A Fujitsu kiszáll a félvezető-gyártásból

A vállalat 1956 óta képviselteti magát a félvezető-iparban, ám a legfrissebb döntés értelmében most pont kerül egy 62 éves időszakra.

A Fujitsu kiszáll a félvezető-gyártásból

A Fujitsu és a UMC (United Microelectronic Corporation) közösen üzemeltetnek két félvezető gyártó üzemet, méghozzá egy vegyesvállalaton keresztül, ami a Mie Fujitsu Semiconductor nevet viseli. Az egyik gyár a 2004-ben épített Fab-B1, a másik pedig a 2006-ban felhúzott Fab-B2, amelyeket eredetileg a Fujitsu építtetett. Az említett cégben a Fujitsu eddig 84,1%-os részesedéssel bírt, a fennmaradó 15,9% pedig a UMC tulajdonában volt, ám a helyzet a napokban megváltozott, ugyanis a Fujitsu vezetése úgy döntött, kiszáll a félvezető-iparból, részesedését így a UMC veszi át.

Galéria megnyitásaA Fab-B1 és a Fab-B2 eredetileg 90, illetve 65 nm-es gyártástechnológiával dolgozott, ám sokáig nem bővítették őket, 2009-ben pedig kiszervezték a gyártást a Fujitsu Limited Semiconductor alvállalatba. A 40 és 24 nm-es csíkszélességgel készülő lapkák gyártását a TSMC-re bízták, aki fel is akarta vásárolni a két gyárat, ám ebből végül nem lett semmi. 2014 folyamán aztán összefogott a Fujitsu és a UMC, így az üzemeket vegyesvállalat formájában üzemeltették tovább, a Fujitsu pedig 40 nm-es licenchez is jutott a 15,9%-os részesedés eladásáért cserébe.

A vegyesvállalatból a napokban viszont kiszállt a Fujitsu. A cég 1956 óta foglalkozott házon belüli mikroelektronika gyártással. A Fujitsu 84,1%-os részesedését a szándéknyilatkozat szerint 520,52 millió dollárért kaphatja meg a UMC, amennyiben a tranzakciót a hivatalos szervek is jóváhagyják. Amennyiben minden a terveknek megfelelően zajlik, a váltás 2019. január elsejétől léphet életbe.

A Fab-B1 és Fab-B2-es üzemek havi szinten nagyjából 28 000 és 40 000 közötti darabszámban képesek 300 milliméteres átmérőjű szilíciumostyák előállítására, maga a UMC pedig 140 000 ilyen szilícium ostyát termel havi szinten. A felvásárlás hatására a UMC versenyképesebbé válhat riválisaival szemben, hiszen azok a vásárlók, akik kiforrottabb, régebbi gyártástechnológiával is megelégszenek, alternatívaként a UMC-hez is fordulhatnak. A UMC egyébként gondban van gyártástechnológia-fejlesztés terén, hiszen a 14 nm-es FinFET gyártástechnológia körül nehézségek merültek fel, így csak néhány ezer ilyen szilícium ostyát sikerült legyártani 2017 folyamán. További nehézség, hogy a Fujitsu-tól megvásárolni kívánt üzemek még a régi, 40 nm-es gyártástechnológiát használják, hiszen néhány éve még úgy tűnt, ez a csíkszélesség megfelelő választás lesz az elkövetkező 20-30 évre.

Tehát ha ezekben a gyárakban 28 nm-es vagy ennél fejlettebb csíkszélességet szeretnének használni, modernizálni kell a gyártósorokat, ami sok időt és pénzt emészthet fel. Cserébe viszont jelentősen növekedhet a gyártókapacitás, így az olcsóbb, kiforrottabb technológiák iránti igényeket könnyebb lesz kielégíteni, ennek pedig a japán kliensek is örülnek majd.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward