A CXMT DDR5-ÖS MEMÓRIAMODULJAI ÁTTÖRTÉK A 9000 MT/S-OS ÁLOMHATÁRT – GŐZERŐVEL FEJLŐDNEK A VÁLLALAT MEMÓRIACHIPJEI

A CXMT egyre impresszívebb eredményekkel rukkol elő, amelyek alapján úgy tűnik, rohamtempóban növekszik versenyképessége a három nagy memóriagyártóval szemben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2026. aug. 18. 10:39
A CXMT DDR5-ös memóriamoduljai áttörték a 9000 MT/s-os álomhatárt – Gőzerővel fejlődnek a vállalat memóriachipjei

A kínai memóriagyártás hatalmas tempóban fejlődik, akár a NAND Flash szegmensben tevékenykedő YMTC, akár a DRAM szegmensben érvényesülni próbáló CXMT eredményeit nézzük. Előbbi nemrégiben azzal került a hírek célkeresztjébe, hogy fellépett a dobogóra piaci részesedés terén, így már a harmadik legnagyobb DRAM gyártónak tekinthető, közvetlenül az SK hynix és a piacvezető Samsung mögött, igaz, a YMTC árbevétel terén már csak az ötödik helyet foglalja el, mert főként a fogyasztói piacra fókuszál termékeivel, nem a nagyobb profittal kecsegtető üzleti szegmensre. Ezzel egy időben a CXMT sem tétlenkedik, mérnökei folyamatosan dolgoznak a memóriagyártás és a memóriatechnológiák fejlesztésén, aminek meg is van az eredménye.

Galéria megnyitása

A CXMT fogyasztói piacon, azon belül is a gamereknek szánt memóriamodulok szegmensében éppen most ért el egy rendkívül figyelemre méltó eredményt. A legfrissebb fejlesztésükkel az AMD RYZEN 9000-es processzorból és X870E lapkakészlettel szerelt alaplapból álló platform használata mellett sikerült elérniük, illetve picivel meg is haladták a 9000 MT/s sebességszintet, ami elég komoly fegyvertény, hiszen még csak tavaly év végén jelentették be, hogy legújabb DDR5-ös memóriachipjeikkel már elérhető a DDR5-8000 MT/s-os szint. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a vállalat kihozatali arány terén nagyot lépett előre, ezzel párhuzamosan a memóriachipek minősége és tuningpotenciálja is javult, így sikerült elérni a 9000 MT/s-os álomhatárt.

Galéria megnyitása

A teszt alkalmával egy Colorful iGame X870E Vulcan W OC alaplapot használtak, amihez egy iGame Shadow II memóriacsomag társult, méghozzá 2 x 24 GB-os kiszerelésben. A szóban forgó alaplapban egy RYZEN 7 9000 sorozatú processzor mellett egészen 4507 MHz-es órajelig sikerült eljutni, ami 9014 MT/s-os szintet jelent, hála a DDR technológia sajátosságainak.

Galéria megnyitása

A Colorful iGame Shadow II 24Gx2 memóriacsomagokat a vállalat az ASUS alaplapjaival is teszteli és optimalizálja a működésüket, különös tekintettel a késleltetés csökkentésére. A részeredmények alapján ezen a téren is sikerül elérni a három nagy memóriagyártó szintjét. A tesztek alapján a szóban forgó DDR5-ös memóriacsomagok 6000 MT/s-os sebesség mellett képesek CL30-as időzítés elérésére, illetve már a CL28-as időzítést elérését célzó előzetes tesztek is zajlanak.

A CXMT aktuális DDR5-ös memóriachipjei, amelyek 17 nm-es osztályú gyártástechnológiával készülnek, 90% körüli, illetve picivel talán 90% feletti kihozatali aránnyal készülnek, vagyis ezen a téren csak 2-3%-kal lehetnek lemaradva a Samsung 10 nm-es osztályú csíkszélességeinél tapasztalható kihozatali aránytól, ami jellemzően 92-93% körüli szinten helyezkedik el. Úgy tűnik, gyártástechnológia és kihozatali arány terén a kínai CXMT éppúgy kezd felnőni a három nagy memóriagyártóhoz, mint sebesség és késleltetés terén, ami azt mutatja, egyelőre jó az irány és a fejlesztők áldozatos munkája is kellően gyümölcsözőnek bizonyul.

Az, hogy a memóriachipek tuningpotenciálja, szivárgási árama, illetve egyéb paraméterei terén pontosan mekkora a szórás, majd később derül ki, de az előzetes információk alapján ezeken a területeken lesz még tennivalójuk a vállalat mérnökeinek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2026. aug. 21. 0:14
#4

Minden ilyen kínai cikk alá özönlenek a komcsik, akik persze nem komcsik, csak valamiért nagyon jól esik nekik, ha valaki megmutatja a hanyatló Európának, hogy mitől döglik a légy. A piac sajátosságairól, a kereslet és kínálat törvényeiről meg még sosem hallottak, azt hiszik, az az olcsó, amit a kormány csak úgy odaad, és az a drága, amiből a rohadt imperialisták pénzt szeretnének keresni. 40 év sötétsége dolgozik még mindig.

