A SAMSUNG ÚJ OLED TÉVÉJÉNEK NAGY TRÜKKJE A TÜKRÖZŐDÉSMENTESSÉG LETT

Már a harmadik generációjánál tart a QD-OLED technológia, és ezúttal a Samsung egy szokatlan fejlesztéssel próbálja a megoldását eladni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. jan. 10. 11:37
A Samsung új OLED tévéjének nagy trükkje a tükröződésmentesség lett

Az OLED piacon továbbra is az LG az úr, és mostanra odáig jutottunk, hogy a Samsung televíziók egy részébe is az LG szállítja az OLED technológiás paneleket. A cég szerette volna ezt elkerülni, de nem jött neki össze, ettől függetlenül fejleszti a saját megoldását is, és a CES-re elhozta a harmadik generációs QD-OLED televíziókat.

Az új modell a Samsung OLED S95D névre hallgat, és ebben az esetben érdekes módon nem magát az OLED-et emelte ki a vállalat, hanem a televízió felületét lefedő üvegréteg jelenti a legnagyobb újítást. Tükröződésmentes lett a készülék. A tükröződésmentes tévé önmagában nem új, hosszú ideje dolgoznak ezen a vállalatok, de általában azért az eredmény nem egy teljesen tükröződésmentes felület, itt viszont többnyire erről beszélhetünk. Tényleg csak kósza fényfoltok jelennek meg a képernyőn, mikor az erős fény telibe éri.

Galéria megnyitása

Szándékosan olyan környezetben állította ki a Samsung a CES-en az S95D tévét, ahol a tükröződés eléggé kellemetlen lenne, és jóformán semmit nem lehet ebből észlelni. A vállalat kipakolt a sajátja mellé egy konkurens készüléket is, ahol azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a kontraszt a két versenyző között óriási. Ráadásul a Samsung elmondása alapján a speciális felületi réteg nem megy az élmény rovására, nem rontja a színeket és a betekintési szögre sincs negatív hatása. Részben az új, minden eddiginél nagyobb fényerőre képed QD-OLED-nek is köszönhető ez.

Galéria megnyitása

Akár már 3000 nit feletti fényerőre képes az új, harmadik generációs QD-OLED technológia, de arról nem szólt a fáma, hogy a mostani tévénél pontosan mire lehet számítani. Mindig is a fényerő volt ennek a legnagyobb erénye, így nem meglepő, hogy a Samsung folytatta ennek a fentebb tekerését. A vállalat külön kiemelte, hogy az RGB színek szintjén is nagyot nőtt a fényerő, akár 50%-os előrelépés is lehet az előző generációhoz képest. Miközben nagy hangsúlyt kapott a hangolás során a színhűség biztosítása is, és ezért külön erőfeszítéseket tettek a fejlesztők. A Pantone validálta az újdonság színvilágát.

Galéria megnyitása

Előre láthatólag három méretben kerül majd a boltokba a Samsung OLED S95D televízió, 55, 65 és 77 hüvelykes képátlóval lehet rá számítani. Nagy hangsúlyt kap majd az, hogy játékosok jó lehetőségekben részesülnek, bevezetésre kerül a Game Bar 4.0, ami több mesterséges intelligencia alapú képjavítót is magában foglal majd. A 4K Ultra HD felbontású televíziók 144 Hz-es megjelenítésre lesznek képesek, és támogatják majd az AMD FreeSync Premium Pro rendszert. Dolby Vision támogatás a jelek szerint továbbra sincs, a Samsung a HDR10 szekerét igyekszik tolni.

Galéria megnyitása

A Tizen OS legújabb verzióját kapta meg a csúcs OLED tévén, így már több felhasználói profilt létrehozhatnak a tulajdonosok, hogy még nagyobb élmény legyen a televíziózás a jövőben. Az OLED S95D 4.2.2 csatornás hangrendszerrel érkezik, és megoldást nyújt majd arra is, hogy a Samsung hangprojektorokkal az összes hangszóró egyszerre üzemelhessen tökéletes összhangban. Négy darab HDMI 2.1 csatlakozóval rendelkezik majd a szerkezet, és a Slim One Connect Boxot használja. A panel maga 11 milliméternél is vékonyabb ezzel a felépítéssel.

A Samsung OLED S95D bevezetéséről egyelőre nincs információ; nem tudni, mikor kerül a boltokba, és azt sem, hogy mennyibe fog pontosan kerülni. A tükröződésmentes koncepció révén fel tudta magára hívni a figyelmet a CES-en, de kíváncsiak leszünk arra, hogy az eladásokban is képes lesz-e nagyobbat villantani, mint a felmenői.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2024. jan. 11. 13:13
#4

ezek egy zsenik. ezért valaki pénzt kap amúgy?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. jan. 11. 8:46
#3

De hát ez is tökröződik, csak homályosan :D Ott van az ablakból visszaverődő fény, csak kapott egy blur effektet...

pdx006
pdx006
2024. jan. 10. 18:36
#2

Amikor elterjedtek a lapostévék, egyik se tükröződött. Aztán jöttek azok, amik tükröződnek, utána pedig megint amik nem tükröződnek. Nem technikai akadálya van a dolognak, csak nem tudják eldönteni mit akarnak. Mert egy matt  polarizátor lapot bármilyen kijelző elé be lehet szerelni.

pdx006
pdx006
2024. jan. 11. 20:59

@privateer Dehogy tükröződtek. Semmit nem tükröződtek. Esetleg ha 2011 után születtél akkor. Azelőtt semmilyen laposkijelzőn nem láttál tükröződést. Azután is csak azért tükröződött mert azt hitték milyen jól mutat ha tükröződik. Semmi akadálya nem volt hogy matt legyen soha a büdös életbe. Dizájn miatt hitték azt hogy jó ötlet aztán ennyi. Ma is mit csinálsz ha zavar a tükröződés, ráteszel egy matt fóliat aztán annyi. Ez megvolt 20 éve is. Ne is fárasszatok baromsággal. Hát nyiss ki egy mai meg egy 20 éves laptopot akár. A mai tükröződik mint az állat, az előbbi pedig semmit. Ugyanígy volt tévével is.

expander
expander
2024. jan. 10. 15:28
#1

végre!!!

Vissza az oldal tetejére