A META AZ INSTAGRAMOT FELHASZNÁLVA INDÍT TWITTER KONKURENST, MÁR KÉPÜNK IS VAN RÓLA

Gőzerővel formálódik az új, szöveges bejegyzéseket előtérbe helyező szolgáltatás, amivel tovább fog bővülni a Twitter-alternatívák sora.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. máj. 24. 17:22
A Meta az Instagramot felhasználva indít Twitter konkurenst, már képünk is van róla

Mióta Elon Musk átvette a Twittert, és a platform meglehetősen sok viharba keveredett, gombamód elkezdtek szaporodni az olyan megoldások, amik próbálnak felhasználókat elhalászni. Igazán jó „Twitter-helyettes” sosem született, éppen ezért bőven lehet a zavarosban halászni, és a Meta sem akar ebből kimaradni.

Jelenleg a legnagyobb konkurenciát a Twitter számára a Mastodon jelenti, és erre már százezrével váltottak emberek az elmúlt hónapokban. De bőven teremhet még babér ezen a fronton akár egy teljesen új közösségi platformnak is. A Meta pedig pontosan tudja, hogy a meglévő erejét felhasználva képes lehet arra, hogy felhasználók tömegeit mozgassa meg. A kérdés inkább az, hogy össze tud-e hozni egy olyan „klónt”, amivel tényleg meg tudja nyerni az embereket.

Már egy képünk is van arról, hogy nézhet majd ki az applikáció, ami teljesen különálló lesz, és nem a Facebook gyökeréből ered majd, hanem az Instagramhoz fog közelebb állni.

Egyelőre csak úgy hivatkoznak erre, mint „az Instagram új, szöveges alapú alkalmazása beszélgetésekhez”, és a korábbi információk alapján P92, illetve Barcelona kódneveken emlegetik ezt belső körökben. A felület olyan színes lesz, mint az Instagram, és képek is felbukkanhatnak majd a posztokban, de elsődlegesen nem ezek lesznek előtérben, hanem a szöveges tartalmak.

A jelenlegi információk szerint az emberek itt az Instagram bejelentkezési adataikat használhatják majd fel, és igazából a hátteret is az Instagram fogja biztosítani. Hiába lesz külön program ennek, vastag kötelékekkel kapcsolódhat a legnagyobb közösségi képmegosztóhoz, és így lényegében kiegészítheti majd ezt. Az emberek ugyanazon a néven fognak itt felbukkanni, a követőik is meglesznek, és így tovább.

Galéria megnyitása

A programban látható lesz egy folyam az ismerősök, követett személyek bejegyzései számára. A szöveges bejegyzések maximum 500 karakter hosszúak lehetnek majd, szóval lesz erre vonatkozó megkötés. A Twitteren csak 280 karakterből kell az embereknek élnie, de sokszor lehet találkozni összefűzött posztokkal, illetve mostanra a Blue előfizetőknek már arra is lehetősége van, hogy 10 000 karakteres szövegeket alkossanak a platformon. Szóval az Instagram megoldása egy aranyközéputat választott.

A szöveges bejegyzésekhez lehet majd fűzni linkeket, fotókat és videókat is.

Igazából majdnem olyan lesz ez a felület, mintha egy limitált Facebook felületet kapna az ember. A fejlesztők a Twitter és az Instagram előnyeit igyekeznek egyesíteni, és így leírva ez igazából többnyire kiadja azt, ahogyan a Facebookon kinézhet egy bejegyzés, csak itt lényegesen pörgősebb lehet a történet. Kisebb, kevésbé mély bejegyzések pöröghetnek majd itt, az influenszerek új módon teremhetnek kapcsolatot a követőikkel.

Lehetősége lesz a felhasználóknak arra, hogy szabályozzák, kik jelölhetik meg őket a bejegyzéseikben, hiszen erre is lesz lehetőség, és azt is lehet majd korlátozni, hogy kik szólhatnak hozzá a megjelenő posztokhoz. A blokkolások, tiltások értelemszerűen át lesznek véve az Instagramról. Ezekkel igyekszik kiemelni a Meta, hogy a biztonságot komolyan veszik.

A decentralizáltságot is emlegetik az újdonság kapcsán, és arról is lehet információkat hallani, hogy a „idővel az alkalmazás kompatibilis lesz más szolgáltatásokkal, így például a Mastodonnal”. Ezzel talán arra igyekszik utalni a Meta, hogy a Twitter az utóbbi időben a Mastodon megosztásokat például elkezdte tiltani, és más konkurens szolgáltatásokkal szemben is korlátozásokat lengetett be.

Kíváncsiak leszünk, hogy mekkora hatása lesz a szöveges Instagramnak a jelenlegi erőviszonyokra, nem kizárt, hogy ezzel egészen nagyot nyerhet a Meta. Itt a siker nemcsak azon múlik, hogy a közösségi szolgáltatások királya milyen megoldással áll elő, hanem azon is, hogy a Twitter milyen ballépéseket fog még tenni, és a konkurencia miként szerepel, hogy alakul a Bluesky és a Mastodon sorsa.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. máj. 25. 11:40
#2

Persze, másra sincs szüksége a világnak, mint egy újabb social media platform, ahol ugyanazok a vízfejű politikusok és kukába való influenszerek oszthatják majd az észt. Remélem a kötelező MI is belekerül, mert anélkül már élni sem lehet!

BiroAndras
BiroAndras
2023. máj. 26. 20:40

@Mosdatlan_falusi

Annyit cenzúráz a Twitter amennyit az adott ország törvényei előírnak. Ebben nincs választásuk, mert ha megszegik a törvényeket, akkor teljesen kitiltják, ami a létező legerősebb cenzúra. Ha gondod van ezzel, akkor az adott kormánynál tudsz reklamálni.
"We received what we believed to be a final threat to throttle the service — after several such warnings — and so in order to keep Twitter available over the election weekend, took action on four accounts and 409 Tweets identified by court order," - Twitter's Global Government Affairs department

Egyébként nem is lenne jó ha bármit engednének, a szólásszabadságnak vannak határai még a legnagyobb demokráciákban is, mert vannak dolgok amik egyértelműen károsak. Például amit ritkán kérdőjelez meg bárki az az üzleti és katonai titkok nyílvánosságra hozásának tilalma, vagy az egyértelmű zaklatás, rágalmazás, gyűlöletbeszéd.

BiroAndras
BiroAndras
2023. máj. 25. 10:43
#1

Keratívan sikerült negatívvá csavarni egy alapvetően pozitív hírt. Nem ismered a mondást, miszerint "az utánzás a hízelgés legőszintébb formája" ? Azt érdemes másolni, ami sikeres.
Aztán, a Twitternek jelenleg 354 millió felhasználója van, amiből 330 millió a havi aktív, és 238 millió a napi aktív felhasználó. Mindhárom szám nőtt tavaly óta kb. 4%-kal. A 238 millió 4%-a 9.5 millió. Ehhez képest pár százezer felhasználó elvesztése semmiség. Kontextus nélkül nagy számokkal dobálózni a hazugság határát súrolja. Sajnos általában is jellemző a médiára ez a taktika, technikailag nem hazudnak, így nehéz őket felelősségre vonni, de a közönség fejében egyértelműen hibás képet alakít ki, ami hatását tekintve egyenértékű azzal, mintha hazudtak volna.
És természetesen fel kell sorolni az összes lehetséges negatív dolgot, és kifelejteni minden pozitív dologot.

gerfekpat
gerfekpat
2023. máj. 25. 11:19

@BiroAndras + egy kis google translate = a demondani összes cikke

Vissza az oldal tetejére