Shop menü

A SEGA MEGVÁSÁRLÁSÁN IS GONDOLKOZOTT A MICROSOFT

Újabb érdekességek derültek ki az Activision Blizzard-felvásárlás kapcsán zajló hatósági vizsgálat közben.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
A Sega megvásárlásán is gondolkozott a Microsoft

Az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) továbbra is nagy küzdelemben van a Microsofttal, mert nem engedélyezte hogy az óriásvállalat megvásárolja az Activision Blizzard kiadót. Az elmúlt napokban már Phil Spencer Xbox-főnök is megjelent a tárgyaláson, ahol leginkább igyekezett letagadni mindent, amiről az utóbbi évek nyilatkozott vagy írt, és igyekezett mindenkit biztosítani arról, hogy egyáltalán nem akarnak kiszúrni a konkurens platformokkal.

Ennél azonban egy fokkal érdekesebb, hogy a menet közben nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, hogy a Microsoft korábban meg akarta venni a Segát.

Egészen konkrétan egy 2020-as e-mailről van szó, amiben Phil Spencer "stratégiai engedélyt kér" arra Satya Nadella vezérigazgatótól, és Amy Hoodand pénzügyi igazgatótól, hogy tárgyalásokba kezdjen a Sega Sammyvel a videojátékos részlegük megvásárlásáról. A Sega és a Sammy (pachinko) még 2004-ben egyesült, és ebből a vállalatból nyilván a videojátékos vonal, tehát a Sega kellett volna Spencernek.

A levélben Spencer arról ír, hogy a Sega egy nagyon kiegyensúlyozott portolióval rendelkezik játékok területén, amik világszerte mindenhol sikeresek, és amik segíthetnek a Game Pass felturbózásában konzolokon és PC-n. Spencer néhány alapvető adatot is közölt a cégvezetőkkel az e-mailben, így kiemelte, hogy a megelőző három üzleti évben a Sega rendszeresen 900 millió dollár környéki bevétellel és 60-90 millió dollár profittal zárt.

Nem is nehéz elképzelni, miért lett volna értékes a Microsoft számára ez a felvásárlás. A Sonic és a Yakuza mellett az Atlus játékai is egyre népszerűbbek, és persze olyan PC-s klasszikusok is a Segához tartoznak, mint a Total War, a Company of Heroes és a Football Manager. Az e-mailben Spencer arra utal, hogy az így megszerzett játékok kezdetben csak Game Pass-előfizetéssel lennének hozzáférhetőek, később azonban jöhetnének más platformokra is.

De a Microsoft más felvásárlásokban is gondolkozott ebben az időben. Érdekes például, hogy a jó pár évvel korábban pont a Microsofttól függetlenedett Bungie is a célkeresztben volt, és ugyan ezt Spencer kicsit veszélyes húzásként írta le a kikerült dokumentumokban, de szerinte azérrt lett volna érdemes elgondolkozni a felvásárláson, mert a Destiny az egyik legtöbbet játszott anyag a Game Passon belül.

Ezen kívül a Microsoft érdeklődött még a Supergiant Games, az IO Interactive és a Niantic után is.

A Sega és a Microsoft egyébként régóta jó kapcsolatot ápol egymással. A Sega kiválóan sikerült, de nagyot bukott konzolján, a Dreamcaston például egy Windows-alapú operációs rendszer futott. Miután a cég felhagyott a konzolgyártással, a Sega az első Xbox egyik legfontosabb külsős fejlesztői partnerévé vált.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére