Shop menü

A UBISOFT ELNÖKE SZERINT KI KELL NYÍRNI A JÁTÉKOKAT

Szerinte nem maradhat minden játék örökké velünk.
Török Roland
Török Roland
A Ubisoft elnöke szerint ki kell nyírni a játékokat

El tudjuk képzelni azt, hogy milyen lenne a világ, ha többé nem tudnánk megnézni a kedvenc filmünket? A kazettánk, DVD-nk, vagy egyéb adattárolónk egy távoli, központi utasításra egyszerűen csak megsemmisülne, örökre eltüntetve a Jurassic Park 1-et, a Terminator 1-et, A keresztapát, A Mátrixot és a többi kultfilmet? Pusztán azért, mert semmi sem tarthat örökké? 

A játékipar sajnos ma így működik. A probléma egyik fő forrása pedig egyértelműen a Ubisoft, akik nem tanulnak ebből, és legutóbb szándékosan úgy változtatták meg a szerződési feltételeket, hogy kötelezzék a vásárlókat, vagyis minket arra, hogy ha ezt ők kérik, akkor semmisítsük meg az összes játékot, ami a birtokunkban van. Jogilag akarnak arra kényszeríteni minket, hogy amennyiben úgy kívánja üzleti érdekük, akkor vegyük le a polcról a régi Prince of Persiát, a Splinter Cellt vagy az Assassin’s Creed játékot, és törjük össze a lemezt.

Mindezt úgy, hogy a Stop Killing Games kezdeményezést is ők maguk provokálták ki akkor, amikor is a The Crew játékot távolról megsemmisítették. Ez a lépésük végleg felemésztette a játék egyik rajongóját, Ross Scott türelmét, aki minden eszközt megragadott, hogy harcoljon a folyamattal szemben. 

Úgy látszik, hogy mindezek után sem akarja a Ubisoft megérteni, hogy miről is szól a Stop Killing Games mozgalom. A Ubisoft elnöke, Yves Guillemot szerint teljesen normális folyamat az, hogy egy játék örökre eltűnik. "A petícióval kapcsolatban: egy piacon működünk, és amikor kiadunk egy játékot, rengeteg támogatást nyújtunk hozzá. Számos szolgáltatást biztosítunk annak érdekében, hogy a játék elérhető és éjjel-nappal játszható maradjon. Információt adunk arról is, hogy meddig lehet játszani az adott játékkal. A játékosokat és a vásárlókat előre figyelmeztetjük, hogy idővel előfordulhat, hogy a játék megszűnik” – válaszolta az elnök egy részvényes kérdésére.

„Ez egy olyan kérdés, amellyel már régóta foglalkozunk. De ez nem kizárólag az Ubisoftot érinti – minden videojáték-kiadónak szembe kell néznie ezzel a problémával: egy szolgáltatást nyújtasz, de semmi sincs kőbe vésve, és előfordulhat, hogy egy ponton megszűnik a szolgáltatás.

Semmi sem örök, de mindent megteszünk azért, hogy minden játékos és vásárló számára jól menjenek a dolgok. Nyilvánvalóan nem lehet minden játékot örökké támogatni, de dolgozunk rajta, és az egész iparág is dolgozik azon, hogy a játékosokat érő hatásokat minimalizáljuk.

Ezt figyelembe kell venni minden szoftver élettartamánál. Ha egy szoftver szolgáltatáshoz kapcsolódik, akkor előbb-utóbb előfordulhat, hogy ezek a szolgáltatások megszűnnek, mert a szoftver elavul.”

A Ubisoft elnökének a válaszából jól látszik, hogy még mindig nem szeretné megérteni a Ubisoft, hogy senki nem kéri őket arra, hogy támogassák a játékokat, amennyiben már veszteséges a fenntartásuk, hanem azt, hogy tegyenek meg mindent, hogy működőképes maradjon az után is, miután ők már nem tudnak pénzt szerezni belőle.

Valaki el tudja azt képzelni, hogy a League of Legends, WoW vagy akár a Dota 2 egyszer csak eltűnjön, és többé senki se tudjon játszani vele? Mert benne van a pakliban, hogy ezen klasszikusoknak egyszer ez lesz a sorsa, ha nem változik meg valami hamarosan.

Pedig nem lehetetlen életben tartani a már megjelent live service játékokat. Az Omega Strikers készítői már korábban bejelentették, hogy nem foglalkoznak tovább a címükkel, mert az nem volt elég sikeres, de mégis futtatják a szerverüket. Annak ellenére is, hogy megígérték, hogy amennyiben ezt a részét is leállítanák a játéknak, akkor is fognak privát szerver lehetőséget biztosítani, így sosem fog eltűnni az Omega Strikers. Korábban a Spellbreak és a Knockout City is megmutatta, hogy a közösség ingyen is szívesen átveszi a kiadó szerepét, ha kell.

A Stop Killing Games mindenesetre tényleg úgy tűnik, hogy elérheti a célját. Már csak pár nap van az aláírásgyűjtésből, de már így is sikerült több, mint 1 400 000 támogatót találnia. Reméljük, hogy az aláírók közül 1 000 000 felhasználó legalább valós, mert ebben az esetben jó eséllyel véget vethetne annak a fogyasztóknak káros magatartásnak, amit a mikrotranzakciós bevételek maximalizálása miatt beépítettek a játékgyártók a rendszereikbe. Ha még nem tetted meg, itt tudod EU-s állampolgárként támogatni a petíciót.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére