A SAMSUNGNÁL 96%-OS PROFITCSÖKKENÉSRE SZÁMÍTANAK, MOST MÁR VISSZAFOGJÁK A MEMÓRIACHIPEK TERMELÉSÉT

Eredetileg szerették volna tartani a tőkeberuházásokkal és a termeléssel kapcsolatos ütemterveket, azaz nem gondolkodtak megszorításokban a vállalat vezetői, ám a friss pénzügyi eredmények alapján stratégiát kell váltaniuk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. ápr. 12. 7:52
A Samsungnál 96%-os profitcsökkenésre számítanak, most már visszafogják a memóriachipek termelését

A Samsung vezetése sokáig azt a célt tűzte ki maga elé a memóriapiacon, hogy a riválisokkal ellentétben nem fogják vissza a tőkeberuházásokat, illetve lehetőség szerint a termelést sem, hiszen szerintük így biztosítható a vállalat előnye a piacon. Azóta sok minden változott, a memóriapiacon tapasztalható átlagos értékesítési árak folyamatosan estek, és a következő időszakban is hasonló trendre lehet felkészülni, ami természetesen az egyes vállalatok memóriapiaci árbevételét, illetve a befolyó profit nagyságát is érzékenyen érinti. Úgy tűnik, a Samsung is elérte azt a szintet, ahol már nem maradt más választás, csökkenteni kell a memóriachipek termelését, ugyanis a jelenlegi környezetben mást nem igazán lehet tenni.

A beszámolók alapján a dél-koreai óriásvállalat első negyedéves memóriapiaci teljesítménye igencsak aggasztó lesz, ugyanis éves szinten óriási mértékben, 96%-kal csökkenhet a működésből befolyó profit. Ez egyelőre csak előrejelzés, a pontos számot viszont majd csak később, de még ebben a hónapban közölhetik. Az előrejelzés alapján egyébként úgy tűnik, hogy az előző évben elért működésből származó profittal ellentétben, ami 14 billió kínai wonra rúgott, idén az első negyedév folyamán már csak 600 milliárd kínai won lesz a működésből származó profit értéke. Ez a teljesítmény az elmúlt 14 esztendő statisztikáit nézve a legrosszabbnak tűnik, hiszen ilyen alacsony profitot legutóbb 2009 első negyedévében sikerült elérni, amikor a gazdasági világválság miatt szintén rendkívül nehéz piaci helyzet közepette kellett helytállniuk a különböző vállalatoknak.

Galéria megnyitása

A vállalat megerősítette, az óriási csökkenés mögött az áll, hogy kevesebb termék fogy, ennek megfelelően az árrés is jelentősen csökkent, ami a profit esését eredményezi. A gazdasági helyzet jelenleg igencsak kedvezőtlen, a magas infláció és a bizonytalanság miatt mind az üzleti megrendelők, mind pedig az átlagfelhasználók visszafogják költéseiket, ez pedig a termékek iránti kereslet csökkenését eredményezi a memóriapiacon, illetve több egyéb területen is.

A Samsung mellett egyéb vállalatok, például az SK Hynix s a Micron háza táján is óriási pénzügyi veszteségek mutatkoztak az elmúlt időszakban, ennek hatására e két vállalat is csökkentette memóriatermelését annak érdekében, hogy a túltermeléses helyzet idővel javulhasson. A Samsungnál megpróbálták tartani a korábbit termelésszintet, amíg csak tudták, hogy ezzel megtathassák előnyöket a vetélytársakkal szemben, ám a legfrissebb pénzügyi eredmények körül kirajzolódó visszaesést látva most már nem maradt más választás, mint a termelés visszafogása.

Hogy mikor állhat növekvő pályára a memóriapiac? Az elemzők szerint talán valamikor az év második felében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. ápr. 12. 15:15
#4

Hol vannak már azok az idők, amikor mindenki a Samsung B-Die modulokat vadászta?

Whysper
Whysper
2023. ápr. 12. 14:00
#3

Alig várom ,hogy  földrengés legyen vagy  tornado é sjöhet a drágulás

Resike
Resike
2023. ápr. 13. 12:48

@Whysper Nemtom megint megint mit nyígtok professzionális 10 évig csuttratekerhető 1 terás SSD-ket lehet venni jelenleg 40 ezer forintért.

d.v.d
d.v.d
2023. ápr. 12. 9:33
#2

A Samsung mire fordítja a profitját az osztalékok mellett? Nekem mindig nehéz felfogni, hogy az pánik, ha nem exponenciálisan növekszik a haszon évről-évre... Valszeg ezért sem leszek sose CEO :D

d.v.d
d.v.d
2023. ápr. 13. 9:55

@Mosdatlan_falusi Touché!

axe
axe
2023. ápr. 12. 8:57
#1

szóval árat emelnek úgy, hogy még ennyiért sem kell a kutyának se

Vissza az oldal tetejére
A Samsungnál 96%-os profitcsökkenésre számítanak, most már visszafogják a memóriachipek termelését - iPon.hu