A GOOGLE IS TÖBB MINT 10 EZER MUNKAHELYET SZÜNTET MEG

Lassan nincs olyan nagy IT vállalat, aki nem jelentett be gigantikus leépítést. A Google még a Microsoftnál és a Metánál is több embertől válik meg.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 22. 18:04
A Google is több mint 10 ezer munkahelyet szüntet meg

Az elmúlt hónapok a technológiai vállalatok szempontjából a nagy leépítésekről szóltak, ezt ki lehet jelenteni. Arról pedig szó sincs, hogy a folyamat véget ért volna, hiszen a Microsoft után rövid időn belül a Google is arról számolt be, hogy óriási kirúgási hullámot indít el.

Hozzávetőlegesen 12 ezer dolgozónak int búcsút a Google a következő időszakban.

Sundar Pichai jelentette be a szomorú döntés eredményét, ami egyébként a keresőóriás berkeiben már a második leépítéssel kapcsolatos hír egy éven belül. Ugyanis az Alphabet égisze alatt tavaly már történt egy ilyen bejelentés, akkor a Verily csapatát vágta meg a holding többszáz dolgozóval. Ezúttal már nem százak, hanem ezrek munkája fog megszűnni. A 12 ezer fő kirúgása a Google teljes létszámára vetítve 6 százalékos arányt jelent.

Arról beszélt Pichai, hogy ez a döntés egy olyan átszervezés részét képezi, melynek keretében a Google a továbbiakban hatékonyabban tudja majd az erőforrásait azokra a területekre koncentrálni, amik jelenleg igazán fontosak a vállalat jövője miatt. Kiemelte levelében a vezérigazgató, hogy a mesterséges intelligencia lesz az egyik olyan terület, amire kifejezetten nagy hangsúly fog helyeződni.

A Google már évtizedes múlttal rendelkezik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések terén. A vállalat például 2014-ben vásárolta fel a DeepMind csapatát, és azon van, hogy ezen a területeken eredményeket érjen el, et pedig most azért is lehet fontos a számára, mert az egyik legnagyobb riválisa, a Microsoft jelentős befektetéseket tett az OpenAI-ba, a ChatGPT fejlesztőjébe, és már azon dolgozik, hogy a technológiát integrálja a szolgáltatásaiba.

Bár azért nem szívesen beszélt a leépítésről Pichai, egyértelműen azt lehet kiolvasni a bejelentéséből, hogy gazdasági döntésről van szó, mint a legtöbb techcég esetében. A jelenlegi helyzetben egyre nehezebb a vállalatoknak profitot termelni, de a nyereség nélkül nem tudják a kutatásokat és fejlesztéseket finanszírozni, így a munkavállalók számának a csökkentését is bevetik a kiadások mérséklése érdekében.

A vállalat profitja egyébként 13,9 milliárd dollár volt a harmadik negyedévben, ami rengeteg pénz, de azt is látni kell, hogy egy évvel korábban, 2021 azonos időszakában még 18,9 milliárd dolláros nyereséget tudott realizálni. Szóbal igencsak megcsappant a haszna, és előre láthatólag a negyedik negyedév még rosszabb eredményt fog hozni a bevétel és a profit arányát tekintve. Hiszen a cég a magas bevételt a nyereség beáldozásával próbálja tartani.

Galéria megnyitása

Tavaly egész évben voltak nagy leépítések, de az igazán jelentős elbocsátásokhoz a Twitternél zajló események adták meg a lendületet. A Twitter több ezer fős leépítési terveit követően egyre több vezető cég állt elő hasonló bejelentéssel.

A Meta összesen nagyjából 11 ezer embert tesz utcára, az Amazon 18 ezer fő leépítéséről határozott, ezt követően pedig a Microsoft kapcsán is kiderült, hogy több mint 10 ezer ember bocsájt el, és most itt a Google bejelentése. Ezeken felül pedig tavaly rendelt el ezer főnél nagyobb volumenű leépítést a Coinbase, a Tesla, a Salesforce, a Shopify, a Stipe, a Snap és a Robinhood is.

A Google mostani bejelentésével együtt a technológiai szektor nagyjaitól már több mint 70 ezer munkahely megszűnéséről érkezett hír 2022 eleje óta.

