A DigiTimes információi szerint a tajvani videokártya gyártók elég komoly visszaesésre számítanak április folyamán: a várakozások szerint 40%-kal kevesebb videokártyát szállíthatnak majd le, mint egy hónappal korábban, hiszen a kriptovaluta-láz jelentősen mérséklődött.
Csökken a kereslet a videokártyák és az alaplapok iránt
Az érintett cégek között található egyebek mellett a Gigabyte, az MSI, illetve a TuL Corporation is – utóbbihoz tartozik egyebek mellett a PowerColor márkanév. Az iparági források szerint a kriptovaluta-bányászattal foglalkozó megrendelők jelentősen kevesebb alaplapra, videokártyára és egyéb hardverkomponensre tartanak igényt, ugyanis az áprilisi fejlemények óvatosságra intik őket. Március végétől április elejéig hatalmasat zuhant az Ethereum értéke, így a 371 dolláros szintet is megjárta, de azóta növekedésnek indult az árfolyam, majd egy kicsit megint esett. A források a Bitcoin fluktuációját is az okok közé sorolják, de Bitcoint igazából már nem igazán éri meg videokártyákkal bányázni, hiszen vannak erre a célra megfelelő célhardverek (ASIC).
Az iparági források szerint a kriptovaluta-bányászok a Bitmain nemrégiben bejelentett Ethereum-bányász célhardverére várnak, ami a harmadik negyedév folyamán jelenhet meg. Ebben az időszakban a várakozások szerint ismét kilőhet az Ethereum árfolyam, ami újabb kriptovaluta-lázhoz vezethet. Éppen ezért most arra számít a piac, hogy májusban vagy júniusban újra fellendülhet a videokártyák iránti kereslet.
Az aktuális forgalomcsökkenés a videokártyák piaci árára is mindenképpen pozitív hatással lesz – az elemzők szerint ennek hatására a bruttó árrés a korábbi 50%-ról 20-25% közé állhat be. Az egyelőre kérdéses, hogy a kiskereskedelmi árak pontosan mennyivel csökkennek majd, de az biztos, hogy a csökkenés már elindult.
A kritpvaluta-őrület sokat hozott már a cégek konyhájára
A Gigabyte tavaly összesen 4,5 millió videokártyát szállított le, ami a 2016-os adathoz képest egymillió darabbal több. Ennek megfelelően a profit is emelkedett, pontosabban duplájára nőtt, így 67,37 millió dollárt tett ki. Az első negyedéves számok szintén szépek, ugyanis negyedéves szinten 29,9%-os, éves szinten pedig 51,39%-os árbevétel-növekedést sikerült elérni, ami egyben új rekord – 20,1 milliárd tajvani dollárról van szó.
Az MSI szintén jól járt, ugyanis március folyamán rekord szintű, 11,73 milliárd tajvani dolláros teljes árbevételt könyvelhetett el: ez negyedéves szinten 27,17%-os, éves szinten pedig 33,49%-os növekményt takar.
A TUL Corporation szintén kivehette a részét a forgalom növekedéséből, ugyanis 2017 folyamán részvényenként 9 dollárt keresett, idén márciusban és az első negyedév folyamán pedig rekord árbevételre tett szert.

































