Múlt héten a Google egy hivatalos blogbejegyzésben számolt be arról, hogy sikeresen felkerült a pont az i-re a Fitbit akvizíciójában. Nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy kiderült, a keresőóriás szeretné felvásárolni az egykor piacvezető vállalatot. Viszont most sem lehetett hosszú a vállalat öröme, ugyanis az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma nem úgy látja, hogy végeztek volna.
A felvásárlást globálisan sok ország vizsgálta, és lényegében mindenki azért figyeli árgus szemekkel az ügyet, mert a Google a lépéssel egészen érzékeny felhasználói adatokhoz is hozzájuthat. És ahogy azt az elmúlt évek megmutatták, a cégek bizony hajlamosak a birtokokban levő információkat nem feltétlenül arra használni, amire a felhasználók gondolják. A Google viszont hangsúlyozza, hogy ez az üzlet a hardveres megoldásokat tartja a fókuszban, és próbálja is ezt bizonyítani.
Kiemelte a Google, hogy minden egyéb szolgáltatástól elszeparáltan tárolja majd a Fitbittel kapcsolatos érzékeny felhasználói adatokat. Az elkövetkezendő tíz évben biztosan nem fogja a Google az újonnan belépőknek az adatait sem felhasználni a hirdetési platformjához kapcsolódóan. A különböző feltételek között – amiket a vizsgáló szervezetek hoztak a Google számára – szerepel az is, hogy a vállalatnak meg kell hagyni a korábban alkalmazott API-kat, szóval nem terelheti a tulajdonosokat a saját szolgáltatásai irányába ilyen módon.
A Google esetében az adatvédelem mindig egy különösen érzékeny kérdés. A vállalat közismerten a hirdetésekből szerzi bevétele jelentős részét, és mint azt tudjuk, lényegében bármilyen személyes információt fel lehet használni olyan módon, hogy az a hirdetések szempontjából a hatékonyság növelését szolgálja. De a Google a mostani blogbejegyzésében direkt kitért arra, hogy az adatvédelemre különöse nagy hangsúlyt fektet. Globálisan számos szakértő bevonásával sikerült kidolgozni azt, hogy miként kell majd a Fitbittől származó adatokat megfelelően kezelni.
A Fitbit teljes csapata bekerül a Google irányítása alá, és a cél a továbbiakban sem lesz más, mint korábban volt: igyekeznek majd a fejlesztők a lehető legjobb viselhető kiegészítőket megalkotni. Csak most már a kiváló hardveres megoldások társulni fognak a Google gépi tanuláson alapuló fejlesztéseivel és más szoftveres technológiáival. A cég szerint az új generációs termékek jobbak lehetnek, mint korábban bármikor.
Ez mind szép és jó, viszont a Google lelkesedését az Egyesült Államok illetékesei az ügyben nem igazán osztják. Ugyanis elvileg az USA Igazságügyi Minisztériuma még nem tekinti lezártnak azt a vizsgálatot, amiben jóváhagynák a felvásárlást. És az elmúlt napokban az is kiderült, hogy igazából még az ausztrál hatóságok sem jelentették ki, hogy végeztek volna a vizsgálatokkal.
„A trösztellenes bizottság vizsgálata továbbra is folyamatban van a Google akvizíciójában a Fitbit megszerzésére irányulóan. Bár az illetékesek még nem hoztak végleges döntést a végrehajtási intézkedés folytatásáról, a vizsgálat ettől függetlenül nem ért véget, nem jelenthető ki, hogy a Google lépése nem károsíthatja a versenyt és a fogyasztókat az Egyesült Államokban.” – mondta el az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma. „A bizottság továbbra is elkötelezett amellett, hogy ezt a felülvizsgálatot a lehető legteljesebben, leghatékonyabban és leggyorsabban végezze el.”
Erre pedig a Google csak annyit közölt, hogy már 14 hónapja folyamatban van a vizsgálat, és ők úgy látják, hogy az erre korábban kijelölt idő letelt. De hozzátették, hogy természetesen bármilyen ügyben várják az illetékesek megkeresését, ha aggályaik merülnének fel.
Ez a helyzet mindkét fél számára kellemetlen, de csak a Google az, akinek van vesztenivalója. Túlzottan nem lennénk meglepve, ha ez után az USA Igazságügyi Minisztériuma kicsit keményebben lépne fel a keresőóriással szemben. Bár azt nem gondoljuk, hogy az akvizíciót utólag le kellene fújni, de könnyen lehet, hogy születnek még kemény feltételek a megállapodás kapcsán.


































