A GOOGLE ÉS A SAMSUNG KÖZÖSEN FEJLESZTI EZENTÚL AZ OKOSÓRÁKRA SZÁNT RENDSZERT

A Tizen és a Wear kombinálva lesz, ennek eredményeként egy hatékonyabb platform születik majd, amire szélesebb lesz az appok kínálata.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. máj. 22. 13:06
A Google és a Samsung közösen fejleszti ezentúl az okosórákra szánt rendszert

Ahogy arra számítani lehetett, a Google I/O keretében a keresőóriás kitért a Wear OS-re is, amire már csak szimplán Wear néven hivatkozott és azt is elmondta, hogy már nem magában fejleszti. A Samsunggal közösen dolgoznak ettől kezdve a platformon, ami ennek köszönhetően versenyképesebb lehet majd a watchOS-sel szemben.

Már hónapok óta lehetett arról pletykákat hallani, hogy a Samsung a Wear OS-re fog váltani, de azt valószínűleg senki nem sejtette, hogy a Tizen és a Wear OS fúziójával valósul majd ez meg. Kíváncsian várjuk, hogy milyen eredménnyel jár majd ez a lépés. Mindenesetre most már biztos, hogy valóban a Wear fut majd a később érkező Galaxy okosórákon.

A Tizen és a Wear OS kombinálása több szempontból is érdekes eredményt szült. A fejlesztők elmondása szerint az új Wear 30 százalékkal gyorsabb lett a legújabb rendszerchipen, ami talán már a Snapdragon Wear 4100-at jelenti. Simábbak lesznek az animációk, a különböző grafikus elemek mozgásai, miközben az üzemidő pedig növekedni fog. A felszínen többet fogyaszt a Wear, de az alsóbb rétegeket sikerült úgy összerakni, hogy végeredményben csökken az energiaéhsége.

Galéria megnyitása

Ugyanolyan jól testre szabható lesz a Wear, mint az Android. Kijelentette a Google, hogy minden gyártónak lehetősége lesz egyedi grafikus felhasználói felület tervezésére. És lényegében ugyanazokat az androidos fejlesztői eszközöket lehet majd ehhez használni, amiket már megszokhattak korábban, és tapasztaltan tudnak igénybe venni. És részben ennek eredményeként a Google alkalmazások is közvetlenebbül lesznek elérhetőek az okosórákról a jövőben.

Galéria megnyitása

Minden felhasználó úgy tudja majd kialakítani a Wear felületét, hogy a számára lényeges szoftverek legyenek majd az előtérbe. Az applikációk közötti váltás könnyedén fog menni, aminek köszönhetően a multitasking ezen a területen is hangsúlyosabbá válik. És részletesen lehet majd azt konfigurálni, hogy milyen információk jelenjenek meg az órán, és milyen adatokat lehessen egyetlen legyintéssel előhozni.

Teljesen megújul majd a Google Térkép alkalmazása, ami már egy abszolút önálló szoftver lesz, nem kell majd a mobilnak a közelben lennie, hogy megfelelően működjön például a testedzések során. A navigációhoz is kényelmesen igénybe lehet majd venni az appot. A Google Assistant programját is lecserélte a vállalat, hogy hatékonyabban tudjon segíteni a felhasználóknak. A Google Pay is megújult, és ennek a részeként bővült a támogatott területek listája is, már 26 országban lehet majd használni az eddigi 11 helyett. A YouTube Music pedig már a zenék letöltését is megoldhatja majd.

Galéria megnyitása

Az is kiderült, hogy a Fitbit egészségügyi és fitneszes szolgáltatási be lesznek emelve a Wear platformba. Ez számos területre terjed ki, és így mindenkinek hatékony segítséget jelenhet majd a csuklón. A fejlesztőknek új eszköz lesz a friss Tiles API és kapnak egy digitális számlaptervezőt, ezek már a Samsung közreműködésével jöhetnek létre. És megújul majd számos népszerű applikáció a következő hetekben hónapokba (Strava, Adidas Running, Bitmoji, stb…).

Galéria megnyitása

Lesz már saját Wear rendszerű okosórája a Fitbitnek is, de a Samsung is készül friss termékkel, a Galaxy Watch új generációja júliusban érkezhet majd meg. A már meglévő okosórák között is lesznek olyan megoldások, amik kapnak majd Wear frissítést az év második felében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Samanoske
Samanoske
2021. máj. 22. 18:20
#1

Ne simább legyen csak,hanem a skype is menjen mert így nem sokat ér.

Vissza az oldal tetejére