A New ‘n’ Tasty eladásain múlik az Oddworld jövője

Az Abe's Oddysee HD remake eladásain múlik a folytatás lehetősége is.

A New ‘n’ Tasty eladásain múlik az Oddworld jövője

Lorne Lanning, az Oddworld alkotója egy interjúban elmondta, hogy sok múlik az idén megjelenő Oddworld: New ‘n’ Tasty-n, amely az eredeti Abe's Oddysee HD remake-je: ha a játék jól teljesít a boltokban, akkor el tudják készíteni a következő részt. A Just Add Water stúdió következő projektje az 1998-as klasszikus, az Abe's Exoddus HD remake-je lesz, ezen kívül még kiegészítőket is terveznek a felújított kiadásokhoz, de ehhez a New ‘n’ Tasty-ből legalább 250 000 példánynak el kell fogynia.

A stúdió bízik benne, hogy el tudják érni céljukat, mivel az első négy Oddworld játék - melyeket nemrég adtak ki újra digitálisan -, jól teljesített. Ha az eladások száma eléri az 500 000-et, akkor a széria egy teljesen új folytatást is kaphat. Elkészíthetnék a The Brutal Ballad of Fangus Klotot, amelyet már korábban tervbe vettek, de 2005-ben végül lemondtak róla.

"A legutóbbi másfél évben nagyon ráálltam a Fangus tervezésére" - mondta Lanning. "Szeretném, ha az Oddworld következő része ez lehetne, és hamar nekiállhatnék az elkészítésének."

Az Oddworld: New ‘n’ Tasty idén fog megjelenni PC-re, PS3-ra, PS4-re és Wii U-ra. A stúdió a héten még egy nagy bejelentésre is készül, hogy mi lesz az, hamarosan megtudjuk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward