A DJI ÚJ TEREPRE LÉP – VILLANYBRINGÁKBA SZÁNT HAJTÁSRENDSZERT ALKOTOTT

A vállalat Avinox néven indítja el az új fejlesztését, és abban bízik, hogy a dinamikusan növekedő piacon bőven teremhet még számára babér.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. júl. 4. 14:25
A DJI új terepre lép – Villanybringákba szánt hajtásrendszert alkotott

A DJI drónjainak köszönhetően lett globálisan ismert, hosszú évek óta lényegében saját magával folytat versenyt a szegmensben. Éppen ezért időről időre új kihívásokat keres. A vállalat már belépett az akciókamerák piacára is, és teljesen más végletben is gondolkodik, hiszen villanyautós fejlesztései is vannak már Kínában. Most pedig jöhetnek az elektromos biciklik, mountainbike-ok.

A napokban volt szó arról, hogy az Acer egyre nagyobb kínálatot vonultat fel különböző e-mobilitási termékekből, most pedig a DJI kapcsán számolhatunk be arról, hogy ebbe az irányba indult el. Egyre több techcég látja úgy, hogy érdemes az elektromos hajtású közlekedési eszközökre figyelmet szentelni. (Valószínűleg látják a szép profitot, amit ezek hoznak.)

Mióta az elektromos kerékpárok térnyerése elkezdődött, azóta sok új cég jelent meg a beszállítói láncban, elsősorban az elektromos hajtásláncok bevezetése révén. Miközben az olyan tradicionális vállalatok, mint a Shimano és a KMC, létrehozták a saját hajtásláncaikat, megjelent a szegmensben például a Bosch, a Bafang, de említhetjük itt a Yamahát is. Ebbe a sorba áll be a DJI.

Galéria megnyitása

Egy új belépőnek most már nehéz dolga lehet, mert sok nagy név van itt jelen már több éves tapasztalattal a háta mögött, de a DJI eddig még szinte minden területen képes volt maradandót alkotni. Érdekes lesz azt látni, hogy ezen a teljesen új területen mit tud majd elérni. A cég első rendszere rögtön az egyik legnagyobb kihívást jelentő szegmenst veszi célba.

Az Avinox fantázianévre hallgató hajtáslánc a hegyi kerékpárokban kerül majd bevetésre, ahol a tömeg, az erő, a strapabíróság és a komplett hatékonyság egyaránt kiemelten fontos.

Az Avinox Drive System egészen alacsony tömeggel rendelkezik, mindössze 2,52 kilogrammot nyom az akkumulátor nélkül. A telep változó lehet, de az alap kiszerelésben 5,39 kg lesz a tömege a komplett rendszernek. A fejlesztők 120 Nm-es nyomaték eléréséről beszélnek, ami egy kiemelkedően jó érték. 1000 W a motor csúcsteljesítménye. Ezekkel a paraméterekkel rögtön a legjobbak közé sorolhat be a DJI újdonsága.

A fejlesztők sokrétű anyaghasználattal érték el azt, hogy a szerkezet a lehető legalacsonyabb tömeg mellett tudjon tartósan jó teljesítményt nyújtani.

Galéria megnyitása

Normál használatban 105 Nm-es nyomatékkal, 850 W-os csúcsteljesítménnyel fog üzemelni a rendszer, a Boost módot bekapcsolva lehet belőle előhozni az extra löketet. Ez viszont a megtehető távos jelentősen visszavetheti. Sokféle hajtásmód áll majd a felhasználók rendelkezésére, az intelligens sétálási segéd sem maradt ki, amivel hegyre fel is könnyedén lesz tolható a jármű, akár még segíthet is a mászásban. Van Auto mód is, ahol beépített szenzorok sorát használva lesz képes magától vezérelni a rásegítés mértékét a rendszer.

Galéria megnyitása

A hajtáslánchoz kapcsolható akkumulátor 600 vagy 800 Wh lehet, ha tényleg nagyon fontos az alacsony tömeg, akkor a kisebb kapacitással kell beérni. Egy speciális GaN töltőt tervezett a DJI csapat az Avinox Drive System számára, ami lehetővé teszi a gyorstöltést még elfogadható méret mellett. A nagyobb akkumulátor teljesen lemerült helyzetből 75 százalékos töltöttségi szintre 1,5 óra alatt fog feltöltődni.

Galéria megnyitása

A rendszer részét képezi kettő megjelenítő is. Ezek OLED technológiát használnak és színesek, valamint érintésérzékenyek is. Az egyiken a biciklik beállításait lehet majd kezelni, a másikon pedig a legfontosabb információk jelennek majd meg folyamatosan. Minden tekeréssel kapcsolatos adatot képes rögzíteni a rendszer, és ezeket meg lehet osztani okostelefonra is. Van két dedikált kontroller is, ezek Bluetooth kapcsolattal üzemelnek, és a legfontosabb funkciók gyors elérésére szolgálnak.

Galéria megnyitása

Az Amflow PL nevű kerékpárral debütál a DJI Avinox hajtáslánc. Ez a kerékpár 19,2 kilogrammot nyom majd. A fejlesztők mindent megtettek annak érdekében, hogy a tömeget 20 kg alatt tartsák, például karbonból van a váz, ami 2,27 kg magában. Nagyon erős konstrukcióról beszélhetünk, ami azt is bírja majd, ha több métert ugranak vele a sziklás hegyekről nagy tempóval lefelé zúzva.

Galéria megnyitása

Magában a DJI hajtásrendszer nem lesz eladó, csak gyártók vásárolhatják majd meg. Az említett Amflow PL kerékpár Európában 7000 és 12 000 euró közötti összegért cserébe lesz elérhető, pontosabb ár és bevezetési időpont még nincs.

A DJI számára azért is fontos, hogy új területekre tudjon belépni, mert az Egyesült Államokban a drónjai hozzáférhetőségét korlátozni fogják jelen állás szerint.

Hasonló cipőben járhat majd, mint a Huawei és más kínai gyártók. A vállalat az utóbbi időben már külső akkumulátorokkal is foglalkozni kezdett, az Ecoflow megoldásaihoz hasonló áramforrásokat is felvonultat már. Ez ugyancsak azt a célt szolgálhatja a jövőben, hogy a drónjai betiltását követően is képes legyen bevételt termelni az USA-ban.

Idővel az Avinox hajtásrendszerű villanybiciklik is megjelenhetnek majd Amerikában. A vállalat pedig még ennél nagyobb terveket is sző, hiszen már villanyautós irányba is kacsintgat egy ideje.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j4ni
j4ni
2024. júl. 5. 16:16
#1

Elektromos montiknál tök jó lenne a láncváltót felváltani valami zárt Pinion jellegű sebességváltóval ami lehet külön vagy egybeintegrálva a villanymotorral. Fontos, hogy a jó szervizelhetőség megmaradjon. 
A külső láncváltó számomra a montizás egyik rákfenéje a gyorsan kopó, meghibásodásodó és a kívánatosnál körülményesebben tisztítható alkatrészekkel (lánc!!).

j4ni
j4ni
2024. júl. 8. 15:56

@Bihus Miért nem nézel utána a dolgoknak ahelyett hogy fogalmatlanul írnád ide a téves infókat? Írtad hogy agyváltós elektromos bicajod van, ami nem monti ne akard a te nem monti bicajodat ráhúzni egy monti felhasználásra és szintén nem ildomos a nem tudom milyen agyváltódat egy Pinionnal vagy Rohloff speedhubbal összehasonlítani. 

1, A Pinion és a Rohloff is a modern láncváltókhoz hasonló áttétel tartományt (~500+% ) tud semmiképpen sem kevesebbet. Tehát de, fizikailag elfér bennük a láncváltól áttételtartománya. 

2, Sem a Pinion sem a Rohloff nem nehezebb annyival a láncváltóknál, hogy egy elektromos bicajnak ez lényegi különbséget okozzon. 

Az oké, hogy a pinionnál középre kerül a súly, de akkor sem biztos, hogy jó lesz a végeredmény +10 kilóval

Milyen 10Kg?

Nem elektro MTB esetén a top verseny lánchajtás és a top Pinion illetve Rohloff között max 1Kg különbség van. Ami nem kevés, de közel sincs azokhoz az értékekhez amit vizionálsz. Értelemszerűen ebben a hajtás összes komponense benne van, nem egyetlen dolog kiragadva. Ha közép kat lánchajtást nézünk, akkor máris csak ~0.5Kg a különbség. 

Tessék:

SRAM Force 1X – 2247 grams
SRAM GX 1X – 2273 grams
SRAM NX 1X – 2581 grams
Shimano Ultegra 2X – 2638 grams
Shimano SLX 2X – 2700 grams
Shimano Deore Touring 3X – 2723 grams
Shimano Alfine 11 Speed Belt Drive – 3058 grams
Rohloff 14 Speed Belt Drive – 3125 grams
Rohloff 14 Speed Chain Drive – 3194 grams
Pinion C1.12 Belt Drive – 3310 grams

https://www.cyclingabout.com/weight-difference-between-derailleur-pinion-rohloff-bikes/ 

Egyrészt jóval drágább. Egy láncváltós rendszer szerintem a gyakori cserékkel sem lesz soha annyiban, mint egy-egy drágább agyváltós rendszer, és a szíjhajtásról még nem is beszéltünk.

Nem csak a pénzről van szó. Ha valakinek van pénze egy drága menő elektromos MTB-je, akkor az használni akarja, nem minden tekerés után aprólékosan hajtást tisztítani, láncot olajozni vagy vaxolni és ~1000-1500Km-ként láncot és rendszeresen sort cserélni. Egy bizonyos ponton túl a montis lánchajtásnak sáros terepen iszonyat gáz az odefigyelésigénye.

Az a része is fontos, hogy a lánchajtásnál mindegyik agyváltónak sokkal nagyobb a vesztesége. ... Erre jön még rá, ha szíjhajtás is van, annak is nagyobb a vesztesége. Szerintem még a sáros láncénál is rosszabbra jön ki akárhogy is, vagy nemtom.

Egyrészt rosszul tudod másrészt a különbség nem feltétlenül lényeges.
Az egyenesláncos single speed bicajnak frissen olajozott tiszta lánccal a legalacsonyabb a vesztesége (néhány százalék) ennél csak szarabb lehet a lánchajtásnak. Két feszített görgő? Veszteség. Redvás lánc? Veszteség. Kimosta a sár az olajat? Veszteség. Ferde láncvonal? Veszteség. Nyúlt a lánc? Veszteség

Zárt váltásnál időjárásfüggetlen vagy. Ha emellé szíjhajtásod van, akkor az a sarat is kilöki. 

Na meg hogy cserélsz hátsó kereket egy szíjasnál? Nekem ez nem vili. Váz is másféle kell. Biztos jó, de valamiért mégsem terjedt el.

Attól függ milyen a hátsó tengelyed. Pinionnál https://youtu.be/ap-3l5Q_eSM?feature=shared&t=30

Vissza az oldal tetejére