Shop menü

A SAMSUNG AZ OLIMPIA ELÉ IGAZÍTHATJA A KÖVETKEZŐ UNPACKEDET

A Galaxy Ring is reflektorfénybe kerülhet a hajtogatható mobilok új generációja mellett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Samsung az olimpia elé igazíthatja a következő Unpackedet

Idén Párizs rendezi a nyári olimpiai játékokat, és a Samsung lesz az esemény egyik kiemelt támogatója. A vállalat ezt annyira komolyan veszi, hogy külön összeállítást készített az által szponzorált sportolókról is, a Team Galaxy tagjairól, akikre márkanagykövetként tekint.

Galéria megnyitása

Friss információk szerint a Samsung igyekszik majd maximálisan kihasználni a lehetőségeit, és a soron következő Galaxy Unpacked eseményt úgy fogja időzíteni, hogy közel legyen az olimpiai játékok kezdetéhez. Ráadásul az eseményt az olimpia aktuális „fővárosába”, Párizsba fogja vinni. Az olimpia megnyitója július 26-án lesz.

A SamMobile belső értesülései szerint július 10-én kerülhet megrendezésre a Galaxy Unpacked bemutató.

Ezen a rendezvényen igazán érdekes termékek fognak befutni a várakozások szerint. Előre láthatólag a Galaxy Z Flip és a Galaxy Z Fold termékcsaládok legújabb hajtogatható tagjai lesznek majd a fókuszban, és lesz még ezeken túl egy nagyon fontos újítás: a Galaxy Ring. A Samsung ekkor jelentheti majd be az okosgyűrűt, amit már januárban megvillantott. És abban is biztosak lehetünk, hogy a mesterséges intelligencia nagyon sokszor lesz emlegetve.

A viselhető kiegészítők piaca nagyon fontos a Samsung számára, és a cég most egy teljesen új termékkel bővíti majd a kínálatát a Galaxy Ring formájában. A vállalat nagy reményeket fűz ehhez az eszközhöz, abban bízik, hogy rengeteg egészségcentrikus vásárlót lesz képes megfogni vele. Azt már elhintette a cég, hogy a Galaxy Health szolgáltatáshoz hasznos információkkal járulhat majd hozzá a gyűrű, de egyelőre sok a kérdőjel az eszközzel kapcsolatosan.

Galéria megnyitása

A Galaxy Ringről néhány napja derült ki, hogy valószínűleg nyolc méretben lehet majd megvásárolni. Miután kiszivárgott a termék azonosítója, és mindegyik méretnek egy másik cikkszáma van. Éjjel-nappal követi majd az emberek minden lépését. Nap közben a folyamatos pulzusmérés és a véroxigénszint figyelése, este pedig a komplex alvásmonitorozás lesz az erénye, de sok jó lehetőséget biztosíthat még.

A Galaxy Z Fold és Z Flip mobilokkal a Samsungnak idén nagyot kellene gurítania. A mostani generáció hiába alakult át jelentősen a korábbi szériákhoz képest, nem tudott nagy növekedést elérni az értékesítési adatokban. Márpedig a Samsung korábban arról beszélt, hogy 2024-ban magában 20 millió hajtogatható okostelefont szállítana le, amitől egyelőre eléggé messze áll.

Galéria megnyitása

Az eddigi információk alapján a Galaxy Z Fold6-nál nagy változást nem várnak, a kamera például lehet, hogy egyáltalán nem változik, csak minimális finomhangolást kap majd. Viszont voltak olyan pletykák, hogy jöhet egy Galaxy Z Fold6 Ultra variáns, ami még érdekes lehet. A Galaxy Z Flip6-nál a Samsung egy új főkamerát küldhet bevetésre, ami már 50 MPixeles szenzorra épülhet. Kicsit az akkumulátort is hizlalhatja a cég, a feltételezések szerint 3700 mAh helyett már 4000 mAh lesz a cellák teljes kapacitása (itt ugyebár két külön akku van a burkolat alatt).

Galéria megnyitása

A Galaxy Unpacked eseményen egészen biztos, hogy sokat beszél majd a Samsung a mesterséges intelligenciáról is. A januári Galaxy Unpacked jelentős részét az MI újítások bemutatása tette kis, és bemutatta a cég a Galaxy AI csomagot. A júliusi rendezvényen a Galaxy AI új lehetőségekkel bővülhet, miközben borítékolható, hogy a Galaxy S24 szériánál látott összes fejlesztést megkapják majd a Galaxy Z széria új tagjai is. A Samsung még a televízióinál is az MI-t tolta az előtérbe, szóval nála idén tényleg mindenhol az MI a lényeg, valószínűleg még a Galaxy Ring kapcsán is beszélni fog MI fejlesztésekről.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére