A Deadline Hollywood belsős forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a Breaking Bad folytatásának szánt filmet elsőként a Netflix mutatja majd be. Mindez azért érdekes, mert eredetileg a sorozat ugyebár az AMC csatornán indult, viszont azután vált igazán sikeresség, hogy a Netflixen is elérhető lett.
Erről a showrunner Vince Gilligan a következőt mondta, mikor 2013-ban átvette az Emmy-díjat: "Nem hiszem, hogy (a Netflix nélkül - a szerk.) a sorozat megérte volna a harmadik évadot. Ez a televíziózás egy új korszaka, és szerencsések vagyunk, hogy learathattuk ennek a gyümölcsét."
Habár a filmről egyelőre kevés konkrét információt tudni, az eddigi források szerint folytatásról van szó (így Brian Cranston karaktere legfeljebb a visszaemlékezésekben szerepelhet), és alapvetően Aaron Paul viszi majd a műsort.
A folytatást egyébként egészestés mozifilmként forgatják, de nem biztos, hogy így is fogják vetíteni, könnyen lehet, hogy a Netflix végül több epizódra darabolja.





























