A videojátékok a szórakozáson túl sokszor azért jelentenek nagy segítséget az emberek hétköznapjaiban, mert egyenlővé válhatnak az embertársaikkal. Lehet eggyel kevesebb végtagjuk, élhetnek szegénységben vagy elnyomott társadalmi státuszban, a játék közben mindenki szinte egyenlő esélyekkel indul neki a kalandnak, így nem emiatt ítélkeznek az ember felett. Mindezek nem nagyon érdeklik a játszópartnereket.

A helyzet viszont nagyon megváltozik, ha kiderül, hogy nő vagy.

A férfi játékosok sajnos egy jelentős része teljesen megőrül, amennyiben kiderül, hogy a csapatában női játékos van. Megjegyzéseket tesznek rá, flörtölnek velük, gúnyolják, undorító hangokat adnak ki vagy egyszerűen csak azért megölik játék közben a csapattársak, mert nő, akkor is, ha ő lenne a legjobb a csapatban.

A legtöbb felmérés szerint ugyanannyi női játékos van az online térben, mint férfi, ám a nők sokszor inkább elrejtik identitásukat pont emiatt a bánásmód miatt. A Reach3 Insight és a Lenovo 900 női játékost keresett fel az Egyesült Államokban, Németországban és Kínában, hogy felmérjék, hogyan látják a nők ábrázolását a játékokban.

„Nagyon sokszor arra kényszerülök, hogy inkább férfi karakterrel játszom az MMORPG játékokban, így az emberek nem jönnek rá, hogy lány vagyok” – mondta az egyik női megkérdezett. „Nagyon próbáljuk elrejteni azt, amik vagyunk, így az emberek nem flörtölnek velünk, küldenek nekünk dolgokat, olyan üzeneteket vagy képeket, amiket nagyon nem akarunk.”

A nők 77%-a tapasztalt már nem specifikus diszkriminációt a játékokban. Leggyakrabban a képességeiket kritizálták (70%), de jelentős részük (44%) kap párkapcsolati kéréseket is.

Bár a játékosoktól többször tapasztalnak nem megfelelő bánásmódot, de a legtöbbjük elégedett azzal, ahogyan a játékfejlesztők ábrázolják őket. 80%-uk különösen boldog azzal, ahogyan a nők megjelennek az AAA játékokban, 91%-uk pedig az indie játékok ábrázolását is dicséri.

Az is nagyon érdekes, hogy bár a fejlesztők úgy tűnik eltalálják, hogy milyen ábrázolásnak örülnek a nők, a marketingeseknek ez nem igazán sikerül, hiszen a nők 71%-a szerint bőven lehetne mit javítani a női ábrázolásokon a játékok reklámjaiban. A megkérdezett nők körében a kompetitív játékok 88%-os, az akció játékok 75%-os, míg a lövöldözős játékok 66%-os népszerűségnek örvendtek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

61 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. máj. 29. 15:09
#21

A ferfi aktiv, a no passziv. Igy mukodik a biologia, hihetetlen, hogy ez mar gond.

KikiGames
KikiGames
2021. máj. 28. 10:01
#20

Amikor szar napom van (Nem aludtam, fáj a fejem, béna vagyok) akkor annyit írok hogy sorry, Im a begginer girl. És a trágár menj a **** beszólások helyett a "np, you're good" ami vissza szokott jönni. Bárcsak lány lennék hogy mindig kedvesen bánjanak velem... :(

Tapir_606
Tapir_606
2021. máj. 26. 20:46
#19

volt évfolyamtársam azért csinált nőnek látszó Steam profilt, mert 1 rakás TF2 itemet kapott utána emberektől :D
amúgy ilyen nyomulós gyerekeket gyakran látni azért, ha feltűnik 1 csaj, de ez annyira röhej, hogy "jaj, a nőkkel csúnyán beszélnek a neten"
mindenkivel csúnyán beszélnek a ingame a neten, a fél gamer közösség meghúzta anyámat már
az ilyen lánykáknak kéne egy kis önismeret és helyzet felismerés, hogy

  • fizikailag biztonságban vannak
  • ezek szavak, ergó alapvető élet része, hogy képesek legyenek kezelni őket
  • létezik mute gomb (online gaming szebb idejében ezt használták ban-ok helyett)
tomm27
tomm27
2021. máj. 26. 16:27
#18

Ezt megis mibu szamolta ki? Tan matematikus?

Creeperdubz
Creeperdubz
2021. máj. 26. 13:46
#17

Én csak a kommenteket olvasni jöttem ide, elnézést kérek

wildstorm
wildstorm
2021. máj. 26. 15:07

@Creeperdubz Jókat lehet röhögni az tény. Saját maguknak is ellent tudnak mondani, ugyanabban a hozzászólásban... XD

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. máj. 26. 13:44
#16

Még ennyi butthurt kockát, mint itt 40 hozzászólásban! 

Mit kell ezen így felrántani magatokat? A nők egy része azt érzi, hogy egy kompetitív környezetben rontana a megítélésükön, hogy nők. Néhánynak van ezzel kapcsolatban negatív élménye, amivel nyilván ő maga is szembe tudna állítani ezernyi olyan alkalmat, amikor meg nem akartak neki pöcsszelfit küldeni, vagy nem kapott idióta beszólásokat, de azt is elfogadom, hogy ilyenből egy is elég egy életre... Te pl. mit szólnál egy pöcsszelfihez egy homártól? Na, szerencsétlen csajszi miért vágjon hozzá jó képet?

Általános iskola alsó tagozata után nem igazán kerülnek ellenkező nemű emberek egymással versengő környezetbe. Van, aki odakerülve mégis tudja kezelni a helyzetet férfi és női oldalon is (pl. judo-s csajok simán küzdenek férfi ellenféllel is, pedig ott aztán földharcaban minden mindennel összeér) és nem csinálnak ebből gondot semelyik oldalon. Mások számára viszont szokatlan a versengő, vagy kiélezett helyzet és nem működnek azok a gátlásaik, amik a mindennapi életben megakadályozzák az agresszív beszólásokat, meg a szexualizálást. Evolúciós, etológiai szempontból igazából kész csoda, és az állatvilágot tekintve is példátlan, hogy egy sokórás repülőutat kibír összezárva megannyi ivarérett hím és kvázi folyamatosan ivarzó nőstény anélkül, hogy egymást szétszaggatnák és a nőstényeket teherbe vágnák. Online viszont ezek a gátlások eleve feloldódnak a névtelenségben és ellenőrizhetetlenségben, és erre jön még a helyzet szokatlansága, meg a frusztrációk. 

Aztán ott van a félreértés, félreértelmezés kérdése is... Ami haverok közt elmegy és természetes pl. nyelvhasználatban (széjjelbaxlak te köcsög fszomér kempelsz te bzi, ráss-bí szukáblyat)  azt egy női társsal visszatetsző lehet, főleg ha félre is akarják érteni. Sürgetést, lebaxást, ha elront valamit személyesnek vesznek, nem a teljesítményük értékelésének, hanem személyük degradálásának. És rögtön levonják a következtetést, hogy "most azé', mer' csaj vagyok". 

Aztán rájön erre a férfiaktól elvárt teljesítménykényszer, nyerni akarás, erősebb, gyorsabb, ügyesebb vagyok, mint egy babázó kislány, nehogy már lenyomjon egy amúgy is fiús játékban! Ez a frusztráció aztán könnyen fordul át személyeskedésbe, a sértett öntudat próbálkozásába, hogy az amúgy túltengó egót helyrebillentse. Kinek meddig terjed az egója, és mi minden aljasságra képes a "revansért"... 

Aztán erre csajok is rá tudnak játszani, sokan rutinosak a verbális agresszió kifinomult formáiban is, addig húzzák a másikat (pl. a sértett önérzete, vagy a gyenge kudarctűrése mentén), míg tényleg elpattan a cérna.

Szóval lehet szidni a cikket, meg kétségbe vonni a kutatást, de pont a cikkről szóló sértett kommentek miatt gondolom azt, hogy nagyon is valós lehet a probléma! Miért érzi itt mindenki ennyire betalálva magát? Ha ő maga nem sérteget se csajokat, se senkit, nem idétlenkedik egy női hang hallatán, és nem küldözgeti Cpt. Halfofaninch-ről a képeket, akkor mire fel a felháborodás?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. máj. 27. 12:16

@Trolltaxi

"fekete népesség híján"

Gondolom már mindenki hallott arról a bevándorlási lázról ami Európában folyik, és amit rá próbálnak erőltetni minden EU-s országra. Ha ilyen mértékű lesz a bevándorlás akkor elképzelhető, hogy lesz itt is fekete népesség. Abban igazad van, hogy történelmi alapon nem lesz okuk itt gyújtogatni, de egy kis fantáziával találhatnak majd más okot.

Ami a lényeget illeti, úgy érzem kissé elbeszéltünk egymás mellett. Tökéletesen értem az álláspontodat, sőt sokmindennel egyet is értek, de te ezt a cikket elsősorban a saját személyes szemszögedből vizsgáltad, míg én egy jelenség részeként tekintettem rá.

hawat333
hawat333
2021. máj. 26. 12:19
#15

A cikkel az igazi probléma az, hogy egy olyan sztereotipiára épül, ami legfeljebb néhány közösségben igaz.
WoW-tól az SWTOR-on és Elite:Dangerouson át a Rainbow Six Siege-ig játszom vagy tizenöt éve online játékokkal, és a jelenséggel egyszer nem találkoztam, de a feleségem sem. Pedig ő határozottan nő. Lecsekkoltam.

ConVector
ConVector
2021. máj. 27. 21:44

@hawat333  Dettó. Régen WoW-os időkben egy elég népes magyar klán tagja voltam, és a GM-ünk egy 2gyerekes 30-as csajszi volt hosszú évekig és nagyon jól csinálta. Soha nem is tapasztaltuk írmagját se ilyeneknek. Több hölgy is erősítette a csapatunkat, és sokuk brutálabbul tolta mint mi. Értelmes játékkal, értelmes emberekkel kell játszani. Elite-ben a squadronunk kb. 30%-a nő, és vagyunk vagy 200-an. Nem meglepő, hogy egy ilyen bonyolultságú játékban pl. hatványozottan kevesebb az olyan debil hülyegyerek mint a beágyazott jútúb videóban, mint mondjuk egy CS:GO-ban vagy egy Rainbow Six Siege-ben. 20+ év gaming mondatja velem, hogy igenis van kapcsolat e tekintetben.

abysan
abysan
2021. máj. 26. 10:49
#14

Azért, ha most idejön egy nő a komment szekcióba mit lát?
A kommentelők szerint nincs is elnyomás a nőkkel szemben, mert amúgy ők picsognak, buták, rosszul játszanak, sőt, nem is játszanak, nem létező probléma miatt érzik úgy és valójában LMBTQ propagandát tolnak csak egy nem létező társadalmi problémát nagyítanak fel, ahelyett, hogy titkolnák a nemüket és a konyhában kussolnának. Amúgy sincs semmi keresnivalójuk a játékokban, mert ez a férfiaknak való.
.
.
.
Egy nő tehát biztosan azt a következtetést vonná le, hogy minden rendben van úgy, ahogy most van és ez fake probaganda news volt, 22 hímsoviniszta komment határozottan bizonyította, hogy nincs semi gond. Ugye?

hawat333
hawat333
2021. máj. 26. 12:35

@abysan A cikk kb azt sugallja, hogy egy: Amikor bekerül valak online térbe, egyből nekiszegezik a kérdést, hogy milyen nemű, és ha azt találja írni (vagy voice com esetén mondani), hogy nő, akkor azonnal mindenki elkezd a farkáról küldözgetni képeket és teamkillek formájában zaklatni.
Nettó faszság ez úgy, ahogy van.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. máj. 26. 9:09
#13

"..flörtölnek velük.."

A Google 2 millió dollárral támogatja a flörtölés áldozatait.

Devio
Devio
2021. máj. 26. 7:31
#12

Az ilyen hulladék, semmitmondó  cikkek helyet inkább azt hoznátok le, hogy a Star Citizen kiadott egy videót amiben Tony Zurovec beszél a Quantum-ról és az AI-ról.
Valahogy amikor fikázni kell vagy mocskolni kell oknélkül a stúdiót, akkor elég hamar kintvannak a cikkek.
https://www.youtube.com/watch?v=2muGWtX8e7g

Ne vállalja fel. Ki a bánatos farkat érdekli, hogy nő vagy férfi? Pont teszek rá. Úgy látom már vége lett annak az időnek amikor az ember leült játszani a gépelé azért, hogy KIKAPCSOLÓDJON ÉS SZÓRAKOZZON ELVONULVA A KIBASZOTT MINDENNAPI SZARSÁGOK ELŐL. Most már ha így tenne is ugyan azt látja, hallja mint real life. 
Túl van tolva ez az elmúlt 10 év. Túl soka joga van egyes embereknek meg túl sok szabadideje.

wildstorm
wildstorm
2021. máj. 26. 10:49

@Devio Tényleg vége lett azoknak az időknek, mert te is itt idegeled magad ilyen cikkek alatt ahelyett, hogy "ELVONULVA A KI*ASZOTT MINDENNAPI SZARSÁGOK ELŐL" és "az ember leült játszani a gépelé".

