A konzolok generációváltásánál általában két dologtól tartanak nagyon a fejlesztők: hogy milyen lesz kódot írni az új vasra, és hogy mennyibe fog kerülni elkészíteni a legújabb művüket. Utóbbi miatt a kiadóknak is fájhat a feje, nem véletlen, hogy a közelmúltban többször hallhattunk már olyan jóslatokat, hogy az AAA játékok ki fognak halni, mert egyszerűen anyagilag vállalhatatlan lesz őket támogatni.

A Rockstar anno majdnem belepusztult a GTA IV fejlesztésébe (100 millió dollárba fájt), ugyanis egy lapra tettek fel mindent, és bár nekik végül bejött, de nem mindenki ennyire szerencsés, vagy bátor/bolond (attól függ honnan nézzük). De mi okozza a költségek növekedését, és sokszor a fejlesztési idő egyre hosszabbá válását egy-egy generációváltásnál? A válasz ott van a szemünk előtt: a grafika. Régen csak 2D-s spire-ok mozogtak a képernyőn, és még a 3D-s korszak beköszöntével sem kellett pánikba esnie a stúdióknak, hiszen viszonylag kevés háromszögből állt minden, és a textúrák minősége sem volt összehasonlítható a mai színvonallal. Már ha épp voltak egyáltalán, és egy-egy felület nem csak egy színűre volt kifestve, aminek hála az erőforrásokkal is spórolni tudtak.

Aztán a művészeknek egyre jobb textúrákat kellett készíteniük, beköszöntek a shaderek és hirtelen minden egyre komplexebb lett. Azóta folyamatosan egyre többen dolgoznak az AAA projekteken. A Square Enix vezetősége például a Final Fantasy XIII után mondta, hogy ezt soha többé. Volt időszak, mikor 400-500 ember munkálkodott azon, hogy elkészülhessen a cím, ami az eddigi legdrágább Final Fantasy volt. Alapvetően ami iszonyatosan meg tudja dobni a költségeket, az a változatosság. Az FF XIII-ban nem volt két egyformán kinéző fejezet, az utazás vizuálisan máig egy remekmű, de ennek megvolt az ára.

Valahol azonban meg kell húzni a határt, és az olyan műfajoknál, amiknél a grafika az átlagnál jobban rányomja a bélyegét a költségekre, sokszor a játék hossza lesz az áldozat. Így járt a most kijövő The Order: 1886 is, aminél sokan kiakadtak a normál fokozaton 6-7 óra alatt végigvihető sztori módon, más meg ugye nincs benne. Pedig nem ez az első ilyen rövid játék és valószínűleg nem is az utolsó, csak a legtöbbnél odacsempésznek nekünk valami egyszerűen implementálható extra játékmódot, mint például a Ryse arénáját. A The Orderre valószínűleg azért kapták fel sokan a fejüket, mert nincs benne semmi ilyesmi. Cserébe viszont az első perctől az utolsóig aprólékosan kidolgozott a kinézet, amit valaki vagy értékel, vagy nem, én most nem akarok pálcát törni a játék felett, az majd Magrathea dolga lesz.

Attól egyébként nem kell tartani, hogy eltűnnek az AAA játékok, mert előbb-utóbb jobb fejlesztőeszközökkel, a már elkészített elemek újrahasznosításával valamit mindig tudnak spórolni a stúdiók, és főleg utóbbinak köszönhető, hogy hosszabb játékok is kijönnek ugyanannyiból. Vagy vegyünk például egy Dragon Age-et, ami teljesen más stílus. Rengeteg benne a többször felhasznált elem, a repetitív játékmenet, de ez mondhatni a stílus tartozéka, ettől még maga a játék nagyon jó. Viszont ha ott is minden kanyart aprólékosan kéne megcsinálni, akkor sosem készülne el a következő rész. Mindig meg kell találni az egyensúlyt, az pedig már dizájndöntés, hogy ki mi felé megy el.

