Az Apple már azon van, hogy az iOS 16 operációs rendszert útnak indítsa, és felhasználók milliói várják, hogy ez a frissítés megérkezzen az okostelefonjukra – esetleg táblagépükre, ha az iPadOS-re is gondolunk. Viszont most a cég egy frissítést iktatott közbe, amire már a legkevésbé sem vártak az emberek.
Az iOS 12 kapott egy újabb foltot, miközben ez az operációs rendszer eredetileg 2018-ban jelent meg, szóval már négy éves. Nagyjából egy évvel ezelőtt is adott ki biztonsági frissítést az Apple ennek, és most az iOS 12.5.6-os kiadás jelent itt meg. Olyan eszközök ragadtak meg ezen a szinten a szoftvertámogatásban, mint az iPhone 5S, valamint az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus párosa, valamint az iPad Air, az iPad mini második és harmadik generációja, valamint a hatodik generációs iPod Touch.
Ennyi idővel a hagyományos értelemben vett támogatás megszűnését követően azért az Apple sem frissít normál esetben, szóval ez egy olyan frissítés, amit mindenképpen érdemes lesz telepítenie a még meglévő tulajdonosoknak. Biztonsági rést számol fel, ami miatt az régebbi eszközök potenciális fenyegetésnek voltak – illetve vannak is – kitéve.
A böngészőt érinti a javítás, illetve egészen pontosan a weben keresztül jöhet olyan támadás, ami képes kihasználni az iOS védelmén egy egészen ideáig rejtve maradt rést. Információnk szerint nem számít, hogy a Safari vagy más böngésző van használatban, ugyanúgy veszélynek lehet kitéve a készülék. A WebKit sebezhetőséget kihasználva egy fertőzött webes tartalom révén tetszőleges kód futtatására nyílhatott lehetősége illetékteleneknek.
Sajnos az Apple-nek arról is tudomása van, hogy sikerült a sebezhetőséget hackereknek kihasználnia legalább egy alkalommal. Az esetről részleteket nem osztott meg a vállalat. Tehát nem tudták időben befoltozni ezt a sebezhetőséget, de a jövőben már nem okozhat több problémát. Ezért is kell a felhasználóknak telepítenie az iOS 12.5.6-ot.
A CVE-2022-32893 jelöléssel illetett sérülékenységet egy névtelen kutató jelentette a vállalat számára, szóval nem az Apple szakemberei fedezték ezt fel. Persze ez nem is meglepő, miután valószínűleg nem igazán foglalkoznak már aktívan azzal, hogy a megbízhatóságot vizsgálják a négy évvel ezelőtti iOS-nél.
Mindenképpen örömteli, hogy az Apple azért még fordít legalább arra energiát, hogy a felfedezett sebezhetőségeket felszámolja ennyi idő után is. Apró érdekesség, hogy az itt frissítésre kerülő eszközöknek egy része már kilenc éve jelent meg, hiszen az iPad mini 2 és az iPhone 5S is 2013-as készülék.
Ha minden megfelelően működik, akkor a frissítés magától jelezni fog, és az értesítési felületről azonnal megoldható a letöltés és a telepítés indítása. De, ha mégsem történik ez meg, és a felhasználónak a fent említett eszközök valamelyike van, abban az esetben manuálisan érdemes a frissítésre rákeresni. Ezt a Beállításokban, az Általános opción belül lehet megtenni a Szoftverfrissítés menüpontra lépve. Egy 282 MB-os méretű csomag várja majd a tulajdonosokat az iPhone 5S esetében.