A Frore Systems különleges hűtői, amelyek apró membránokat tartalmaznak, már jó ideje bemutatkoztak, sőt, időközben számos demót is láthattunk azzal kapcsolatban, mennyire áldásos hatásuk van. A lényeg, hogy ezeket az apró membránokat ultrahang-tartományú frekvencián rezegtetve érnek el légáramlást, ami igazából hangtalan működést eredményez, abban ugyanakkor segít, hogy az adott eszköz hűtése megoldott legyen, ráadásul kompakt és helytakarékos módon.
Az AirJet Mini az éppen zajló Computex 2024 alkalmával egy újabb felhasználási területen bukkant fel, ez pedig nem más, mint a külső SSD meghajtók szegmense. A gyártó csapata együttműködésbe lépett az egyik nagy külső SSD gyártóval annak érdekében, hogy új lehetőségeket kínáljanak a vásárlók számára. A teszt idején két darab 8 TB-os Sabrent SSD kártyát szereltek be két Orico gyártmányú külső SSD házba, amelyek külcsín és belbecs terén tökéletesen egyformák voltak. Az egyik ház extra hűtés nélkül dolgozhatott, míg a másikba beszereltek két darab AirJet Mini hűtőlapot, amelyek az SSD kártya melegedő komponensei felett foglaltak helyet.
A teszt eredményez az lett, hogy a külön hűtéssel nem rendelkező, passzív módban működő külső SSD házban helyet foglaló SSD kártya 62 Celsius fokos üzemi hőmérsékletet ért el a megmérettetés alatt, míg a másik külső SSD, amely már két AirJet Mini hűtőlappal is rendelkezett, 42 Celsius fokos SSD hőmérsékletet mutatott. A melegedés hatására az extra hűtés nélküli külső SSD teljesítménye visszaesett, ugyanis elindult a „throttling” folyamata, amikor az SSD vezérlő a túl magas hőfok miatt elkezdi csökkenteni az üzemi órajelet és a feszültséget annak érdekében, hogy a melegedést sikerüljön megállítani és a rendszer lehűlhessen.
Ennek során a plusz hűtést nem alkalmazó SSD-nél 1320 MB/s-os folyamatos adatátviteli sebességet mértek, ami messze elmaradt az SSD kártya képességeitől. Ezzel szemben az AirJet Mini hűtéssel felvértezett terméknél, ami hűvösebben üzemelhetett, már 3016 MB/s-os adatátviteli sávszélességet sikerült elérni a tesztek során, azaz több, mint duplájára emelkedett a teljesítmény, hála az ütőképes hűtésnek.
A demó alapján az AirJet Mini hűtőlapokkal ellátott külső SSD ugyanúgy egykábeles módban működött, mint normál társa, vagyis a hűtés tápellátását is ugyanazon az USB kapcsolaton keresztül oldották meg, amelyen keresztül az adatátvitel zajlott. Ez igazából jó hír, hiszen az újítás jóvoltából továbbra is hangtalanul működhet a külső SSD, de a teljesítménye jelentősen jobb lesz, mint a pusztán passzív hűtést alkalmazó példányoké
A Frore Systems szóvivője szerint az extra hűtés jóvoltából a külső SSD-k esetében olyan firmware/vezérlő funkciókat is engedélyezni lehet majd, amelyeket eddig a túlmelegedés veszélye miatt rendszerint nem engedélyezett a rendszer a külső SSD-k esetében. Ez igen-igen komoly fegyvertény lehet, amivel sok-sok külső SSD gyártót nyerhet meg magának a cég.
Egyelőre úgy tűnik, a Frore Systems csapata kifejezetten az OEM partnereket célozza termékével, külön megvásárolható hűtőmegoldásként egyelőre nem tervezik az AirJet sorozat tagjainak értékesítését, pedig biztosan lenne rájuk igény a DIY piac különböző szegmenseiben, így az SSD kártyák piacán is. Ez üzleti szempontból nézve érthető, hiszen egyetlen ügyfélnek több millió terméket eladni könnyebb lehet, mint a viszonteladói és kiskereskedelmi piacra belépni az adott portékával. Utóbbi esetben meg kell alkotni a több termékkel is kompatibilis dizájnt, illetve több egyéb feladat is a gyártóra hárul, amit most az OEM partner végez majd el.