Szefmester
Szefmester
2021. máj. 26. 7:19
#11

Azért megfigyelve a lmbtq+ cikkekhez hozzászólók álláspontját, majd a én jobbára csaj karaktert indítok ugyanazoktól eléggé erős a coming out érzés. :D
Fura, mert amikor nem kötelező a női karakter a játékban akkor férfit indítok minden alkalommal, és nem nyígok a női főszereplő meg a leszbik miatt... Akik meg nyavajognak a való világra inkább rántanak tüllszoknyát egy lövöldében?

Mert...
1: inkább néz egy női segget a játék végéig
2: feláll rá a cerka
3: közöd köcsög?
4:nincs ebben semmi rossz... jobban néznek ki a cuccaik...

SpazzMaticus
SpazzMaticus
2021. máj. 30. 21:28

@Szefmester  Az érzés amikor  "nemzethy faj és gendervédő" honfitársaink, pl. a Black Desert Online-ban egy szinte meztelen, de a maradék tenyérnyi helyeken 200-kiló páncélt viselő "modellceruzalábú", és alkatú ( de természetesen akkora ringó gigacsöcsökkel hogy azzal max. négykézláb tudna kúszni ) cérnahangon nyervogó  cicababával rohangálnak szigorúan magassarkúban, az megfizethetetlen....XD

"Természetesen" egy sem látens meleg, határozottan állítják...XD

Resike
Resike
2021. máj. 25. 23:14
#10

Mondjuk ehhez aztán nem kell nőnek lenni, ha egy kompetetív játék berak 3 majom mellé pont ez megy gendertől függetlenül. Csakhát ha férfi lenne a nő helyén annak nincs hírértéke.

martinair
martinair
2021. máj. 25. 23:06
#9

Magasröptű, objektív cikk ismét. Miért kell minden szemetet lefordítani és "cikknek" lehozni? Vagy ezért a szubjektív, propaganda maszlagért valaki megveregeti az ipon "vállát"?
Ez nem "játék" vagy "tudomány" vagy "egyéb" rovat, ez a "bulvár legalja" kategória.
Szánalmas ez a progresszív, sunyi gender-tököm-faszom toleráljunk mindent (is)... stb trend, legalábbis az a része, hogy ezt gémereknek szánjátok "tájékoztatásként". 
Az iromány arra sem méltó, hogy a részleteire reagáljak.

Ellenőrizhetetlen "felmérés", összetákolt kamu-propaganda anyag, BÁRKI összedobhat egy ilyen anyagot 15perc alatt - ezt a cikkíró főnökének is javaslom olvasgatni... clickbait hulladék.

martinair
martinair
2021. máj. 26. 15:58

@abysan :) egyáltalán nem hisztizek, illetve nem idegeskedek, csupán a clickbaiten kívül semmi létjogosultsága ennek a cikknek. Mondjuk arra pont jó, ahogy látom...

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2021. máj. 25. 22:45
#8

En anno BF4 ben nyomtam egy holland csajjal jobban tolta mint mi, de erdekes ha neki kellett helikopter v tank mindig kapott egybol :D.

Avisto
Avisto
2021. máj. 25. 20:35
#7

Elég rég nem játszom ilyen játékokkal, de nekem a tapalsztalatom az volt anno hogy a női játékosok teljesen körbe voltak ajnározva.  Amire nekem napokig kellett csapatot keresgélnem arra egy nőnek max pár percig. Azt értem hogy lehet ez is nyűg, de zaklatásnak erős lenne nevezni.  Olyat meg egyet se láttam hogy konkrétan rejtegetné a nemét és inkább a karaktere is csávó legyen (a fordítottja sokkal gyakoribb).  Kiváncsi lennék honnan szerzik ezekben a felmérésekben az alanyokat.  Az is bizarr hogy 88%ukat a kompetitív játékok érdekelnék.  Azokban amúgy is rettenet sok balfasz van, nem kell nőnek lenni ahhoz hogy hamar el menjen az ember kedve a hülyékkel való kommunikációtól.

Avisto
Avisto
2021. máj. 26. 15:41

@abysan "de ő tudja jól, hogy nincsenek is nők sehol a játékokban"  Ha ez nekem szólt, azt azért megköszönném ha nem adnál olyan szavakat a számba amiket nem mondtam.

R3LaX123
R3LaX123
2021. máj. 25. 20:28
#6

"A legtöbb felmérés szerint ugyanannyi női játékos van az online térben, mint férfi, ám a nők sokszor inkább elrejtik identitásukat"

Na ez meg milyen felmérés volt. Érdekes mód 200 ismerősöm közül kb 10 nő van, aki kockul, de annak a fele is valami farmon tenyészt tyúkokat. Akárkit megkérdezek, kb hasonlóra jut. Már itt kapufa a történet.

"Nagyon sokszor arra kényszerülök, hogy inkább férfi karakterrel játszom az MMORPG játékokban, így az emberek nem jönnek rá, hogy lány vagyok"

Már nem azért, de a pasik fele meg női karakterrel játszik. Akkor ők is elrejtik az identitásukat? meg egy random karakter alapján, hogy szűrik le, hogy az adott játékos nő vagy férfi?

"A nők 77%-a tapasztalt már nem specifikus diszkriminációt a játékokban"

Milyen diszkrimináció az, amit specifikálni sem lehet? Ennyi erővel engem is diszkriminálnak megállás nélkül, bár megindokolni nem tudom, hogy miben és miért...

"Leggyakrabban a képességeiket kritizálták (70%)"

Tehát semmi baj azzal, hogy csaj, csak egy gyökér, aki szopatja a társait!?

Tökön szúrom már magam, hogy ebben a szarfos világban már mindenki diszkriminálva meg elnyomva van. Arra kiváncsi lennék, hogy mi történne ha pl én meg azzal tüntetgetnék, hogy kitenném pl Instára, hogy whit lives matter vagy valami hasonló. Vagy én nem is élhetek még elnyomásban sem?

R3LaX123
R3LaX123
2021. máj. 26. 12:33

@abysan  csak gratulálni tudok, ha benyeled.azt, hogy ugyanannyi nő játszik multiplayert, mint pasi.

Nem, nem picsogok, csak szánalmas, hogy már az is elnyomás, diszkrimináció, emberiség ellen elkövetet háborús bűn, ha az ember egy játékban ránéz egy másik karakterre. 

Érdekes mód, ezeket is csak nők, melegek, és/ vagy feketék ellen lehet elkövetni. Mert ugye normál heteró fehér férfiakkal még nem fordult elő, hogy friendly fire-ben elpatkoltak, vagy kidobták a groupból, vagy ne adj isten pont egy nő miatt került hátrányba. A való életben sem fordult elő még ilyen velük.

Lacilacilaci
Lacilacilaci
2021. máj. 25. 19:37
#5

Hm.... ha a játkosok fele csaj, lehet, Ők lövöldözik le akiről kiderül, hogy nő. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. máj. 25. 19:35
#4

"A transszexuális fekete játékosok sajnos egy jelentős része teljesen megőrül, amennyiben kiderül, hogy a csapatában fehér heteroszexuális férfi játékos van."

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. máj. 25. 18:37
#3

Hát az elmult 20+év online világban töltött tapasztalatom alapján, egyedül a nök azok, akik világ szeme láttára kikürtülik, hogy vaginájuk van. Senki másnak eszébe se jutna arról dumálnia, hogy mi van a lába között egy játékban. Semmi keresni valoja ilyen témának egy játékban.

Kivéve a nöket, akik az egojuk boostolása, vagy épp elönyök szerzése miatt közlik ezt. Utánna persze sirnak, hogy muh, zaklatnak... o hogy oda ne rohanjak, megérdemli, tátott szájal berohan a faszerdőbe az ostoba picsa majd sir...

abysan
abysan
2021. máj. 26. 10:37

@PARASZT Nálad mindig van lejebb :D Mostmár legalább tudom, hogy nőt se láttál közelről 15 éve, csak az általad választott női játékos karaktert, aztán frusztrációdat és magányodat levezetve ide jársz vergődni mindig, aztán jössz azzal, hogy mindenki csak a rivalda fényt keresi. Imádod, ha a hisztiden csámcsognak, nárcisztikus nyomorék vagy. Totál rossz embernek érzem magam, hogy egy olyan sérült emberen nevetek, mint te.

tookmindegy
tookmindegy
2021. máj. 25. 17:47
#2

Nők nehéz élete 3242121342342ik rész.

kiberg
kiberg
2021. máj. 25. 17:33
#1

Propaganda. Hazugság. Természetesen. Én is tudok kamu felmérést csinálni, csináljak nektek? Arról is írtok cikket? Gyökerek.

peti19870621
peti19870621
2021. máj. 25. 22:27

@thestock Ez olyan, mint kutyát megfésülni: -Akkor is vedlik.. -Remek kelmét lehetne fonni, s szőni belőle. -Azzal már lehetne leplezni, hogy ő kong broomberg..

Vissza az oldal tetejére