Elképesztően széles kínálata van a Sonynak egyebek mellett a valódi vezeték nélküli fülhallgatók piacán is, a sor pedig tovább bővült a WF-C510 érkezésével. Jó hír, hogy ez az eszköz úgy lesz jobb az elődjénél, hogy közben még az ára is csökkenni fog valamelyest. Az újdonság jobb hangizolációt hosszabb üzemidőt ígérve kerül bevetésre.
A Sony eddigi legkisebb zárt hangrendszerű fülhallgatója lett a WF-C510, éppen ezért a vállalat kifejezetten ezt ajánlja azoknak, akiknek kicsi a füle, és gondja szokott lenni az ilyen eszközökkel.
Egy kompakt dizájnt használó eszközről beszélhetünk, ami szépen belesimul majd a felhasználók fülébe, de éppen ezért nincs is benne túl nagy hely. Csak egy 6 milliméteres hangszórónak ad otthont a WF-C510, de a Sony elmondása szerint így is jó lesz a hangzás. Erről persze főleg akkor kapunk majd pontos képet, ha már lesznek tesztek az eszközről. A hivatalos közlemény szerint a cél az volt, hogy kiegyensúlyozott legyen a hangzás, ezáltal minden részlet megmaradjon.
A vállalat saját hangzásjavító eljárásait megkapta a szerkezet, így például a mélykiemelés biztosított lesz. De adott a 360 fokos térhangzás támogatása is a 360 Reality Audio eljárás révén, és van DSEE technológia is a fedélzeten. Aktív zajszűrés itt nincs, de van környezeti hang mód, amikor a mikrofon használatával a külső hangokat beengedi a füles, így biztonságosabb a használata, és nem kell kivenni a fülből, ha valakivel beszélni akar az ember. Emellett adott a Voice Focus, ami kiemeli a beszélgetésekben a felhasználók hangját, és elnyomja a zajokat.
A Sony nemcsak a kényelem, hanem az általános használat szempontjából is ráment a kényelemre. A társítás nagyon gyorsan fog menni a Google Fast Pair és a Microsoft Swift Pair funkcióknak köszönhetően, továbbá biztosított a Quick Access, és ezen keresztül a Spotify Tap támogatás is. Ezeken felül van több pontos kapcsolódási lehetőség is, tehát egyszerre két eszközzel állhat vezeték nélküli összeköttetésben a fülhallgató, és automatikusan képes a források között váltani. A hozzá tartozó alkalmazás telepítését követően lehet majd a fülesből a legtöbbet kihozni, a hangszínét is tetszés lehet ezzel hangolni.
A fekete és fehér színek mellett élénk sárga és kék színekben is hozzá lehet majd jutni a WF-C510-hez. Fontos azt elmondani, hogy kapott IPx4 minősítést a készülék, ennek megfelelően esőben sem kell félteni, nem fog beázni, és az izzadtság sem tehet benne kárt, ami a sportolók szempontjából lényeges.
Nagyon könnyű a fülhallgató, csak 4,6 grammot nyom az M-es méretű szilikon illesztékkel. A szilikonharangból több méret található a csomagban, hogy mindenki számára megfelelő legyen az eszköz. Az WF-C510 hordozója is kicsire lett tervezve, a tömege pedig mindössze 31 gramm. Jó hír a kompakt méret abból a szempontból, hogy még egy szűk zsebbe is könnyen be lehet csúsztatni, de éppen ezért túl nagy akku számára már nem maradt hely.
Az újdonság egy feltöltéssel akár 11 órán keresztül is használható lesz kikapcsolt környezeti hang mód mellett, viszont amennyiben ez a funkció szükséges, 8 órára csökken az üzemidő. Ezek igencsak jó értékek, de sajnos a tokba épített telep ebben az esetben csak egy teljes feltöltést tesz lehetővé, így nem érdemes arra számítani, hogy 30-40 órás üzemidőt ki lehetne belőle hozni. Ami örömteli, hogy van gyorstöltés funkció, ami 5 perc alatt 1 órányi használatra elegendő energiát tud az apró telepekbe pumpálni.
A Sony WF-C510 megvásárolható lesz Európában, de arról nem esett szó, hogy a hazai boltokba is érkezik-e. A termék körülbelül 60 eurós ajánlott fogyasztói áron fog debütálni, de a különböző országok között ebben lehet kisebb-nagyobb eltérés.