Apró érdekesség, hogy már többen is feldobták az iparban, hogy növelni kéne a játékok árát, az talán segítene valamit. Erre általában közfelháborodás a válasz, így csak az Activision merte eddig meglépni az olyan címeinél, amiknél várható, hogy így is jól fognak fogyni (Call of Dutyk és Blizzard játékok például, vagy a tavaly megjelent Destiny, aminek a marketingjébe brutálisan sok pénzt öltek). Pedig ha belegondolunk, ha másért nem, az infláció miatt szépen lassan mindennek megy fel az ára, egy mozijegy ma már nem annyiba kerül, mint 15-20 éve, miközben a legtöbb játék igen. Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az áremelés a megoldás, de ha legközelebb valaki feldobja a témát, érdemes lehet elgondolkodni rajta, és nem egyből késsel esni neki. Hiszen nem kötelező mindent az első nap megvenni, és mi játékosok is tanítottunk mocskos trükköket a nagy kiadóknak. Hiszen mi bizonyítottuk be nekik, hogy még az értelmetlen DLC-knek is van értelme, és hogy a marketing ebben az iparágban is többet ér, mint az újságok vagy a többiek véleménye, ugye… Utóbbinak köszönhető, hogy egyes cégeknél a játék már csak amolyan melléktermék, jön a futószalagról, és mindössze jó marketing kell neki és… lesz egy előrendelési rekordokat döntögető Watch Dogsunk például.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

53 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Avisto
Avisto
2015. febr. 25. 22:15
#28

Szerintem túlzás azt állítani hogy ugyanannyiba kerülnek a játékok, mint régen. Ugyanis időközben előretört a digitális értékesítés ahol egy valag költség gyakorlatilag nincs. Emlékszem régebben azon ment a rinya hogy milyen drága a polcdíj a boltokban meg szállítás meg raktározás, meg persze gyártás.

Még ami van is fizikai termék, ott is alig van már valami a dobozban.

A másik meg ami nekem is szúrja a szemem: a marketing. Gyakorlatilag el se jut hozzám az eredménye, lévén a fontosabb piacokon költik el az erre szánt zsét, de én ugyanúgy fizetek érte. (Nem mintha hiányozna hogy itt is a képembe tolják a reklámokat.)

Remélem előbb utóbb rájönnek az emberek is hogy nem szabad a hypevonatra felülni mert általában csalódás lesz a vége, és hogy a kiadóknak azt se szabad el hinni amit kérdeznek. (és ugyanez igaz kb mindenkire aki valamit el akar adni). Talán akkor több pénz marad magára a játékra.

BReal
BReal
2015. ápr. 2. 23:18

Igen, gigahiperüber edisön. :)

Humbuk
Humbuk
2015. febr. 25. 21:06
#27

Nem olvastam végig a kommenteket, ezért lehet már írta valaki. (akkor bocsi)

A cikk egy érdekes aspektussal indul... "Aztán a művészeknek egyre jobb textúrákat kellett készíteniük, beköszöntek a shaderek és hirtelen minden egyre komplexebb lett."

Szóval most azért sírnak mert: a "siessünk minél csillogóbb taknyot adni a parasztnak" aspektus visszaüt????

Omg de sajnálom!!! DE SAJNÁLOM! Ezekszerint a grafikára érzékeny pistikék nem tartják el a játék ipart... Konklúzió? -> Ügyeskedés, lehúzás, még több marketing! :)

Megmondom őszintén: Hiába a grafika! Egyszerűen már arra sem képesek az emberek bizonyos címeknél, hogy letorrentezzék, mert annyira hidegenhagyja őket. (Saját tapasztalat és ismerősök visszajelzése)

Komolyan! Megvettem a Terraria-t, mert annyira nem találok érdemleges játékot ami elszórakoztat...

Mi ez?! Gamer zárási pánik? Még csak 30 leszek...

Kíváncsi leszek, hogy ennek ellenére a Star Citizen mit ad majd a népnek. Vajon azt is elnyeli majd a net süllyesztője?

Rojik
Rojik
2015. febr. 25. 16:41
#26

Hát igen. Emlékszem, hogy 1998-ban az első eredeti játékom megvételénél is annyiba került a játék, mint most. Sőt, most még talán olcsóbb is, bár ezt játéka válogatja. Így nem csoda a sok DLC, amivel pénzt próbálnak begyűjteni. Csak annyi a különbség, hogy míg akkoriban sok játékhoz volt pl. kipróbálható demo, manapság ez nem igaz.

csul1
csul1
2015. febr. 24. 17:18
#25

Szerintem az államok lefizetik a játék készítőket, hogy egyre rövidebb játékokat csináljanak és ezáltal ösztönöznek minket, hogy több időt töltsünk kint a szabadban a barátainkkal. :D

F2Face
F2Face
2015. febr. 25. 7:11

De jó neked, hogy a barátaid még szabadon vannak. :P

inverzmouse
inverzmouse
2015. febr. 24. 16:39
#24

Emeljék csak az AAA játékok árát, ha a sok hülye megveszi, akkor meg is van a bevételkiesés :)

Amúgy rengeteg igazság volt az előző hozzászólások között: csökkentsék a marketingköltséget, építsék le a felesleges managereket és egyéb semmire se jó töltelékemberkéket, álljanak át digitális értékesítésre, és egyből fogtak a kereten. Ezen felül a grafika sem minden, persze ne legyen ronda egy játék, de jelenleg aránytalanul sok pénz megy el feleslegesen a csicsára.

Pont azon gondolkodtam hogy a kedvenc játékaim simán elfutnak egy C2D gépen 2 giga rammal, meg egy jobb 128 megás videókártyával, amik ezek után jöttek ki azokat már inkább a játékipar gyártotta tömegeknek, nem pedig egyedi ötletek valósultak meg. Sőt, anno a p2-es gépem előtt is órákat ültem jobbnál jobb játékok előtt, amik bár lehet hogy rondák voltak mint a bűn, de volt történetük, nehézségük, és normális játékidejük :)

Azért tisztelet a kivételeknek, van manapság is pár cím ami nagyon ott van a szeren, és szívesen ki is csengetem érte a teljes árat ha kijön (most pl GTA V), de ott tudom hogy nem kárba megy a pénzem, hanem valóban szórakoztató játékidőre. A legjobb a sör/óra arányszabály: Egy sör nálam kb 1 óra szórakozás és ~300 huf. Ha egy játék nyújt 8 óra játékélményt, akkor az nekem max 2400 magyar pengő, efelett mehet a franyóba :)

inverzmouse
inverzmouse
2015. febr. 25. 16:06

Félreértesz. Szerinted én azt akarom mondani hogy -hasamra ütve- 2005-ig csináltak jó játékokat, amik utána jöttek azok 1-2 kivétellel mind rosszak, bezzeg a régi szép időkben... (fixme ha nem)

Ellenben én azt mondom hogy manapság is jönnek ki nagyon jó játékok, és régen is jöttek ki kritikán aluli ócskaságok is, csak az arányuk volt más. Manapság már rég nem ugyanaz a játékfejlesztés célja, és ez érződik az alkotásokon is. Teccikérteni? :)

Kerty
Kerty
2015. febr. 24. 16:23
#23

Csak köntörfalazás a költségekre fogni. Emlékezzünk pl a klasszikus DMC játékokra. A pályák 40%ban ismétlés vagy csak másik irányba kell rajta menni, de lásd a játék elvitte a hátán. Csak a mai gyöngyszemek olyan silányak hogy csak a grafika viszi el a hátán, de néha már az se.

grrrgo
grrrgo
2015. febr. 24. 15:15
#22

A játékfejlesztőknek különböző lehetőségei vannak, hogy a termékük játékidejét megnyújtsák. (pl. egyik kedvencem a QuakeI Easy/Normal/Hard fokozata, de említhetném a gyűjtögethető bónuszokat, mellékküldetéseket, mini játékokat, ingyenes DLC-ket, stb.)

De ha egy teljes árú játék 6-7 órás - úgy hogy abba az átvezető animációkat is beleszámítjuk - arra szerintem nincs mentség!

Asagrim
Asagrim
2015. febr. 24. 15:26

Azért régebben elég nagy divat volt úgy növelni a játékidőt, hogy egy új játékelem vagy nehézségi szint feloldásához először végig kellett játszanod a játékot, ami valljuk be eléggé egyszerűen kivitelezhető dolog.

