Shop menü

A GOOGLE-NEK EL KELL ADNIA A CHROME-OT ÉS AZ ANDROIDOT AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM SZERINT

Nagyon úgy fest, hogy a Google-t perbe fogó minisztérium csak akkor lesz elégedett, ha jelentős szervezeti változások lesznek a vállalat szolgáltatásai körül.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A Google-nek el kell adnia a Chrome-ot és az Androidot az igazságügyi minisztérium szerint

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma hosszú ideje folytat harcot a Google-lel, és egyáltalán nem látni még, hogy mi lesz a jogi csatározás vége. Azonba frissen kiszivárgott információk szerint a minisztérium szakemberei nem tartják azt elfogadhatónak, ha a Google megőrzi a jövőben is a jelenlegi formáját. Arra hajtanak, hogy a feldarabolást el kell kezdeni, méghozzá minél előbb.

Egészen 2020-ra tekint vissza az az ügy, amiben idén augusztusban kijelentették, hogy a Google versenyjogi visszaéléseket követett el, hogy a Kereső szolgáltatást a csúcsra emelje. De messze még ennek az ügynek a vége, egyelőre azt sem lehet tudni, miben látják majd az ügyvédek a megoldást. Jelenleg erről megy a szakmai egyeztetés a színfalak mögött, a Bloomberg pedig ezzel kapcsolatosan jutott hozzá fontos információkhoz a napokban.

Galéria megnyitása

A Google az évek, évtizedek során úgy alakította a fejlesztéseihez kapcsolódó szerzősédeket, valamint a saját szolgáltatásainak működését, hogy előnyhöz juttassa egyebek mellett a Keresőt. Ennek köszönhetően tudta azt elérni az eszköz, hogy 90 százalék környékére tehető piaci részesedést ért el, és lényegében mindenki mást kiszorított erről a területről. Ilyen formában a hatóságok szerint már nem lehet egészséges piaci versenyről beszélni.

A Chrome böngésző és az Androidot is le kellene választani a Google szervezetéről, hogy egyáltalán legyen arra esély, hogy az egészséges piaci verseny egyszer helyre fog állni.

A belső információk szerint a Chrome van elsődlegesen a célkeresztben, az Android esetében készen állhatnak a felperes ügyvédei a kompromisszumra. Az elsősorban okostelefonokra szánt operációs rendszernél megelégednének azzal, ha szervezeti szinten elszeparálnák a Kereső szolgáltatástól, valamint a Google Play Áruháztól is. Szóval az Androidot nem kellene eladnia az igazságügyi minisztérium elképzelései szerint, a Chrome böngészőnél azonban nem látnak más járható utat a problémák kezelésére, megoldására.

Azt nem tudni, hogy milyen formában tudná a Chrome-ot értékesíteni a Google, de egyelőre ez még lényegében mindegy is. Valószínűleg nagyon hosszú ideig fog még húzodni ez az az ügy, mire sikerül a végére pontot tenni. Emellett a céget a továbbiakban eltiltanák attól, hogy olyan exkluzív szerződéseket kössön a Kereső kapcsán, mint amiket korábban alkalmazott. Az igazságügyi minisztérium mindent megmozgatna a keresőpiac felélénkítése érdekében, de a jelenlegi helyzeten nem lesz egyszerű egyhamar változtatni.

Sok probléma van a Google-lel, a Chrome, az Android és a Kereső helyzete csak a jéghegy csúcsa

A hatóság azt is elvárná a Google-től, hogy a hirdetők számára nagyobb betekintést engedjen abba, hogy az általuk feladott reklámok hol jelennek meg. Ezzel párhuzamosan pedig több eszközt kellene biztosítania a vállalatnak arra, hogy a partnerek maguk is kezelni tudják, hogy milyen tartalmak kíséretében bukkanhatnak fel a reklámjaik. Voltak emlékezetes kínos esetek az utóbbi időben, amik felkeltették az igazságügyi minisztérium figyelmét is – például antiszemita bejegyzések mellett felbukkanó reklámok.

Galéria megnyitása

Ezen felül a mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek térnyerése is aggasztja a szakembereket. A Bloomberg tudomására jutott információk alapján arra kérnék a Google-t, hogy tegye lehetővé a weboldalak számára több formában is, hogy szabályozni, korlátozni tudják az MI számára felszívható információkat. Lehetőséget kell adni a tartalomszolgáltatóknak, hogy az általuk előállított anyagok felett meg legyen a kontroll, hogy használhatják fel ezeket a Google mesterséges intelligencia termékei.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére