Shop menü

A KORMÁNY SZÁMÁRA IS ELÉRHETŐVÉ TESZI A GPT-4-ET A MICROSOFT

A ChatGPT mögött is üzemelő nagy nyelvi modellt a NASA és a Védelmi Minisztérium is használni fogja mások mellett az Azure-on keresztül.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A kormány számára is elérhetővé teszi a GPT-4-et a Microsoft

A mesterséges intelligencia szabályozásának fontosságát hangsúlyozza egyre több ágazati szakértő, de továbbra sem arról jönnek a hírek, hogy bárki fellépne a kormányok részéről az új technológiák ellen, hanem csak a villámgyors terjedésről lehet olvasni. Már arról szólnak a legfrissebb értesülések, hogy a Microsoft megállapodott az amerikai kormánnyal, és biztosítani fogják állami célokra az OpenAI fejlesztéseit.  

A Microsoft és az OpenAI együttműködése rendkívül gyümölcsöző, és a redmondiak nemcsak annak köszönhetően nyertek ezzel nagyot, hogy a Bing terjedését fel tudták pörgetni. Annak köszönhetően lesz ez dollármilliárdos üzlet a vállalatnak, hogy jelenleg mindenki, aki használja az OpenAI megoldásait bármilyen céllal, az az Azure felhős szolgáltatást is bevételhez juttatja, ugyanis ez biztosítja a szükséges hátteret a számára.

Ezúttal pedig már arról számolt be a szoftveróriás, hogy az Azure Government felhős szolgáltatás keretei között is elérhetővé válik a GPT-4, valamint ennek az elődje, a GPT-3, illetve 3.5 is. Noha a GPT-4 a legújabb nagy nyelvi modellje az OpenAI-nak, a korábbi verziók a mai napig használatban vannak, például az ingyenes verzióban a ChatGPT-nél még a GPT-3.5 segítségével kapnak válaszokat az emberek a különböző utasításokra

Galéria megnyitása

Az Azure Government lényegesen nagyobb biztonságot nyújt, ezt a szolgáltatást dedikáltan a kormányzati szereplőknek, ügynökségeknek biztosítja. Különösen magas elvárásoknak kell itt megfelelni, és éppen ezért nem szabadították rá a nagy nyelvi modelleket az elején erre a platformra. De halkan tesszük hozzá, hogy igazából még ez is meglehetősen korai lépésnek tűnik annak fényében, hogy mennyire sok szakember fejezte ki mostanra az aggodalmát a technológia kapcsán.

Az Azure kormányzati ügyfelei az OpenAI technológiáját használva számos munkafolyamatot tudnak majd felpörgetni. Nagy adattömegek elemzésében, információk kutatásában a GPT-4 megfelelően kezelve nagy segítséget jelenthet majd. Akár szoftverek fejlesztésében is segítségül hívhatják majd a nagy nyelvi modellekre épülő generatív mesterséges intelligenciát. Jelentések összegzésében is jó szolgálatot tehet majd ez és bőven lehetne még sorolni, hogy mire alkalmazható. Minden opciót valószínűleg nem is látunk.

„Az ügynökségek közül sokan magasabb szintű biztonságot követelnek meg, tekintettel a kormányzati adatok érzékenységére. A Microsoft Azure Government biztosítja azokat a szigorú biztonsági és megfelelőségi szabványokat, amelyekre az érzékeny adatokra vonatkozó kormányzati követelmények teljesítéséhez szükség van” – jelentette ki a vállalat. Így az új technológiai megoldásokat akár a saját ökoszisztémájukban is felhasználhatják majd a kormányzat tagjai. Az Azure Government révén hozzáférhetővé válik a GPT-4 és minden egyéb OpenAI szolgáltatás a NASA-nak, a Védelmi Minisztériumnak, az Energiaügyi Minisztériumnak és egyéb kormányzati szereplőknek is. Így akár dedikált chatbotot is létre lehet hozni a kormányzati szervezetek számára a zártabb környezetben.

Az Azure OpenAI Services nagy népszerűségnek örvend, már több mint 4500 jelentős ügyfele van ennek a májusi adatok szerint, és exponenciálisan növekedik az ügyfélköre. Így pedig már az ugyancsak jól fizető kormányzatot ki tudja szolgálni a Microsoft a nagy nyelvi modellekkel és a mesterséges intelligenciával.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére