Már harmadik hónapja annak, hogy a Huawei értékesítette a Honort, és a korábbi almárka immáron külön utakon járva egy önálló vállalattá avanzsált. És egyelőre csak azt vehettük észre ennek eredményeként, hogy szinte egyetlen új Honor sem került bevetésre.

2021-ben eddig a Honor kizárólag a V40 termékekkel rukkolt elő, de ezek is lényegében csak annak köszönhetően jöttek, mert már be voltak tárazva. A Huawei égisze alatt folyt még a Honor V40 modelleknek a fejlesztése, és ezt bizony le sem tagadhatnák, hiszen még a HMS-sel kerültek bevetésre, és a Huawei mobilos megoldásai találhatóak rajtuk. Eredetileg még Kirin rendszerchipet is kaptak volna, de erről a cég letett, amikor eldöntötte, hogy értékesíti a Honort.

Galéria megnyitása

Szóval egyelőre hatalmas a csend a saját lábaira állt vállalat körül, de az információmorzsák folyamatosan szállingóznak. A feltételezések szerint a Honor jelenleg arról tárgyal, hogy a Huawei alatt elveszített kereskedelmi kapcsolatokat helyreállítsa. És a cél természetesen az, hogy minden korábbi korlátozás alól kivonja magát azzal, hogy függetlenedett a Huawei-től.

Arról is szó esett a napokban, hogy a Honor alkalmazni fogja a Snapdragon 888 rendszerchipet, csak ezen a fronton nem várt nehézségekbe ütközött. A Qualcommot is elérte az a chiphiány, ami mostanra elképesztően sok ágazatot érint, és ezért nem tudja időben teljesíteni a Honor rendeléseit, emiatt pedig nyár közepére tolódhat a vállalat csúcskategóriás konstrukciójának a leleplezése.

A Snapdragon 888 lapkával szerelt masina állítólag a Honor Magic termékcsaládon belül fog befutni. A Magic mindig is a különleges, felsőkategóriás készülékeket jelentette a Honor márka égisze alatt, és a jövőben ennek minden korábbinál fontosabb szerepe lesz majd. Erről már George Zhao beszélt a napokban. A Honor vezérigazgatója egy interjúban kifejtette, hogy a Honor Magic előtt nem kisebb cél lebeg mag, mint a Huawei Mate és P szériáknak a lekörözése.

A Huawei szinte már legendásan jó kamerarendszereket tett le az asztalra az elmúlt években, folyamatosan egyre magasabbra téve a lécet a konkurencia előtt. És Zhao nem volt rest arra is kitérni, hogy lényegében ezt az örökséget is tovább vinnék. Jobb kamerarendszert és erőteljesebb hardveres megoldásokat biztosítanának, mint amilyet a Huawei kínált.

Azt is tudni véljük, hogy a Honor már az AMD-vel és az Intellel is aláírta a megállapodást. Erre azért volt szükség, mert a Honor már egy ideje kínál személyi számítógépeket is a vásárlóknak. És ezeknek a szerződéseknek minden bizonnyal fontos szerepe lesz majd abban, hogy a cég tovább tudja folytatni a Magicbook szériát.

Az interjúban arról is beszélt George Zhao, hogy a Honornak jelenleg olyan kihívásokkal is meg kell küzdenie a márka fellendítése mellett, mint hogy új irodába költöznek az alkalmazottak. Friss csapatokat is felvett a Honor a működéséhez, hiszen azért a Huawei elveszítésével értékes munkaerőnek is búcsút kellett mondania. És a független K+F részlegnek a megszervezése is olyan feladat, amivel korábban nem volt dolguk. Mert bár volt saját kutatási és fejlesztési részlege a Honornak, azért az mégis csak a Huawei K+F alakulatának árnyékában működött.

Galéria megnyitása

Korábban a Huawei vezetője elmondta, hogy bíznak benne, hogy a Honor szép karriernek néz elébe, és hamar maga mögé utasítja majd a megcsonkított Huawei-t, de nem áll majd meg ennél, és vissza fogja magát küzdeni a toplista elejébe, ahol a Huawei hosszú időt tölthetett a szankciók előtt. Tavaly a kínai gyártó még a piacvezető szerepet is betölthette egy negyedév erejéig, ami nagyon keveseknek adatik meg. Hogy a Honornak sikerül-e ez, azt nem tudjuk, de biztosan megteszi majd a cég, ami tőle telik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
expander
expander
2021. márc. 20. 10:42
#1

Huawei telefonokat nem nehéz űberelni, ultra gagyi ipari hulladékok...

axe
axe
2021. márc. 20. 22:24

@predike07  ez standard (-nak kellene lennie), nem erény

Vissza az oldal tetejére