TeMeRolEee
TeMeRolEee
2015. febr. 24. 15:02
#21

Én úgy vagyok a játékokkal, ami szerintem megéri az árát (álá GTA5, spintires, coh2), azt megveszem, de a többit inkább torrentezem, minek vegyek meg tizen sok ezer Ft-ért, ha az a játék egy kalap f.s?? (jó persze relatív, hogy mi a rossz játék és mi nem)

HA, ismétlem, HA végre normálisan megcsinálnák a játékokat, (több tartalom, kevesebb bug FŐLEG megjelenéskor, plusz nem tűnne a játék lehúzás szagúnak--> DLC hegyek egy másik teljes értékű játék árán [pl: The Sims 4]) akkor talán nem lenne ekkora a warez sem...

jöhet a fúúújj és a többi

predike07
predike07
2015. febr. 24. 12:58
#20

Kevesebbet kellene foglalkozni a marketinggel.Kész játékot kellene a piacra dobni és akkor nem volna szükség a sok kamu maketing hadjáratra meg videóra aminek az eredeti játékhoz nem sok köze van.

A fejlesztő neve egyet jelentene a minőséggel és nem az átveréssel akkor talán kevesebbet kellene költeni felesleges dolgokra.

Amúgy nagyon sajnálom őket,mert biztos azon bosszankodnak,hogy miből vegyenek másnap kenyeret.Szegénykéim.

skory92
skory92
2015. febr. 24. 12:44
#19

A magam részéről elképesztőnek tartom, hogy egyes tripla A címeket hogy van pofájuk piacra dobni 5-6 órás játékidővel (repetitív multival, ami még megmenthetné). Én inkább a stratégia vonalon mozgok, és a kedvenc darabjaimmal szó szerint több száz órát voltam már el, mint az Endless Space, a Medieval 2 TW, vagy az Anno 1404 Venice. Egy játékot leosztva 100 órával, még 20000 forintért is megéri (pedig az ilyenek még újonnan se kerülnek ennyibe), leosztva 200 forint minőségi szórakozás/óra.

De ne mondja nekem senki, hogy nem lehet minőségi tripla A címeket csinálni, elég csak a nagy kedvencemet, a Batman AA, Batman AC játékokat említeni, amikben rengeteg szuper ötlet volt, jó elképzelés, atmoszféra. Vagy az AC: Black Flag. Meg lehet azt csinálni.

Hagyjuk már ezt a rinyálást. Ha a kiadók nem a pénzgyárra mennek, és áldoznak a kreatívokra, nem a parasztvakítás kell, hogy kismillió poligonból álljon egy köpeny, meg akkora legyen egy játéktér, mint fél Wisconsin... A tartalom a lényeg.

És még valami: egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy az ötletelés nagy részét miért nem passzolják le a kiadók a játékosokra? Nyílt fórum, feldobva a kérdés: mit látnátok szívesen a játékban? Lenne ott össznépi brainstorming. Ilyesmi van már most is, de valahogy a legjobb elképzelések nem jönnek szembe egy alkotásban sem. :/

Veisinger
Veisinger
2015. febr. 24. 11:47
#18

Szerintem sokkal kevesebb játékot kéne gyártani! Az összes játék ötletszegény, silány és "olcsó"... Egyszerűen semmilyen kreativitás vagy új élmény nincs bennük! Valószínűleg ez az oka, hogy a PS4-emet nyár óta nem kapcsoltam be, a Ps3-on pedig PS1-es és PS2-es MGS HD változatokkal játszottam az elmúlt negyed évben! A nextgen-re (ami már ingen) jelenleg talán egyedül a GTA 5 ami szerintem megérheti az árát, bár még ez sincs meg! A 18ezres árral nincs baj, mindig is "túl drága" volt a játék, anno a 13ezer is pont ilyen soknak látszott! Egyszerűen elszomorít ami most van és még nagyobb probléma, hogy nem látom a kiutat, hiszen egy olyan jövőben érkező játékkal sem találkoztam, ami új és kreatív lenne, ezzel elhozva a megváltást! Egyedül a The Last Guardian-ben bízom (ami sosem fog eljönni) és a MGS 5-öt fogom megvenni, kötelező alapon!

NNTRM
NNTRM
2015. febr. 24. 11:41
#17

Hat ez a jatekhossz egy eleg kenyes tema en is ugy hiszem ha veszek egy jatekot 60-70 € akkor ne mar csak 5-8 ora jatekidöt kapjak. Ez egyszerüen elfogadhatatlan (arra ott van 10-15 € szekcio) es nem lehet a csilivili grafikaval sem magyarazni. De nalam meg az se fer bele hogy bebasznak egy arena palyat tesek paraszt itt grindelhetsz 2 hetett...

