A HP is törli a Win7-es tábláját?

Teljes egészében valószínűleg nem, viszont az nem kizárt, hogy mégse Windows 7-es lesz, hanem helyette valamilyen más rendszerű. Több, ellentmondásos híresztelés is felbukkant a napokban ebben a kérdésben.

A HP is törli a Win7-es tábláját?

Teljes egészében valószínűleg nem, viszont az nem kizárt, hogy mégse Windows 7-es lesz, hanem helyette valamilyen más rendszerű. Több, ellentmondásos híresztelés is felbukkant a napokban ebben a kérdésben.

Az egyik megközelítés szerint a HP egyszerűen nem elégedett a Win7 táblás lehetőségeivel, és ezért döntött a szanálás mellett. Szintén tényező lehet az is, hogy Windows 7-tel a táblájuk akár 549$-ba is kerülhet, szemben a 499$-os iPaddel, és üzemidő terén is csak feleannyit nyújtana, mint az. Ez pedig így nyilván nem lenne egy előnyös felállás.

A gyenge üzemidő a jelek szerint az Intel-alapú hardvernek (Atom processzor) köszönhető, így annak a lehetősége is felmerült, hogy még akár ezt is lecserélnék, bár az már nem derült ki, hogy pontosan mire, de hát manapság nem nehéz kitalálni, hogy valami ARM alapúra.

Visszatérve az oprendszer kérdésére, alapvetően két logikus alternatíva kínálkozik, egyrészt a Google-féle megoldások, másrészt pedig a HP legújabb szerzeményének, a Palmnak a WebOS-e, amiről a HP is kijelentette már, hogy az számukra is rendkívül fontos. Tábla-jellegű készülékek esetén ez utóbbival csak annyi lenne a probléma, hogy nem túl elterjedt, nem is fejlesztenek rá túl sokan, így igen sok készüléket kéne eladnia a HP-nek ahhoz, hogy kellő lendületet biztosíthassanak a rendszernek, és további fejlesztőket csábítsanak el. Rengeteg erőfeszítést igényelne tehát egy minimális siker is, és kérdés, hogy ez megérné-e nekik egyáltalán.

Legvalószínűbbnek tehát az Android tűnik, annál is inkább, hogy még az év elején, nem sokkal a jelen hír tárgyát is képező tábla bemutatása után felröppent egy olyan hír is, miszerint emellett dolgoznak egy Androidos táblán is, amely elvileg ténylegesen ennek az "ikertestvére", csak másik rendszerrel. Az sem elképzelhetetlen tehát, hogy a Win7-es helyett egyszerűen ezt viszik majd tovább - de az sem, hogy a Win7-esből WebOS-es lesz, plusz mellette lesz még Androidos is.

Többen is kopogtattak már a HP háza táján, hogy ugyan lennének szívesek mondani már valami konkrétumot, hogy most mégis mi a helyzet, de természetesen csak annyit feleltek, hogy spekulációkhoz és pletykákhoz nem fűznek kommentárokat, így hivatalos, biztos infó egyelőre sajnos nincs.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward