Az Ars Technica saját módszerrel mérte fel közel 1 millió Xbox One-felhasználó szokásait azzal kapcsolatban, hogy mire és mennyit használják a konzolt. Ebből egyrészt kiderül, hogy a játék mellett hatalmas szeletet tesz ki az egyéb, főleg tévés jellegű alkalmazások futtatása, ám ami számunkra jelenleg érdekesebb, hogy az Xbox 360-as játékkal eltöltött idő elég kevés, mindössze 1,5%.

A helyzet határozottan érdekes, hiszen amikor a Call of Duty: Black Ops 2 visszafelé-kompatibilissé vált Xbox One-on, a játék újra felkapaszkodott az eladási toplistákra. Úgy tűnik azonban, hogy ezek nagyon kivételes esetek. Az Ars Technica mérése szerint eddig a legnépszerűbb Xbox 360-as játék az új konzolon az első Black Ops volt, amivel három-négy felhasználó játszott ezerből, és így nagyjából versenyképes a legnépszerűbb, kifejezetten Xbox One-ra készült játékokkal, azonban a legtöbb visszafelé-kompatibilis cím ennek még a közelébe sem tud érni. Annyira, hogy ezen kívül egyetlen másik Xbox 360-as anyag sem tudott bekerülni a legnépszerűbb 100 játék közé Xbox One-on.

Persze a visszafelé-kompatibilitás hozzáadott értékét nem lehet egyszerűen a kihasználtsággal kifejezni. Néhányak számára kifejezetten értékes lehet, hogy a korábban felhalmozott gyűjteményük használható az új konzolon is, másokat pedig megnyugtat a tudat, hogy ugyan nem használják (vagy nem használják sokat), de bármikor ott a lehetőség rá. Ezen kívül a visszafelé-kompatibilitás fontos a régebbi játékok megőrzése szempontjából is, még ha üzleti szempontból nem is feltétlenül éri meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
oilboy
oilboy
2017. jún. 7. 21:08
#3

Mondhatom, nagyon érdekes, hogy valaki vett XBOX 360-ra egy játékot és nem az új XBOX One-jába rakja bele, hanem az XBOX 360-ba, hát ez k**va érdekes :D

KisDre
KisDre
2017. jún. 8. 20:35

Valami ilyesmi.

Azt sem árt elfelejteni hogy a kezdeti témák a visszafele kompatibilitásról illetve hogy mint tudjuk totál a PS4 nyerte a jelenlegi konzol generáció harcot, nem kedvez feltétlenül a grafikonon látható számnak.

Azt is érdemes hozzá tenni hogy a Xbox360 meg az előző konzol gen nyertese amennyire tudom (javítsatok ki a tévedek) s látva a Xone csalódottságot, sokan nem váltottak újra vagy Sonyhoz pártoltak. Kinek hogy.

Szefmester
Szefmester
2017. jún. 7. 19:23
#2

Én is inkább csak örülnék a lehetőségnek hogy futtassam a régi címeket, meg ami hiányzik azt végigjátszam, de rengetegen az új=jó értékrendet képviselik, nekik nagyon nem élmény a régi játék, így ők azért jelentősen ronthatják az átlagot.

seahorsekft
seahorsekft
2017. jún. 7. 14:34
#1

Azért a Youtube-netflix +20% is beszédes

  • tényleg VHS magnó

  • smart TV ide vagy oda, még mindig használhatatlan szar a beépített alkalmazás

Vissza az oldal tetejére