Shop menü

A KISS ZENEKAR VIRTUÁLIS KONCERTEKET FOG ADNI A JÖVŐBEN

Évtizedek múlva és szólhat majd a KISS koncerteken a Rock and Roll All Nite, miután az együttes a kibertérbe vonulva fog a jövőben turnézni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A KISS zenekar virtuális koncerteket fog adni a jövőben

A KISS egy elképesztően hosszú utat járt be, de a napokban valami véget ért, de ezzel együtt egy teljesen új dolog is létrejött. New York városában megrendezte a KISS az utolsó koncertjét, a jövőben nem lesznek az együttesnek élő fellépései. Azonban kiderült, hogy a koncertezés egyáltalán nem áll le ezzel.

A világ egyik legnagyobb rockbandája digitális avatárokkal fog a jövőben fellépéseket tartani.

A Madison Square Gardenen volt az utolsó KISS koncert, amin a zenészek elejétől a végéig élőben léptek fel. Az előadás végén pedig olyan lezárásnak lehettek szemtanúi a látogatók, amire még soha korábban nem volt példa, és igazából nem is lezárásról, hanem egy új kezdetről beszélhetünk. Megjelentek egy óriási kivetítőn a színpad hátterében az együttes tagjainak digitálisan felturbózott avatarjai, és elképesztően látványos effektekkel egy rövid showt adtak elő.

Galéria megnyitása

Ezzel elindult a KISS zenekar digitális létezése. „Egy új éra kezdődik.” – fogalmaztak a koncert végén. Kiderült, hogy a jövőben ilyen formában lesznek világszerte előadások. Ennek köszönhetően akár egy olyan korban is lehetősége lesz az embereknek KISS koncertekre járni, mikor az együttes tagjai már nem lesznek az élők sorában.

Nem egy teljesen új dologról van szó, de a KISS korszakalkotó akar lenni. A banda a Pophouse Entertainmenttel közösen alkotta meg a digitális avatarokat és a show elemeit. A Pophouse korábban már az ABBA együttessel dolgozva létrehozta az ABBA Voyage nevű műsort az ABBA tagjainak megfiatalított másaival, amiket ABBA-tarnak neveztek el. A Voyage egy koncertsorozat, ami tavaly indult, és a tervek szerint 2024 májusában zárult volna le, de a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították 2026 áprilisáig.

Galéria megnyitása

A lehető legjobb látvány elérése érdekében a KISS bevonta a munkába a Industrial Light & Magic csapatát is, amit George Lucas alapított, CGI megoldásokra specializálódott, és jelenleg a Walt Disney alatt üzemel a Lucasfilm részeként. A filmeken dolgozó csapat alaposan kitett magáért az előzetes alapján, persze az is valószínű, hogy az új shwoelemekből egy eléggé erőteljes merítést láthatott a közönség a Madison Square Gardenen.

A KISS határozatlan időre tervez, és nem a megfiatalított arcát mutatja majd be az előadóknak. Itt sokkal messzebbre mennek, hogy a show minél látványosabb legyen. Az egész felvétel komplex animációkkal lesz feldobva a beharangozóban látottak alapján. Az előadók karatemozdulatok közben dobolhatnak, lángot hányva gitározhatnak, vagy éppen szárnyakat növesztve repülhetnek, ha az adott dalnál éppen ilyen elemekkel lehet fokozni az élményt.

„A banda megérdemli, hogy tovább éljen, mert a banda nagyobb nálunk.” – jelentette ki Paul Stanley. „KISS Army, a te szereteted – a te hatalmad – tett minket halhatatlanná. Az új KISS-korszak most veszi kezdetét. Oh yeah!”

A KISS utolsó élő fellépésének végén a vetített kép mellett még hologramos technikákat is bevetettek a közönség körül, hogy még immerzívebb legyen az előadás hatása. Sőt mi több, valódi tűzzel és egyéb effektekkel is igyekeztek az élményt fokozni. A jövőben pedig valószínűleg más technológiai fejlesztéseket is alkalmaznak majd.

Ez a húzás nem meglepő a KISS részéről, a banda ugyanis az évek során sokszor igyekezett technológiai újításokat bevetni, hogy fokozza a látványt. A Psycho Circus World Tour keretében már 1998-ban 3D vetítéssel dobta fel a koncerteket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére