1 - Doom 4, Bethesda.net, Battlecry
A Bethesda első E3 showja (a linkre kattintva végignézhetitek az egész műsort) pazarul sikeredett, ennél láttunk már E3 veteránoktól sokkal rosszabbakat, szóval érdemes volt a vasárnapról hétfőre virradó néhány órát a képernyő előtt tölteni. Amennyiben mégsem virrasztottátok át az éjszakát, összefoglaljuk nektek, hogy mi is történt! A házigazda a Bethesda Softworks PR marketing fejese, Pete Hines volt, aki az alkalomhoz illően ultra eposzi zenére vonult be, vagyis a Skyrim fő témájára. Majd jó sok üdvözlés és köszöngetés után felkonferálta az id vezető producerét, Marty Strattont, aki nyomott nekünk egy kis Doom törit és elmondta, hogy szerintük a DOOM három alappillérét a következők képezik:
- badass démonok
- Kibeb*szott nagy fegyverek (BFG FTW)
- állati gyors mozgás
A rövid hangulatkeltő beszéd után jött egy rövidebb, majd egy eszméletlen hosszú játékmenet bemutató (fenti linken), amiben az iszonyú meggyőző látvány mellett szépen sorban demonstrálták nekünk, hogy miért is érdemes várni az új Doomra.
Visszatér az összes klasszikus fegyver, amiket egyszerűen nem lehet megunni! A duplacsövű shoti, a plasma gun, a láncfűrész és persze a BFG is! A fegyverváltás instant, és egy kör alakú menüben intézhető, ami radikálisan lelassítja az időt, így mindig a legjobb gyilokszerszámot választhatjuk ki az adott szituációhoz. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor kaptunk látványos közelharci kivégzéseket is.
Fontos azt is megjegyezni, hogy nem csak a grafika és a dizájn kiemelkedő, de a pályatervezés is figyelemreméltó, valóban törekedtek arra, hogy mozgásban tudjunk maradni és nem csak horizontálisan, hanem vertikálisan is van bőven lehetőségünk. (Elvégre a Doom nem egy „puhány fedezékshooter”…)
A szép hosszú single bemutató után előkerült a multiplayer is, ami a pörgős aréna harcra épít, a térképek között pedig lesz minden a marsi UAC állomástól kezdve a pokolig. Ha pedig már térképek, a multi legnagyobb dobása a Doom Snapmap, ami egy pályaszerkesztő készletet és egy online platformot takar, mely segítségével megoszthatjuk kreálmányainkat. A Bethesda úgy gondolta, hogy most már itt az ideje, hogy a konzolosok is készíthessenek saját pályát és játékmódokat, szóval ezt az egyszerű, de részletes pályaszerkesztőt mindhárom platformon használhatjátok.
Végül de nem utolsó sorban elárulták a tágabb megjelenési dátumot, a Doom 4-re jövő tavasszal számíthatunk PC-n, PS4-en és Xbox One-on.
Bethesda.net
A színpadra visszatért Pete Hines, aki a Doom Snapmap kapcsán rögtön rátért arra, hogy mennyire fontos számukra a sok mod és hatalmas és aktív modder közösség, ami körülveszi a játékaikat. Éppen ezért elmondta, hogy ki akarják kupálni a saját kis platformjukat ami összefogja a játékaikat és ezáltal a közösséget is. A Bethesda.net tehát nagyjából olyan lesz, mint a Blizz féle Bnet.
Battlecry
Ennél a résznél kezdtünk el kicsit elálmosodni, és sajnos egy csatakiáltásra sem nyitottuk nagyobbra a szemünket, pedig egymást követték a Battlecry gameplay jelenetek, melyekben végignézhettük az összes kaszt bemutatkozását is. A játék az eddig látottak alapján nem tűnt korszakalkotónak, de erről hamarosan Ti is meggyőzőzhettek. Ha bírjátok a multiplayer mókát, akkor jobb ha tudjátok ugyanis, hogy a globális bétára már most jelentkezhettek a battlecry.com-on. A játék az E3-on játszható, de ha Ti épp nem az USA-ban rostokoltok, akkor ősszel eshettek csak neki a tesztnek. A játék az őszi béta után nem sokkal meg is jelenik, még idénre ígérik.
2 - Dishonored 2, ESO, Elder Scrolls Legends
Dishonored 2
A Battlecry után azért már valami olyan következett, amire beindult a nyáltermelésünk. A színpadot Harvey Smith és Raphael Colantonio vette át, az Arkane Studios színeiben. Ez pedig egyet jelent egy új Dishonored játékkal, melyhez szintén jött egy gyönyörű előzetes:
Láttátok a főszereplőt? Egy nő, méghozzá nem is akárki, Emily Kaldwin az, aki az első részben még csak kislány volt. Őt és Corvót irányíthatjuk majd az új epizódban. Ahogy elnéztük, a hölggyé érett Emily egy kicsit más képességekkel rendelkezik, mint az öreg Corvo. Jó hír, hogy a játékot ismét végig lehet vinni ölés nélkül, szóval lesz kihívás a lopakodás mestereinek. A steampunk stílusú játék új helyszínre viszi minket, Dunwall után megismerhetjük Corvo szülőhelyét Karnacát is.
A megjelenési dátumot egyelőre nem árulták el, de a játék PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is érkezik majd. Plusz ha valamiért eddig még nem volt szerencsétek az első részhez, akkor lesz mivel bepótolni, ugyanis érkezik a Dishonored Definitve Edition Xbox One-ra és PS4-re, felújított grafikával. A kiadás természetesen tartalmazza az összes megjelent DLC-t is.
The Elder Scrolls Online
A Zenimax Online fejlesztőcsapata személyesen nem képviseltette magát a konferencián, ők csak egy rövidebb videót küldtek. Az ESO: Tamriel Unlimited most jelent meg PS4-re és Xbox One-ra, szóval nem is csoda, hogy most nem tudtak annyira a showra koncentrálni, de azért Matt Frior tízelt egy kicsit azzal, hogy mire számíthatunk idén frissítések tekintetében. Nos, jön az Imperial City, Orsinium és még maci hátasunk is lehet…
The Elder Scrolls Legends
Hogy mi a szösz az az Elder Scrolls Legends? Egy új stratégiai kártyajáték. A Blizzard óriásit szakított a Heartstone-nal, így nem meglepő, hogy többen is megpróbálkoznak ilyesmivel, az Elder Scrolls pedig szinte adja magát az ilyesmire. A játék természetesen free-to-play lesz, és PC-re, valamint iPadra jelenik meg első körben. Android verzióról nem esett szó, de ettől még reménykedhetünk. Egészen szép artokat mutattak belőle, úgyhogy remélhetően hamarosan többet is megtudhatunk a játékról.
3 - Fallout 4, Fallout Shelter
FALLOUT 4
Itthon ekkor már hajnalodott, így amikor a kártyás játék után a mi drága házigazdánk elejtette, hogy ezzel vége is a Bethesda konferenciának, egy pillanatra el is hittük. Csak a közönség füttyögése juttatta eszünkbe, hogy bizony a lényegről még nem hallottunk egy szót sem! Hines megkísérelte méltóan felkonferálni Todd istencsászár Howardot. Nos, nem sikerült neki, de azért így is leereszkedett hozzánk a játéktervező zseni.
Aztán elmondta, hogy már 2009 óta foglalkoznak a folytatással, de teljes gőzerővel „még csak” 4 éve fejlesztik a Fallout 4-et… A játék elképesztően nagyszabású, amit már az is mutat, hogy a percekig tartó koncepció rajz montázs, amit levetítettek, olyan helyszíneket tárt elénk, amitől az állunk leeshetett.
A játék még a bombázás előtt kezdődik, de majdhogynem közvetlenül előtte. Legenerálhatunk egy aranyos kis házaspárt, akikből a játék kever nekünk egy kisbabát is. A jó Bethesda szokáshoz híven iszonyú mennyiségű karakter testreszabási lehetőségünk van, megint órákat tölthetünk majd karaktergenerálással, ha szeretjük az ilyesmit, és nem elégszünk meg valami alapértelmezett hőssel.
A lényeg persze a hangulat, ami egyszerűen remek, a rádióban Vault Tech reklámokat hallhatunk, majd bekopog hozzánk egy ügynök is, aki biztosít minket, hogy már megvan a biztos helyünk a 111-es Vaultban, ha eljő az atomháború (itt leoszthatjuk a statjainkat a kis pipboyunkon). Nem sokkal ezt követően megbizonyosodhatunk róla, hogy helyes döntés volt gondolni a jövőre, mert vehetjük is az irányt a bunkerbe.
Sajnos az egyetlen túlélője leszünk a 111-es vaultnak, melyből 200 év után jövünk ismét a felszínre. A sztoriról többet nem tudunk, de annyi biztos, hogy a látvány és a változatos helyszínek garantáltak a játékban. Todd Howard szerint pedig még soha ekkora világot nem raktak össze a cégnél eddig.
A játékmenet bemutatóban kapunk egy kis ízelítőt Boston belvárosának romjaiból, és közelebbről megismerkedhetünk a korábbi előzetesben látott ebbel, aki mint kiderült, hűen teljesíti utasításainkat (menj oda, hozd ide).
Az új pipboyunk is szuper lesz, fantasztikusan kompakt és modern (*kacsintás, kacsintás*), sőt még játékok is lesznek rá (a régi klasszikusokat idéző darabokra kell számítani, lesz például Donkey Kong klón is).
Ha már Pipboy, készíthetitek a pénztárcátokat, ugyanis a gyűjtői kiadásban lesz egy igazi pipboy, melybe belerakhatjuk a telefonunkat is. Lesz egy kis app is hozzá, amivel a „kis” ketyere lehet a második képernyőnk a játékhoz, ha akarjuk, akkor azon jelenik meg nekünk a pipboy menü.
Fallout Shelter
A mobilos, táblás marhaságokból sosem elég, és a Bethesda szeretné, ha a buszmegállóban csak az ő kis minijátékával töltenénk az időt, amihez még csak netkapcsolat sem kell! A Fallout Shelterben saját vaultot építhettek, és menedzselhetitek az ott lakók mindennapjait és erőforrásait, a felvigyázó szerepében. A Sheltert olyan játékok inspirálták, mint az FTL vagy az XCOM… Építgethetjük az újabb szobákat (nem kell várni, azonnal felépülnek), tanítgathatjuk a lakókat, kiküldhetjük őket a pusztába, gyarapodhatunk, közben pedig random események nehezíthetik a dolgunkat, mint balesetek vagy portyázók támadásai. A játék természetesen free-to-play, de igyekeztek nem zavaróra venni a mikrotranzakciókat. Valós pénzből vaultos uzsitasikat vehettek, amiben random lootot találtok. Érdekel a játék, de már unjátok a sok szövegelést? Inkább szedjétek rögtön le, a konferencia után ugyanis már fel is tették az almaboltba… (az androidos változat megjelenési idejét nem tudjuk, de szinte biztos lesz ilyen.)
Fallout 4 - ismét...
Szerencsére a búcsú előtt még egy kicsit visszakanyarodtak az előadáson a Fallout 4-hez és tartottak egy kis bemutatót az építgető és tárgykészítő rendszerből. A játékban szinte mindent fel lehet használni vagy erőforrássá alakítani. A különböző tárgyak/alapanyagok rengeteg mindenre jók, a felszereléseken túl építhetünk menedékeket is, amiket bővíthetünk, berendezhetünk és dekorálhatunk. Telepíthetünk melléjük kerteket, rakhatunk le generátorokat, amik aztán a különböző cuccokat ellátják árammal, így például a védelmi rendszert (automata kilövőtornyok). A felépített menedékeink között aztán járhatnak kereskedő karavánok is.
A fegyverkészítés terén is óriási lesz a bőség, 50 féle gyilokszerszámot rakhatunk össze, amikhez 700 féle mod is lesz, és akkor még a páncélokról nem is beszéltünk…
Ami a harcrendszert illeti, természetesen most is lesz lehetőségünk full FPS módban vagy a VATS-ra támaszkodva játszani. A legfontosabb hírt persze a végére hagyták, kiderült, hogy még idén kijön az új Fallout, méghozzá november 10-én!
Ez volt tehát a Bethesda első konferenciája, és azt kell mondjuk, le a kalappal előttük, megérte végignézni.