Azt vágjátok, hogy minden ilyentől, amikor egy kínai cég lenyom egy nyugatit, nektek konkrétan szarabb lesz? Az autóipar, az nagyon, de sok egyéb szektor is éppen áll bele a földbe, ami ránt magával mindent, bárhol dolgoztok, bármiből van pénzetek, érinteni fog titeket is. Akár ha lángost sütsz a balcsinál, vagy egy irodaházban vagy portás, akkor is szarabbul fog menni neked, ha az autóiparból éppen kirúgott dolgozó nem tud nálad lángost venni, hanem parizeres zsemlét visz otthonról, vagy az irodaházatokból költöznek ki a tönkrement cégek. De a fodrász vagy műkörmös feleségednek is kevesebb pénz jut, ha másnak, aki szopóágra került, meg kell fogni a kiadásait.

Ennyire kell drukkolni.

Egyébként ez a cég egy csepp a tengerben, ez biztos nem fogja helyrerakni a memóriaárakat, de az gyanús, hogy a kínálati oldalon bizony a kínai cégek is meg fognak jelenni, akik szeretnének részesülni a haszonból. Persze ez még pár év, ha addig nem történik semmi és nem zuhan be a kereslet. Egyelőre nem látszik, mitől zuhanna. Az igény csak nő és nő.

Vaka Pál
Vaka Pál
2026. aug. 24. 14:13

@Dragon3k gondolom az nem zavar ha ugyan ezt a kínai cég csinálja, de majd az fog ha veled teszik. Hogy te kimaradsz belőle? Rossz hírem van, mert nem fogsz kimaradni. Eljöttek a penzedért hogy nekik otthon jobb életük legyenm ehhez neked rosszabbul kell majd élned. De ezt a kis áldozatot csak meghozod értük. Komolyan azt akarod elmesélni hogy a gonosz nyugat aki miatt azon a szinten élsz ahol de a jótevő kelet meg a két szép szemedért csinál bármit is. Mindenki a profitért dolgozik. Ha nem így lenne nem lenne munkahelyed/bevételed/modern életed. Azon lehet vitatkozni hogy önellátó akarsz lenni egy farmon vagy nem. Többi közgazdaságtan. Marhára száraz de hasznos olvasnivaló. Imadottjaid állami tamogatásal, lopással és ipari kémkedéssel jutottak el oda ahol vannak.

marc23
marc23
2026. aug. 19. 14:30
#3

Ez mind szep es jo!! Csak epp az ara miatt most a ddr5 az jelenleg fikcio az atlag usernek! ://///

cathaia
cathaia
2026. aug. 18. 16:58
#2

Van itt pár emberke amelyik a nyugati seggből nem tud kilátni de alapvetően nincs ezzel gond hiszen a nyugat 100 milliárdokat költ agymosásra, azért néha feltápászkodhatnának a rongyos fotelből és keleten is szétnézhetnének mert nem akar miért fossa össze magát a nyugat Kína hallatán.további jó vergődést!😂

Vaka Pál
Vaka Pál
2026. aug. 24. 14:25

@cathaia mindig öröm tudatlanok kommentjeit olvasgatni. Teljes bizonyosság abban amiről beszélsz a tudás legkissebb szikrája nélkül. Azt elfogadom hogy nem érted, tudod az összefüggéseket, miérteket. De ocsmány stilus azért nem a magas iq ról árulkodik. Miközben csak a neten mersz így kommunikálni, az életben egyből tudod hogyan kell. Ez utóbbit így nem tudom mebocsájtani. Te életszínvonalad, és úgy kompletten a jövőd a nyugati gazdaságtól függ. Ha csak nem költözöl el kínába. Ahol amúgy az ilyen stílust szintén nem nagyon viselik el. Mert hogy barmilyen hihetetlen ők is emberek, es a többsége jó ember ott is.

Dragon3k
Dragon3k
2026. aug. 18. 10:52
#1

Az ár fontosabb tényező, mint az ilyen magas órajel, illetve a mennyiség, így amig az árazásba nem tud beleszólni a kínai megoldás, addig csak egy újabb szereplő a piacon.

Dragon3k
Dragon3k
2026. aug. 18. 20:12

@axe Jelenlegi helyzetben hülye lenne Kína olcsóbban adni a ramot, mert nem elég hozzá a meglévő kapacitásuk, náluk is nagy részét felszívja a szerver és a saját piacuk, így olcsóbban sem tudnának piacot szerezni, ahhoz minimum akkora kapacitásra lenne szükségük, mint a konkurens 3 gyártó közül amennyi legalább kettőnek van, de ha az ai őrület így fogja nyelni a hardvert, akkor lehet ez is kevés lenne hozzá.

Vissza az oldal tetejére