Az aremeles meg egy vicc inkabb gondolnak ujra az ertekesitesi strategiat es lepjenek be a digitalis korszakba. Egyszerüen felhaborito hogy 2015 ben meg mindig CD/DVD/BL kell vasarolni mert az sokkal jobban megeri mintha digitalisan megveszem... es azzal hogy meg mindig lemezekkel operalunk maguk alol is hozzak ki a lovet (nem is keveset szerintem) Mert pl en most adtam el az AC BF -et es ep neztem online 30 € lehetne megvenni ebayen meg 14 - 16 € a 2nd hand es mar bocs de ki az a barom aki duplaaron vesz meg valamit ... es igy 1 jatekot siman kijatszik 2-3 ember amiböl a ceg 1 lemez arat latja csak ... Ugyhogy a panaszkodas helyet kicsit fel kellen zarkozni 2015-höz

Frogged
Frogged
2015. febr. 24. 11:30
#16

Én mondjuk annyira nem érzem azt hogy "szegény " AAA játékok még a végén kihalnak meg hogy de nehéz helyzetben vannak. Az utóbb 1-2 évben hány olyan AAA volt ami nem hozta be rendesen az árát? ryse son of rome, alien isolation kb erről hallottam bár tuti van még pár de mennyi olyan AAA-t tudnánk fejből felsorolni aminél az a meglepő hogy behozta az árát ha azt vesszük figyelembe hogy milyen munkát végeztek a készítők és nem azt hogy mennyire hypeolt vagy bejáratot név szerintem sokkal többet.

Persze embere válogatja nálam egy Mordor vagy Tomb Raidernél kezdődik az a játék amiért pénzt is adnék ott van 20 óra játék idő és más területeken sem lehet nagyon beléjük kötni.

Ha nem bug hegyeket adnak ki és nem viccesen kevés játék idővel esetleg egy még 1-2 ötletes dolgot is tartalmaz a játék akkor olyan 99% hogy jól fogja hoznia a pénzt a baj hogy mostanában ez is gyakran nagy kérés a fejlesztőkel szemben.

bruce_printscreen
bruce_printscreen
2015. febr. 24. 11:28
#15

Visszanyalt a fagyi.

Az idióta kiadók egymást tapostak meg és fényezték magukat kinél a legjobb a grafika.

Aztán most már a grafikai kontentetek nem győzik gyártatni.

Mert nem a kód a szűk keresztmetszet.

Amúgy a marketing meg az ott dolgozó segghülye semmirekellők kb. egy fejlesztés költségének 20-50%-át nyelik le.

Nyirbálják meg azt.

És akkor nem egy bughalmaz lesz amit csak torkon letuszkolós, csapból is folyós, erőszakos marketingel lehet eladni és nem kopipaszte ótvarságok jönnek majd ki.

A jó játék ma már eladja magát.

magerg
magerg
2015. febr. 24. 14:37

+1.

Emelni kéne az AAA játékok árát? Emeljék!

Majd meglátjuk megér-e annyival többet a közönségnek a csicsa vagy pofáraesés lesz belőle.

Helyettesítő termék van dögivel...

chaos25
chaos25
2015. febr. 24. 11:26
#14

A legnagyobb probléma, hogy mindig többet és többet akarnak legombolni és ezt egy idő után nem lehet! Akkor jönnek a dlc-k a rövid játék idők, a kamu bemutató demók, jól csengő nevű folytatások! De az emberek még ha hülyék is sokszor nem lehet átverni őket! Vannak olyan játékok amik többet adnak és azok megérdemlik, hogy többet is adjunk értük, de a játékok 90% nem hozza azt a színvonalat amit árban kérnek értük! Mennyivel nagyobb szemétség letorrentezni egy olyan játékot ami a marketing kampányában folyamatosan hazudik nekem és mikor megveszem gyakorlatilag nem azt kapom amit ígért a reklámban és az előzetesben? Mitől nagyobb szemétség letölteni egy bug halmaz AC-t, mint kiadni félkészen és kész termékként árulni 12-20 ezerért? Akik minőséget csinálnak és árulnak szerintem azoknak nem kell tartaniuk, hogy nem fogy a termék, a többi kutyaütő meg emeljen árakat és menjen csődbe!

m76
m76
2015. febr. 24. 15:00

Én se veszem tucatszám, de nem azért mert nincs rá pénzem hanem mert jó ha évente 2-3 olyan játék jelenik amit érdemes megvenni.

