A jövőben az eszközökön futtatható mesterséges intelligencia folyamatosan egyre nagyobb feladatokat láthat majd el, ennek pedig részben a Gemini Nano lesz a kulcsa, amit a Google 2023 év végén jelentett be. Most pedig kiderült, hogy a Gemini Nano modellnek nem túl jó a viszonya a Pixel 8 szériával. A részletek nem ismertek, de a kisebb mobiltelefon valamiért kevés hardveresen.
A Google rengeteg anyagot publikál a fejlesztők számára, folyamatosan beszél az érdekességekről, újításokról az Android kapcsán. Az Android Developers néven futó YouTube csatornán rendszeresen futó széria a #TheAndroidShow, melynek keretében aktualitásokról beszélgetnek a cég illetékesei. A mostani adásban a Gemini Nano is szóba került, és ennek kapcsán kiderült, hogy csak a Pixel 8 Prót támogatja a cég jelenlegi eszközi közül.
A Pixel 8 és a Pixel 8 Pro az alapokat tekintve nagyon hasonló, ugyanazt a rendszerchipet használják, mind a kettőben a Tensor G3 található. Ennek ellenére arról beszéltek a műsorban, hogy hardveres korlátjai vannak annak, hogy a Google direkt okostelefonokra tervezett nyelvi modelljét lehessen futtatni a Pixel 8-on.
Részleteket nem árult el a vállalat, de a két eszköz specifikációja alapján csak arra tudunk gondolni, hogy nagy kanállal falja a RAM-ot az MI. Az egyetlen jelentősebb eltérés a két referencia eszköz között, hogy a Pixel 8-nál csak 8 GB-nyi rendszermemória biztosított a Tensor G3 mellett, miközben a Pixel 8 Pro már 12 GB-nyi RAM-ot vonultat fel. Ugyanakkor a Galaxy S24 széria kapcsán arról beszéltek, hogy támogatja a Gemini Nanót, és ott sincs minden esetben 12 GB memória. Szóval kicsit ködös a történet.
Bízunk abban, hogy a továbbiakban azért tisztábban lesz az kommunikálva, hogy mikor, milyen mesterséges intelligencia eszközök állnak munkába a különböző eszközökön. Amikor a támogatás valamiért elmarad, olyankor pedig szolgálhatna a vállalat pontosabb magyarázattal is. Hiszen a vásárlókat ez érzékenyen érintheti, főleg olyan esetben, mint a Pixel 8, ahol pont a hosszú és stabil szoftveres támogatást emelte ki a vállalat. Erre fel rögtön úgy indít, hogy egy fontos fejlesztésből maradhat ki.
A Gemini Nano kapcsán egyébként nem régen volt arról hír, hogy a MediaTek már több rendszerchip esetén is biztosítani fogja a gördülékeny használatához szükséges optimalizálásokat. A Dimensity 9300 mellett a Dimensity 8300 is képes lesz megbirkózni az eszközökön futó modellel. Ehhez a fejlett APU gyorsító egységet és a NeuroPilot AI platformot veti be a vállalat, amit már hosszú ideje fejleszt. De kellő számítási kapacitás valószínűleg csak ezeknél a lapkáknál biztosított.
A Google és a MediaTek kollaborációban dolgozott azon, hogy a Gemini Nano nagy nyelvi modell megfelelően üzemeljen a fent említett Dimensity lapkákkal. Ennek köszönhetően a továbbiakban a gyártók a tajvaniak lapkát használva még jobb mesterséges intelligencia funkciókkal láthatják majd el a készülékeiket.
A Pixel 8 Prónál a Gemini Nano hajtja meg a hangrögzítő alkalmazáson belül a szöveges összefoglalók létrehozására képes funkciót, A Gboard billentyűzethez kapcsolódó intelligens válaszüzeneteket is ez az LLM eszköz hozza létre. Továbbá a kamera több funkciója is erre támaszkodik majd, például az éjszakai mód egy része, és a portréfotók feljavításáról is részben a Gemini Nano tud gondoskodni az eszközön a legutóbbi információk szerint.