Pavel Durov kifakadt a saját Telegram oldalán azért, mert az Apple malmában nagyon lassan őröltek a kövek. Egészen konkrétan arról van szó, hogy az alkalmazás egy frissítésének hetekbe telt, mire keresztülment a rendszeren. Érthetetlennek tartja, hogy ez miként történhet meg napjainkban.
Az Apple és a Google az utóbbi időben nagyon sok kritikát kap azért, mert a piacterekkel sokszor visszaélnek bizonyos helyzetekben. Arra azonban eddig még nem volt példa, hogy ez a kritika az alkalmazás ellenőrző rendszerét érje. Ráadásul a Telegram részéről érkezett a bírálat, ami azért nagyon érdekes, mert egy kiemelt applikációról van szó, ami a népszerűségi lista élmezőnyében van.
A Telegram alapítója és vezérigazgatója kiemelte, hogy nagyon szereti a munkáját azért, mert folyamatosan azon dolgozhat, hogy százmilliók jobb élményben részesülhessenek napról napra. Az applikáció és a mögötte álló szolgáltatás fejlesztésével örömet tud okozni az embereknek, és itt hozzátennénk, hogy ebben az esetben tényleg rendszeresek az újítások, a Telegram csapatára nem jellemző az, hogy csak ülne a meglévő ökoszisztémán, havonta vannak kisebb-nagyobb újítások.
Viszont az nagyon elszomorítja a szakembert, hogy az Apple adott esetben az „ellenőrzési folyamatban” tartja a különböző frissítéseket akár heteken keresztül. Durov szerint ez is annak köszönhető, hogy monopol helyzetben van a vállalat. A legutóbb frissítés esetében kettő hétig ragadt bent az Apple frissítési rendszerében a Telegram alkalmazás legújabb verziója.
Ironikusan idézőjelbe tette Durov, hogy az Apple felülvizsgálja a frissítéseket. Nem mondja ki, hogy igazából ez alatt semmi különös nem történik a programmal, de azt megjegyzi, hogy ez idő alatt semmilyen visszajelzést nem kapnak. Nem kommunikálja a z Apple, hogy mi történik a szoftverrel, miért nem jelent még meg a frissítés, és hol tart éppen a folyamat az ellenőrzés közben.
Arra nem tért ki Pavel Durov, hogy milyen változást tartalmazott egészen pontosan az a frissítés, aminek a megakadása miatt kikelt a rendszer ellen. De valójában ez nem is számít, hiszen lehetett benne akármi, a fejlesztő nem ad ki véletlenül vagy indokolatlanul frissítés. Előfordulhat olyan helyzet, amikor egy frissítés késése felhasználók millióit veszélyeztetheti.
Ha egy fejlesztő egy hibát vagy biztonsági rést szeretne minél előbb kiküszöbölni az alkalmazásában, akkor minden óra számít, ami azzal telik, hogy átmenjen egy frissítés a szükséges ellenőrzéseken. Teljesen elfogadhatatlan az, hogy az Apple két hétig, vagy adott esetben még tovább üljön egy frissítésen az ellenőrzéssel időt töltve. Arra is rávilágított Durov, hogy nem tudja elképzelni, milyen lehet a helyzet egy olyan applikáció esetében, ami kisebb, és csak néhány millió, vagy még kevesebb letöltéssel szerepel az adatbázisban, ha a 10 legnépszerűbb program egyikével így bánik az Apple.
De mivel igazából nincsen más alternatíva hivatalosan az applikációk beszerzésére, így igazából úgy jár el a cupertinói alakulat, ahogyan csak akar. Nem kell attól tartania, hogy adott esetben felhasználókat veszít. Az emberek persze inkább a kínálat miatt szoktak más piacterek után nézni, de azért az sem elképzelhetetlen, hetekig csúszó frissítésekből lenne valakinek elege.
Amellett sem ment el szó nélkül Pavel Durov, hogy közben akár 30 százalékos adót is legombolnak a vállalatok a fejlesztőkről, és akadályozzák azt, hogy bármilyen egyéb fizetési rendszerre térjenek át. A magas sarcot pedig folyamatosan arra hivatkozva szedik, hogy ez szükséges az ökoszisztémák fenntartásához és a piacterek üzemeltetéséhez, hiszen ez komoly költségekkel jár. És igen, itt körbeér a történet azzal, hogy a több hétig tartó ellenőrzés és a frissítések megakadása nem éppen arra utal, hogy az Apple jól hasznosítja a hozzá kerülő pénzt.


