Szóval felőlem csökkenthetnék az árakat akármeddig, akkor sem vennék több játékot mint most. Mert nem az anyagiakon múlik. És ez a helyzet nyugaton is, a szar játék az 5000ft-ért is szar lesz, és 2ft-ot se adnék érte.

A marketing költségek valóban elszálltak, de ha 50 millió EUR helyett csak 10 millió EUR-t kötöttek volna a COD reklámozására és 60 EUR helyett 40-ért megvehetném akkor se kéne a hátam közepére sem.

Riddick77
Riddick77
2015. febr. 24. 11:24
#13

Egyértelműen CSÖKKENTENI kell a játék árakat! Xbox liveon volt akció nemrég,több is! 2-3e Ft ért volt Xbox One-ra Battlefield4,Titanfall, 7e Ft- ért Dragon Age. Így ,én is vettem vagy 5-öt! Az ilyen digitális akciókkal,nem lehet versenyezni a sima lemezes bolti értékesítéssel. Viszont,rengeteg ember venne így akciósan, legálisan programokat. A játékhosszra visszatérve,az egy rossz vicc,hogy 3-5 óra alatt kijátszol, egy 18eFt-os zsír új programot.

Zabalint
Zabalint
2015. febr. 24. 14:32

Az új autónak több a belső értéke is mint a réginek, hiszen még új állapotban kapod meg (még ha túlárazott is a használthoz képest), a játékoknál viszont nem esik a játékélmény, az erkölcsi elavulás csak akkor értelmezhető, ha foglalkozol azzal, hogy mások épp mivel játszanak. Nyilván ha most állnál neki játszani a FF7-nek, akkor zavarna a rossz grafika, de ha nem játszottál volna újabb játékokkal, ez nem zavarna (persze ennyivel nem kellene lemaradva követni a játékipart ahhoz, hogy töredék áron vegyed meg, én pl. nemrég vettem akcióban GTA4-et töredék áron).

Olyan nincs, hogy megtehetem, ha számomra ugyanakkora értéke van két dolognak, akkor az olcsóbbat veszem meg, mert a pénz nem áll korlátlanul rendelkezésemre, és így más területen többet költhetek, vagy többet tehetek félre a hosszútávú céljaimra.

m76
m76
2015. febr. 24. 11:17
#12

Nem mindenki ugyanarra az élményre vágyik. Witcher közvetlen Assassin's Creed mellett szerepel az én katalógusomban a számomra érthetetlen siker rovat alatt.

ptaylord
ptaylord
2015. febr. 24. 10:43
#11

A játékhossznál azért említsük azt meg, hogy nem mindegy hogy növelik. A Batman Arkham Origins-ben látott több száz Riddle összegyűjtése nem tartozik a szórakoztató gameplay kategóriába, de megnöveli a játék idejét. A sablonosan ismétlődő mellékküldetések sem sorolandóak ide ahol mindig az a cél hogy robbants fel valamit....

Példának a Witcher sorozatot hoznám fel. Kellő tartalom, Kornak megfelelő grafika és hossz jellemezte eddig. A harmadik rész meglátjuk milyen lesz, de az is biztatónak tűnik. A fejlesztő/kiadó elég korrekt így várható, hogy rengetegen meg fogják venni. Szóval lehet a hozzáállással van a baj....

Andrejka
Andrejka
2015. febr. 24. 10:22
#10

A fenti példa pont nagyon jó! Életem legjobb játéka volt a Final Fantasy VII, még most is ott figyel a steam fiókomban és pont mostanában kezdtem el újra. Mai szemmel nézve borzadály grafikája van, mégis az egyik legjobb játék, aminek a hossza már-már gigászi tudott lenni.

Grafika fan vagyok ugyan, de az csak eye candy, a lényeg utána jön.

És ami a játékok árát illeti, manapság legtöbbször pont akkorra áll össze egy játék rendesen a patchelések után mire elér egy jó kis árleszállítást. :)

Ott van például az AC:Unity! Az 5. (!) több gigás patchet adták ki hozzá nemrég, de mivel lassan bejelentik a Victoryt szerintem nemsokára leviszik az árát. Eddig amúgy is egy bug halmaz volt, így számomra nem érte meg megvenni. Most pont jó lesz lassan.

Lazahunter
Lazahunter
2015. febr. 24. 10:18
#9

Áremelkedés ... már így is nevettségesek az új konzolok játékárai, na meg úgy az egész árszabása ... mert hiába mondjuk azt, hogy nem kell első nap játszani vele, ha egy év múlva is ugyanannyiba kerülnek a dobozos címek.

A megfelelő árcsökkenés csak a PC-s játékok piacán van jelen, konzolon ritka, max a digitális eladásoknál.

De még ha drága is, annyi hulladékot csinálnak, hogy a francnak sem éri meg már most sem megvennei egy rakat játékot. Tudid, ha konzolon felemelik az árakat, csak a hazsnáltpiac fog nőni ... Pc-n meg egyszerűen visszatér a warez piac.

Arról nem beszélve, hogy akkor valóban csak azok a játékok fogják megérni a pénzüket, amelyekben potenciálisan sok 10-100 óra játékidő van.

Zabalint
Zabalint
2015. febr. 24. 10:11
#8

Egyébként pont hogy ma, amikor a grafika nagyobb részét teszi ki a fejlesztésnek, mint régebben, arányaiban kisebb munka a játékhossz növelése, tartalom megalkotása. Értem én, hogy gyakran pont erre nem futja az időből, de ha a játékosok többségének annyira fontos lenne, és csak a hosszú játékidejű játékokat vennék, akkor bizony megérné a fejlesztőknek erre is sok emberórát szánni. Az, hogy akadnak igencsak rövid játékok, azt mutatja, hogy van rájuk igény.

Másik kérdés persze, hogy ha rövidebb a játékhossz, akkor több játékot lehet eladni, hiszen egységnyi játékidőre több játék kell a játékosoknak. Viszont ez hosszútávon vissza is üthet, mert senkinek sem fix a játékideje, attól is függ, mennyit szán rá a szabadidejéből, ha aránytalanul drágává válik a játékidő, akkor dönthet más tevékenység mellett.

DemonDani
DemonDani
2015. febr. 24. 10:00
#7

A "The Order: 1886" meg az ehhez hasonlók mostanra talán a minőségi étcsokoládéhoz hasonlíthatóak leginkább. :)

Mértékletesen kell fogyasztani, és akkor nincs nagy probléma a magas árral és a "kis mennyiséggel", a minőség pedig értelemszerűen magáért beszél.

gery84
gery84
2015. febr. 24. 9:55
#6

A drágulást a pénzes felhasználok cseszik el mert akár milyen játék előre megveszik. Na meg a cod fanok.

A játék hosszán tudnék korrigálni, a gyenge fokozaton is nehéz legyen a játék, régen nem lehetett váltani ilyen fokozatokat a játékokban mégis ettől hogy volt 1-2 nehezebb rész hosszabbnak tűnt a játék.

_tom Van 1-2 hely ahol a Watch Dogs már 2500ft

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. febr. 24. 9:55
#5

Kérdés, hogy milyen a PC-s játékok árrugalmassági mutatója...

Mert szerintem a legnagyobb online is játszott játékokon kívül az áremelés bevételcsökkenést hozna. Kevesebben játszanának vele és azok közül is többen torrenteznék le.

m76
m76
2015. febr. 24. 9:49
#4

Szerintem nincs mentség 5 órás AAA játékokra. Az max egy demo vagy első fejezet a szememben. Nem fogok 15 ezer forintot ill PS4 esetében már 20 ezret kiadni egy játékra, amit aztán fél nap múlva sutba dobhatok.

Oldják meg, ha nem tudják meg szálljanak ki az iparból ennyire egyszerű, de belőlem 5 óra szórakozásért nem húznak ki 20 ezrest.

/ 2
Vissza az oldal tetejére