A SAMSUNG OTT LESZ A CES-EN, ÉS AZ MI-T HELYEZI A KÖZÉPPONTBA

A mesterséges intelligencia kiemelte eleme lesz a Samsung CES-re tervezett bemutatójának, rengeteg újdonsággal készülhet a gyártó.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. dec. 8. 17:38
A Samsung ott lesz a CES-en, és az MI-t helyezi a középpontba

Minden évben képviselteti magát a CES-en a Samsung, ráadásul több standot is fel szokott húzni, hiszen a Consumer Electronics Show keretei között a vállalat igazából milliónyi terméket tudna felsorakoztatni. Sok-sok új fejlesztéssel érkezhet a Las Vegas-i rendezvényre a cég, és már most borítékolható, hogy az MI-ről nagyon sokat fog beszélni.

Január 8-án, a CES nulladik napján tartja majd a Samsung a nyitórendezvényét, és rögtön a mesterséges intelligenciára fogja irányítani az emberek figyelmét.

#Társadalom #Eszközök #Élmények – ezek a kulcsszavak fogják jellemezni az eseményt. Ennek keretében a Samsung valószínűleg megszámlálhatatlan alkalommal fogja említeni a mesterséges intelligenciát, és nemcsak azért, mert most ez a trendi. Semmit nem bíznak a véletlenre a dél-koreaiak, és eleve már most ezt emelte ki a fő tematikának.

Galéria megnyitása

Jong-Hee (JH) Han, a Samsung alelnöke, valamint a DX (Device eXperience) divízió vezetője és vezérigazgatója tartja majd a rendezvényt. Egyebek mellett az ő irányítása alá tartozik a mobilos részleg is, ami az utóbbi időben nagyon jól ment, de a CES-en valószínűleg nem az okostelefonok lesznek az előtérben. A Han által tartandó esemény az „MI Mindenkinek: Kapcsolódás a mesterséges intelligencia korában” címen fut majd.

A rendezvény élőben lesz streamelve a Samsung hivatalos híroldalán, és valószínűleg a YouTube-on is figyelemmel lehet majd kísérni. Hamarosan újabb részleteket is meg fog osztani a vállalat annak kapcsán, hogy mire lehet számtani, de egyelőre pontosabb információt a bejelentésekkel kapcsolatosan nem adott.

A cég a CES keretében általában soksor beszél az okosotthonokról, és a kapcsolódó technológiai megoldásokról. Valószínűleg hasonló lesz a helyzet az idei évben is, csak most már mindenhova be lesz csempészve a mesterséges intelligencia, és ezt kihasználva próbál majd a cég újat, többet nyújtani a felhasználók számára. A Samsung saját nagy nyelvi modellt és generatív MI rendszert is létrehozott már, ez utóbbi a Samsung Gauss névre hallgat. A korábbi infók alapján a cég az MI-t a termékeibe igyekszik integrálni, és valószínűleg ez kapja majd a CES-en a legnagyobb hangsúlyt.

A Samsung nagyon intenzív napokra készül. Ahogy azt fentebb említettük, a cég igazából nagyon sokféle termékkel vonulhatna fel a CES-en, és a jelek szerint bőven lesz is látnivaló a kiállítási helyein. A január 8-i eseményt követően minden napon lesznek előadásai egészen január 12-ig. Folyamatosan várja majd a cég a látogatókat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geravor
Geravor
2023. dec. 9. 21:01
#1

Talán még csak az elején tartunk ennek az őrületnek, de nekem már most kifordul a gyomrom ha meghallom mégyegyszer hogy AI.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. dec. 11. 20:21

@EpicTroll egészen pontosan mi itt a haladás? Mondj egy, CSAK EGY olyan dolgot, ami:

  • AI nélkül nem lenne megoldható, semennyi idő alatt sem

  • Közvetlenül haszna van a hétköznapokban

  • Nem teremt egy sor újabb problémát

Vissza az oldal tetejére