülni azok, akik pályáznak a dologra" ebből lesz a képen szeretpő 10e-s telóból iphone 13?

Dragon3k
Dragon3k
2021. dec. 2. 0:44

@axe Ha belefér a 120e-be, akkro igen, de kétlem :D

tookmindegy
tookmindegy
2021. dec. 1. 19:27
#1

Chip hiány van, de a teljesen jól működő telefont dobjuk ki azért, hogy a szolgáltató jobban érezze magát. Másik részről gáz, hogy az állam ebbe beleszól, mert ha a szolgáltató érdeke, akkor miért is az állam (azaz te meg én, igen) fizeti ki ezt a cserét? Ha a szolgáltató annyira akarja, akkor fizesse ki maga.

Bloodx
Bloodx
2021. dec. 7. 15:45

@Dragon3k Igen, de a szolgaltato sajat akaratabol dont hogy leallitja-e a 3G halozatait.

Vissza az oldal tetejére