A 2013. március huszadikán elrajtolt Early Access program immár több mint két éve áll az iparági viták középpontjában. Míg egyesek elvi alapon ellenzik, hogy esetlegesen el nem készülő termékekért kelljen fizetniük, mások szerint ez a módszer mindennél jobban alkalmas arra, hogy a kisebb stúdiók pénzhez jussanak.

A Killing Floor és Red Orchestra franchise-okról ismert Tripwire Interactive alelnökeként dolgozó Alan Wilson szerint alapvetően támogatható a még nem teljesen kész játékok árusítása. Azonban, ettől függetlenül szerinte nem ártana, ha a szakma képviselői végre önkritikát gyakorolnának és belátnák, hogy ez a lehetőség nem arra való, hogy olyan bétatesztereket szerezzenek, akik még fizetnek is azért, hogy bugokra vadásszanak.

A szakember ugyanis úgy látja, hogy bármennyire is nem ismerik ezt el nyíltan az ágazati szereplők, egyre többen adnak ki közel élvezhetetlen címeket, és elvárják, hogy az érdeklődők végezzék el azt a munkát, amit nekik kellett volna. Ezzel pedig a lusta vagy mindenen spórolni akaró cégek az élvezhető produktumokat kínáló csapatok alatt vágják a fát. Mert előbb vagy utóbb, de a többség meg fogja unni, hogy nem kap valódi játékélményt a pénzéért, és inkább messziről elkerüli majd a korai hozzáférésű műveket.

Wilson úgy véli, a Killing Floor második része azért tartozik a sikeres és jól értékelt Early Access programok közé, mert a Tripwire csapata szem előtt tartotta, hogy a felhasználók mindenek előtt kikapcsolódni akarnak. Ezért először inkább csak egy kicsi, de némi javítást leszámítva alapvetően hibamentes szegmensét tették elérhetővé a játéknak. A fejlesztő reméli, hogy a többi stúdió is így tesz majd a jövőben és kiemelte, hogy a visszásságok ellenére sem szeretné, ha a Valve minőségellenőrként lépne fel, mert a szabályozás lehet, hogy nem oldaná meg a problémát, hanem csak egészen újfajta gondokat eredményezne. Ő személy szerint inkább abban bízik, hogy a felhasználók idővel meg fogják tanulni, hogy kiben lehet megbízni, és ki az, aki csak ki akarja használni őket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sensorprime
sensorprime
2015. jún. 9. 20:17
#5

Én azt nem értem a KF 2 mit keres early access-ben (megvettem és toltam már 100 órát)

teljesen kész a játék

Ugyan az egy az egyben mint a kf 1 csak szebb grafikával, fegyverektől kezdve a szörnyekig.(alap "cloth"-ból van 3 fajta de ezzel ki is merült a változás.

Mást már nem is fognak csinálni mint új pályákat meg max 1-2 fegyverspeciális kasztot betolnak még (a kf 1-ben ugyan így történt)

Majd lesznek gondolom itt is + karakter skinek/ruhák ami fizetős dlc lessz.

De bugokkal vagy bármi mással amitől ez early access lenne nem találkozni benne.

Tapir_606
Tapir_606
2015. jún. 10. 16:15

10kaszt lesz, több új szörny, rakás új fegyver, rakás új pálya utána meg kismillió DLC

nincs még kész a játék, azért early access

az hogy már ennyire élvezhető, az dícsérendő, de nem ellentmondás

amúgy sok igazságot mond, de azzal nem értek egyet, hogy úgy állítja be az early access-t, mintha a bétáért költenéd a pénzed, mindenféle haszon nélkül, miközben kb féláron szerzed így meg a kész terméket (már ha a készítők becsületesek)

Szefmester
Szefmester
2015. jún. 9. 15:30
#4

„Az Early Access nem fizetős béta!”

De az...

Asagrim
Asagrim
2015. jún. 9. 15:41

Olvasd el a cikket is. Szerinte is, nem mentegetőzik, vádol.

predike07
predike07
2015. jún. 8. 19:12
#3

Aki fizet egy nem kész játékért az magára vessen.Illetve nem is mert ez a hozzáálás vezet oda,hogy majd egyre kevesebbet dolgoznak valamin mert úgy is megveszik.Picit sirbókolnak de benyelik.(egy-két kivétel)Van aki pereskedik,egy kis dorgálás itt-ott de aztán megy minden tovább.

Alig van már jó játék ami élvezhető és le is köt de erről a nem csak a fejlesztő tehet hanem a sok szemellenzős user is aki csak vesz megfele minden szemetet és a forumokon veri magát,hogy ő a f@sza gyerek mert megvette.

Mindeggy,mert ha nem tetszik lehet odébb is menni.Van bőven akinek jó így.

slayer007
slayer007
2015. jún. 8. 15:16
#2

Legújabb, ami kiverte a biztosítékot a Heroes VII volt. 50-60 euroért részese lehetek a béta tesztnek.

K* a Ubisoft. :)

slayer007
slayer007
2015. jún. 10. 14:00

Na én ilyet sehol sem találok. Kérlek linkeld már a forrást, miszerint 1 euróért része lehet valaki a bétának.

Én ugyanis csak ezt látom mindenhol:

"4. How do I access the Beta test?

To be part of it, you simply have to pre-order the game through any retailer (physical shop or online)."

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. jún. 8. 15:11
#1

Mondja ezt egy EA, Activision-Blizzard vagy Ubisoft igazgatótanácsnak esetleg pár inde tolvajbandának, ne a potenciális áldozatoknak, mert azok nem értik meg, ha pedig megvették bemagyarázzák maguknak, hogy jó játék volt, mert fizettek érte.

Arbor
Arbor
2015. jún. 8. 16:23

Magunkba kell nézni és nem ujjal mutogatni, ha hagyjuk magunkat kihasználni.

Ha megtehetik, megteszik. Ebben van a pénz.

Vissza az oldal tetejére