A GOOGLE MÁR AZ OKOSOTTHONOKBA IS BEKÖLTÖZTETI A GEMINIT

A mesterséges intelligencia szolgáltatása fejlődése mellett új hangokat és friss funkciókat is bejelentette a vállalat a Google Assitant kapcsán kapcsán.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. aug. 9. 13:28
A Google már az okosotthonokba is beköltözteti a Geminit

Folyamatosan dolgozik a Google azon, hogy az MI és a nyelvi modellek terén minél több újítással tudjon szolgálni. Ennek eredményeként most a Geminivel kapcsolatosan arról számolhatunk be, hogy a szolgáltatás már a cég okosotthon platformjába is beilleszkedik. Eközben pedig még a Google Assistant sem vonul nyugdíjba, ez természetesebb hangon lesz képes beszélgetni.

A keresőóriás bejelentette a Google TV Streamer eszköz, és már ott megjelent a Gemini, miközben a készülék a Google Home platformot, az okosotthonos lehetőségeket is támogatni kezdte. A mérnökök pedig már azt is megoldották, hogy az új generációs digitális asszisztens szerepet betöltő Gemini képes legyen kezelni az okosotthonokkal kapcsolatos különböző információkat, adatokat. A Geminivel párhuzamosan pedig az Assistant is fejlődik.

A Gemini és a Nest szoros együttműködésben fejlődhet a továbbiakban. A Nest biztonsági kamerákkal kapcsolatosan is lehet majd kérdéseket feltenni a mesterséges intelligenciának, miközben a fejlett termosztátot is képes lesz vezérelni. Az eszköztől származó információkat automatizáláshoz is fel tudja majd használni.

Galéria megnyitása

Manapság a biztonsági kamerák a kedvező áruknak és az egyszerűbb telepíthetőségüknek köszönhetően gyorsan terjednek. A Nest márka alatt a Google több kamerát is kínál a felhasználóknak, és megfelelő környezetben ezeket már egészen izgalmas módon lehet majd kihasználni. A biztonsági kamerák kezdetben folyamatos képet vettek, majd jött a mozgásérzékelés, a tárgyfelismerés és a követés, az intelligens értesítés, most pedig a következő szintre lép a Google.

A Gemini révén a kamerák már nemcsak tárgyakat tudnak majd felismerni, hanem lényegében képesek lesznek értelmezni, hogy mit látnak. A multimodális működésnek köszönhetően a képeket fel tudja majd dolgozni az MI, és így fog új funkciókat nyújtani a lakástulajdonosoknak. A Geminivel megtoldott Nest kamera már nemcsak annyit tud közölni, hogy a kertben állatmozgást észlelt, hanem konkrétan értesíthet arról, hogy a kutya már megint a virágos kertben ás. Az értesítéshez pedig a Google Home alkalmazásban a felvételt is csatolja.

Galéria megnyitása

A kamerák rendszeresen képesek videókat készíteni, és a lényeges felvételeket megtartják helyben vagy távoli szerveren. A felhasználó ezeket bármikor visszanézheti, a Gemini révén pedig már a keresés is sokkal egyszerűbb lesz. Meg lehet majd kérni a mesterséges intelligenciát, hogy emelje ki azokat a kamera felvételeket, amiken azt lehet látni, hogy a gyerekek az autófeljárón kint hagyják a biciklijeiket. Ezt követően pedig rászólhat a szülő a fiatalokra konkrét példákkal, hogy tartsák nagyobb rendben a kerékpárjaikat. De azt is le lehet kérdeni, hogy volt-e a kapuban aznap a postás, esetleg járt-e a háznál áruszállító.

Galéria megnyitása

Létre lehet majd hozni automatizálást például a Nest kamerák által érzékelt dolgokra. A fenti példánál maradva, a Gemini képes lesz a Google Home rendszeren keresztül azonnal értesítést küldeni, mikor a gyerekek valamit az útban hagynak az autófelhajtón. Akár a gyerekeknek is mehet a figyelmeztetés, hogy tegyenek rendet maguk után. Minden kamera felvételről generálhat rövid összefoglalókat is a Gemini, és ezeket akár össze is lehet gyűjteni jelentésekhez. Rengeteg lehetőségre nyílik módja az embereknek ezáltal.

Galéria megnyitása

A Google Assistant is részben már a Gemini révén lesz jobb, a háttérben ezzel segíti a vállalat a korábbi asszisztens szolgáltatásának fejlődését. A hangutasításokat már pontosabban tudja értelmezni a Gemini nyelvi modellnek hála. Ennek köszönhetően nagyobb élmény lesz beszélgetni vele. A csevegési élményt az is fokozni fogja, hogy új hangot vezet be a Google az Assitant esetén. Ez már sokkal természetesebb kiejtéssel „beszél” majd.

Egyelőre úgy fest, hogy a Google nem akarja kivonni a forgalomból az Assistantot, de valószínűleg még nem döntötték el, hogy pontosan mi lesz ennek a sorsa. Az biztos, hogy a Gemini révén a háttérben folyamatosan egyre jobban működik már, a jövőben pedig ezen a nyomvonalon tovább fejlődhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Supra
Supra
2024. aug. 12. 6:54
#3

Szerintem egyértelmű, hogy a google túl nagy lett. Kapkod, nem találja az irányt. Múltkor tettem egy próbát vele, a vicc kedvéért magyarul. Egy árva szót nem ismert fel, úgy, hogy a google keyboard-nak androidon már vagy 10 éve hibátlanul lehetett magyarul diktálni.

Nem lesz ez így jó. Kellene egy vezető, aki átfogja az egészet.

Lassan váltanék, pedig előfizető vagyok. Csak mire? MS? hagyjuk már. Valami 3P szolgáltató? Naponta jönnek a hírek hogy bedől, meghackelték, és ha megy is, semmilyen integrációja nincs.

Igaz, lényegében a google sincs beleintegrálva az androidba: tök jó, hogy összerakhatom a képeimet albumba, meg feltölthetem a felhőbe - aztán melyik alkalmazás látja? Még a többi google program sem mindig. Az albumokat pl. meg semmi.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. aug. 9. 16:24
#2

Kérem tegyék meg tétjeiket, ezt a szolgáltatását mikor küldi sírba a Google? 6 hónap múlva? Netán egy év? Esetleg ennél is tovább húzza?

Busterftw
Busterftw
2024. aug. 12. 14:00

@Mosdatlan_falusi Marmint? A Google Home cuccok sok eve piacon vannak, a Nest is, a Chromecast alternativ Stream is Geminivel jon.

tomchee
tomchee
2024. aug. 9. 15:33
#1

Próbáltam ezt a geminit hát.... Eléggé 50 50. Néha tök jó válaszolat ad maskor meg vagy kerüli a témát, vagy csak szimplán kijelenti hogy errre még nem képes, de googlezzam.oi xD

peti19870621
peti19870621
2024. aug. 10. 16:55

@tomchee Inkább veszek csokit, s elmagyarázom a gépi szellemnek, hogy ő egyáltalán nem kap belőle..

Vissza az oldal tetejére