A JANUÁRI WINDOWS BIZTONSÁGI FRISSÍTÉSEK MIATT NEM MŰKÖDNEK AZ USB-S AUDIÓ DAC-OK

A hiba nemcsak Windows 11, hanem Windows 10, Windows Server 2019, illetve Windows Server 2016 alatt is jelentkezik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. jan. 30. 11:37
A januári Windows biztonsági frissítések miatt nem működnek az USB-s audió DAC-ok

A Microsoft csapata nemrégiben tette elérhetővé a januári biztonsági frissítéseket a különböző Windows operációs rendszerekhez, ám úgy tűnik, a frissítések közül valamelyik problémát okozott a külső Audio DAC-ok működésében. Ezek az eszközök USB porton keresztül kapcsolódnak az adott rendszerhez, feladatuk pedig az, hogy jó minőségű hangzást kínáljanak az adott fejhallgatóhoz, házimozi-erősítőhöz, vagy éppen Hi-Fi erősítőhöz – jobbat, mint amire a PC beépített audió vezérlője képes. Ezeket az eszközöket fejhallgató-előerősítővel kombinálva a minőségű, nagy impedanciájú fejhallgatókhoz is szokták használni, nemcsak professzionális célra, hanem kikapcsolódásra is.

Az USB-S Audio DAC-ok működésében hiba lépett fel Windows 11 24H2, Windows 10 22H2, Windows Server 2019, illetve Windows Server 2016 alatt is, igaz, az átlagfelhasználók és az USB Audio DAC-ok szempontjából a szerverekre szánt operációs rendszerek esetében ez nem olyan nagy probléma, mint Windows 10 és Windows 11 alatt, hiszen nagyrészt inkább utóbbiaknál használják az említett perifériákat.

Galéria megnyitása

A Microsoft már elismerte, valóban problémát okoz a biztonsági frissítésekből álló friss szoftvercsomag, ám azt egyelőre nem árulták el, pontosan mi okozza a bajt, illetve azzal kapcsolatban sem adtak tanácsot, hogyan lehet ismét működésre bírni az eszközöket. A hivatalos leírás alapján annyi biztos, hogy a frissítések telepítését követően az USB-s Audio DAC egységek, ezek közül is főként az USB 1.0-s audio drivert használó változatok működésében léphet fel hiba, amelynek következtében nem működnek tovább az eszközök. Amennyiben ez bekövetkezik, az Eszközkezelőben is hibaüzenet várja a felhasználókat: a rendszer arra panaszkodik, hogy az eszközt nem lehetett elindítani, CODE 10-es hibára hivatkozik, és azt állítja, nincs elegendő rendszer-erőforrás az API-hoz kapcsolódó feladat teljesítéséhez.

A hiba sok felhasználó esetében okoz gondot, nekik a Microsoft csapata ideiglenes megoldásként azt javasolja, az USB-s Audio DAC helyett csatlakoztassák az adott audió eszközt közvetlenül a PC vagy a notebook audió vezérlőjéhez. Ez igazából csak arra megoldás, hogy legyen valamiféle hang az általános feladatokhoz, a minőségi hangzást igénylő munkához sajnos sokszor nem elegendő, valamint a magas audió minőséghez szokott zenehallgatók számára sem jelent megoldást – és a magas impedanciájú fejhallgatók kiszolgálására jellemzően nem is alkalmas a beépített audió kodek.

A hibát remélhetőleg rövidesen javítani fogják, de hogy erre pontosan mikor kerül sor, az egyelőre rejtély.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

42 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LKaresz
LKaresz
2025. febr. 2. 13:23
#15

Egy SMSL C200-at használok, az usb 1.1 a kompatibilitási mód a konzolokhoz, usb 2.0-án pc-vel használatos (windows esetén ASIO drivert ajánl a gyártó). Ez alapján gondolom xbox esetén merül fel ez a probléma. (Sajnos playstationom van, így nem tudom megnézni.)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2025. febr. 1. 12:34
#14

Moondrop Dawn Pro DAC. nem tapasztaltam még hibát a legújabb frissítéssel.

Capritain
Capritain
2025. febr. 1. 10:59
#13

IOT Enterpsise 21H2, Musical Fidelity USB DAC, hibátlanul fut.

peti19870621
peti19870621
2025. febr. 1. 3:17
#12

Március 08-ig szüneteltettem. Addig csak jó lesz a win11 agymosása..

radics.peter
radics.peter
2025. jan. 30. 22:31
#11

szerintem egyszerűen dac-ból nem megy a hang

Rhynmei
Rhynmei
2025. jan. 30. 23:42

@radics.peter Ez annyira rossz, hogy már jó.

Scorpio850
Scorpio850
2025. jan. 30. 16:06
#10

Ha lenne valami alternatíva már rég kivágtam volna a windowst mint macskát sz@rni!

Scorpio850
Scorpio850
2025. febr. 2. 9:15

@pepeno1 Igen.  Játékok csak ezen futnak. De vannak biztonságtechnikai programok amikkel foglalkozom,azok is csak ez.

marc23
marc23
2025. jan. 30. 15:44
#9

As semmi problem, csak a szokasos: egy hiba megold, kettot elbasz! Csak igy tovabb! :///

doneschwartz
doneschwartz
2025. jan. 30. 15:09
#8

Aha. Ez már megint olyan hiba, ami engem elkerült. Pedig itt az usb-s live!24, de fogalma sincs az eszköznek, hogy most rossznak kellene lennie.. Pfff. Mit csinálok rosszul, hogy nekem mindig minden jó?!... Segítsetek rajtam, kirekesztettnek érzem magam. :(

Warpath
Warpath
2025. jan. 31. 20:39

@doneschwartz "Én beismerem, amikor elromlott, azt én basztam el."

Ja, amikor véletlenül ráklikkeltél a frissítésre.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2025. jan. 30. 13:53
#7

Fiio dac-ot használok, de a frissitések le vannak tiltva.

Csak gratulalni tudok annak akinél nem ...

3error
3error
2025. jan. 31. 20:57

@sutyko_hopkins  Két FiiO DAC-ot használok (laposon E10k, nagyvason K3), frissítem a win10-(ek)et is, és nincsen gondom mégsem.

chris123
chris123
2025. jan. 30. 13:43
#6

Az hogy van, hogy ezek szerint Windows Server 2022 és Windows Server 2025 meg nem érintett? Elvileg az ezek alatt működő DAC-ok dacolnak a frissítésekkel?

Resike
Resike
2025. jan. 30. 12:44
#5

Bárcsak lenne egy olyan rendszer amit nem érint ez a soha senkinek semmi problémája bug se.

Resike
Resike
2025. jan. 31. 13:30

@sutyko_hopkins A rengeteg soha senkinek semmi problémája közül ez történt a legsoha senkinek semmibb.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2025. jan. 30. 12:08
#4

Ezek után merje nekem valaki azt mondani, hogy nagyobb kockázatnak vagyok kitéve frissítések kiiktatásával egy totálisan random kártékony kódnak harmadik féltől (aminek kevesebb az esélye, mint hogy agyoncsapjon egy lehulló Starlink műhold), mint a Microsofttól első kézből.

Már majdnem elküldtem szerelőhöz a DAC-t. Most pedig szépen kiirtom a Windows Updatet.

patrik2991
patrik2991
2025. jan. 30. 12:04
#3

Lehet jobb lenne már abbahagyni a Windows 10 támogatását mielőtt végképp használhatatlanra vágják. :D Köszi a hírt már épp frissülni akart...

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2025. jan. 30. 13:59

@patrik2991 Tölts le egy még működő telepítőt. Ami ki van irva pendrive-ra azt nem tudják frissíteni ezek a barmok.

Ez még nekik se megy.

Terror
Terror
2025. jan. 30. 12:00
#2

Nem tudnak nem hibázni. A billentyűzetkiosztás-bugot potom két éve nem sikerül kijavítani. Ha jól látom, nincs is tervbe véve.

Rhynmei
Rhynmei
2025. jan. 31. 0:42

@Terror  Nem is kell már, kicsit várj még, aztán bemondod az AI-nak, amit akarsz, billentyűzet sem kell :)

ktamail666
ktamail666
2025. jan. 30. 11:44
#1

és ezek csinálnak AI-t neked (jó-jó tudom, nem ők fejlesztik közvetlenül). ami működik azt is szétverik :(

tomchee
tomchee
2025. jan. 30. 13:15

@ktamail666 legalább ha öntudatra ébred, könnyű lesz legyőzni :)

Vissza az oldal tetejére