Nehéz azt megjósolni, hogy meddig tarthat a gazdaságban az a lejtmenet, aminek a legtöbb leépítés köszönhető. De egyelőre semmi esetre sem beszélhetünk pozitív kilásokról.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2023. jan. 23. 8:52
#6

Amúgy Bident elég komolyan ekézik, hogy mekkora a recesszió. De ő is a Kedves Vezetőhöz hasonló nótát fúj, hogy minden szép minden jó, előre megyünk nem hátra stb stb.

pepeno1
pepeno1
2023. jan. 23. 8:50
#5

Érdekes, hogy Elon a Twitternél ezt meg merte lépni, ekézték is érte, de utána valahogy az összes tech cég ugyanezt csinálja.

Szerintem csak szimplán gyáva módon viselkedtek, kivártak, hogy ilyet jelentsenek be elsőként, Musk lépése pedig éppen kapóra jött.

Busterftw
Busterftw
2023. jan. 23. 15:39

@pepeno1 Ez nem igy tortent.

A tech industry mar tavaly szeptemberben elkezdett leepiteni, nem Elon volt az elso.
Oktoberben peldaul a Microsoft 1000 embert kuldott el.

Novemberben tobb ceg is egyidoben a Twitter elso koros elkuldesekkel hasonloan.
De az Amazon is megkezdte egyes diviziokban tavaly.

pdx006
pdx006
2023. jan. 23. 8:20
#4

Az tény hogy sok felesleges ember dolgozik nagyvállalatoknál, de az is tény, hogy elég sok nagyvállalat vezetőjéről ha nem épp Mumbai, akkor Tel Aviv jut az eszembe. Hogy kerülnek ezek oda? Máshol elképzelhetetlen egy nagy cégnél, hogy ne saját alomból kerüljenek ki a későbbi vezetők is. Például egy Koreai cégnél nincs olyan, hogy ne Koreai legyen a fővezér.

Bihus
Bihus
2023. jan. 24. 20:33

@pdx006 nagy cégeknél pont, hogy követelmény egy bizonyos pozíció fölött mondjuk 5 év tapasztalat másik országbeli kiküldetésből. Éppen azért, hogy ne egy belterjes rövidlátó harapós kutya legyen a vezér, mint mondjuk egy kis magyar cégnél, hanem olyasvalaki, aki sokat látott már a világból, és egy nagyobb nemzetközi cégnek is hasznára tud lenni.

Az meg, ha valakinek a mai világban csak az indiaiak meg a zsidók szúrnak szemet, nem árulkodik másról, csak az idejemúlt nézeteiről. Pl. az AMD-nél és az Nvidiánál is tajvani a CEO. A nagy német cégeknek meg többnyire német CEO-juk van...

marc23
marc23
2023. jan. 23. 7:41
#3

Furcsak ezek a szamok itt is meg a microsoftnal is. Ha ilyen konnyen meglehet szabadulni ilyen sok embertol akkor felvetodik a kerdes h tuti biztos h szukseg is volt rajuk?? V csak vmi kenyszer miatt voltak alkalmazva aztan h lecsillapodtak a kedejek  mar mehetnek is, de kegalabb reklamnak jok voltak!

_Nope_
_Nope_
2023. jan. 23. 12:01

@marc23 lényegében igen, covid után mikor hirtelen minden szórni kezdte a pénzt, felvettek rengeteg embert, mert azt hitték innen csak felfele lesz. Nyilván ahogy most elkezdtek bezuhanni a piacok, mindenki "optimalizál" Ezek jellemzően 5% környéki leépítések. Ha itthon egy 20 fős vállalat kirúgna 1 embert, nem írnák meg hogy gigantikus leépítés, pedig az arányok ugyanazok.

Gpety
Gpety
2023. jan. 23. 5:23
#2

Furcsa, az ember úgy gondolná, hogy az ilyen, nem termelő cégeknél alig dolgoznak emberek.

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 22. 20:24
#1

70 000 elégedett demokrata szavazo

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 23. 16:50

@pepeno1 Egyébként jah igen, arra akartam célozni hogy 100%-ban biden papa felelös azért, hogy ez a 70k balaszt ment a sulyesztobe, de nem kell csüggedjenek emiatt, mert még sokan fogják követni öket....

Vissza az oldal tetejére