A Crucial P310-es SSD sorozata idén mutatkozott be, ám akkoriban még csak az M.2-2230-as formátumú megoldások váltak elérhetővé, amelyek elsősorban a kézi játékkonzolok, illetve a kompakt asztali konfigurációk számára lehettek vonzóak. A gyártó végre előrukkolt a QLC NAND Flash alapú sorozat M.2-2280-as formátumú verzióival is, amelyek alighanem hasonlóan népszerűek lesznek majd a piacon, mint kisebb társaik.

Galéria megnyitása

Alapok terén igazából nem változik semmi, leszámítva a nagyobb formátumú, azaz hosszabb nyomtatott áramköri lapot. Erre továbbra is a Phison E27 típusú SSD vezérlője kerül, amihez továbbra sem kapcsolódik DRAM alapú gyorsítótár, a szükséges gyorsítótárat részben SLC módba programozott tárhely, részben pedig az NVMe protokollhoz tartozó Host Memory Buffer funkció adja össze – utóbbi a rendszermemóriából foglal le magának némi tárhelyet, nem túl észrevehető mennyiségben.

A Crucial P310-es SSD sorozatának legfontosabb paraméterei

Tulajdonság/Modell2 TB1 TB 500 GB
FormátumM.2-2280M.2-2280M.2-2280
CsatolófelületPCI Express 4.0 x4PCI Express 4.0 x4PCI Express 4.0 x4
SSD vezérlőPhison E27TPhison E27TPhison E27T
NAND FlashMicron gyártmányú QLC NAND Flash (232 cellaréteg)Micron gyártmányú QLC NAND Flash (232 cellaréteg)Micron gyártmányú QLC NAND Flash (232 cellaréteg)
DRAM alapú gyorsítótárNincs (HMB van helyette)Nincs (HMB van helyette)Nincs (HMB van helyette)
Folyamatos maximális olvasási sebesség7100 MB/s7100 MB/s6600 MB/s
Folyamatos maximális írási sebesség6000 MB/s6000 MB/s3500 MB/s
Véletlenszerű 4K-s olvasási teljesítmény1 000 000 IOPS1 000 000 IOPS520 000 IOPS
Véletlenszerű 4K-s írási teljesítmény1 200 000 IOPS1 200 000 IOPS890 000 IOPS
Strapabíróság (TBW)440 TB220 TB110 TB
Jótállás5 év korlátozott5 év korlátozott5 év korlátozott

Az SSD vezérlőhöz továbbra is a már jól ismert, Micron gyártmányú, 232 cellarétegből álló QLC NAND Flash memóriachipek kapcsolódnak, amelyek cellánként 4 bitnyi adat tárolására képesek. Az új adattárolók szokás szerint maximum 7100 MB/s-os folyamatos maximális olvasási-, illetve 6000 MB/s-os folyamatos maximális írási tempó elérésére képesek. A véletlenszerű 4K-s olvasási teljesítmény 1 000 000 IOPS lehet, míg a véletlenszerű 4K-s írási teljesítmény 1 200 000 IOPS-nál tetőzik. Az új SSD kártyák alumínium hűtőbordával ellátott verzióban is elérhetőek lesznek a normál, hűtőborda nélküli kiadás mellett.

Az új SSD kártyák 5 év korlátozott jótállással kerülnek forgalomba, ami ezúttal is azt jelenti, hogy vagy 5 évig, vagy a strapabíróságnál feltüntetett írásmennyiség eléréséig tart a gyártói garancia. Az új modellek picivel olcsóbbak lesznek majd, mint M.2-2230-as formátumú társaik, igaz, a gyártói weboldalon ugyanazok a listaárak szerepelnek, de a kiskereskedelemben ehhez képest várható némi árkorrekció.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Rhynmei
Rhynmei
2024. szept. 24. 20:30
#2

"akkoriban még csak az M.2-2230-as formátumú megoldások váltak elérhetővé"
Nem igazán értem, ez miért is volt baj?

Resike
Resike
2024. szept. 23. 16:56
#1

"vagy 5 évig, vagy a strapabíróságnál feltüntetett írásmennyiség eléréséig tart a gyártói garancia"
Szóval mégis csak fontos hogy mit írnak rá a dobozra ezen szám mellé.

Vissza az oldal tetejére