A CRUCIAL MÁR SZÁLLÍTJA A DDR4-ES MEMÓRIAMODULOKAT

Egyelőre csak a szerverek piacán lesznek elérhetőek az újdonságok, de augusztustól az átlagfelhasználóknak szánt DDR4-es memóriamodulok szállítása is megkezdődhet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2014. jún. 4. 10:01
A Crucial már szállítja a DDR4-es memóriamodulokat

A Crucial háza táján rendesen felpörögtek az események DDR4 fronton, ugyanis a vállalat bejelentette, hogy már megkezdte a szerverekbe szánt DDR4-es memóriamodulok szállítását, és az átlagfelhasználói piac is hamarosan megkapja a maga DDR4-es memóriamoduljait.

A Haswell-EP alapú szerverekbe szánt DDR4-es memóriamodulok 2133 MT/s sebességgel érkeznek, így 17 GB/s-os memória-sávszélességet kínálnak. Első körben 4 GB-os, 8 GB-os, illetve 16 GB-os memóriamodulok közül lehet választani, de később 32 GB-os, 64 GB-os és 128 GB-os példányokat is bemutat a cég. Utóbbiak persze csak azután jelenhetnek meg, miután a gyártó megkezdi az 1 GB-os DDR4-es memórialapkák alkalmazását. Az első DDR4-es memóriamodulok még csak 512 MB-os memórialapkákat alkalmaznak, és így néznek ki:

Galéria megnyitása

Augusztus folyamán a Haswell-E processzorokból és X99-es alaplapokból álló platform is megkapja a maga DDR4-es memóriamoduljait – pontosabban ekkor még csak a termékek szállítása indul meg. Az egyszerű, költséghatékony 2133 MT/s sebességű memóriamodulok mellett Ballistix Elite márkájú példányok is megjelennek, amelyek 2600 MT/s, illetve 3000 MT/s sebességet kínálnak. A leggyorsabb memóriamodulok 24 GB/s-os memória-sávszélességet biztosítanak, de később, ahogy a technológia fejlődik, még gyorsabb modulok is érkezni fognak.

Galéria megnyitása

A Ballistix sorozatú memóriamodulok nagyméretű hűtőbordákat kapnak, amelyek talán kissé túlzásnak is tűnnek. Az egyes modulokat felszerelik fedélzeti hőmérséklet-szenzorral, így a hozzájuk tartozó alkalmazással valós időben lehet majd nyomon követni, mennyire melegszenek – ezt tuning alkalmával különösen jól jöhet. A névleges paraméterek egyszerű és gyors beállítását az XMP 2.0-s profil segíti.

A költséghatékony DDR4-es memóriamodulok négycsatornás, 32 GB-os csomagok formájában lesznek elérhetőek. A Ballistix modellek ezzel ellentétben nem csak többcsatornás memóriacsomagok részeként, hanem különálló, 4 GB-os és 8 GB-os modulok formájában is megvásárolhatóak lesznek.

Az új memóriamodulok egyébként 25 nm-es csíkszélességgel készülő DDR4-es memóriachipeket alkalmaznak, üzemi feszültségük pedig 1,2 volt lesz. A termékek DDR3-as társaiknál 40%-kal hatékonyabb energiafelhasználás mellett működnek, ami főleg az alacsonyabb üzemi feszültségnek köszönhető.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
TheAR_Tech
TheAR_Tech
2014. jún. 5. 9:34
#8

Annyinak jó örülni, hogy hamarosan DDR4-es memóriamodulok jönnek így ezek lesznek méregdrágák, viszont a DDR3-as memóriamodulok pedig olcsóbbak lesznek én szerintem még ebben az évben az év vége fele. :)

Legyen igazam, ha igen akkor érdemes lesz venni memóriákat a gépbe. :D:)

tibaimp
tibaimp
2014. jún. 4. 16:47
#7

"2133 MT/s sebességű memóriamodulok" -- bocs, de mi az a MT/s, nem MHz akart lenni?

Asagrim
Asagrim
2014. jún. 4. 21:18

Nem.

Ch00ler
Ch00ler
2014. jún. 4. 15:32
#6

Hmm, úgy néz ki, hogy kihagytam a komplett DDR3-as érát.

Nincs is jobb, mint DDR2-ről 4-esre váltani :)

http://www.gigabyte.com/products/product-page.aspx?pid=2763#ov

benczeb90
benczeb90
2014. jún. 4. 15:21
#5

Én is erre gondoltam. Megkaphatjuk majd a DDR3 egykori (2012-'13) árminimuma környékén, miután letellik az újdonság feeling.

Lazahunter
Lazahunter
2014. jún. 4. 14:17
#4

Kérdés, hogy mit értünk olcsóság alatt, mikor a DDR3 meg felszökött az elmúlt években ... valószínűleg nem fogják olcsóbban adni, mint anno a DDR3-at, csak éppen a mostani áránál lesz olcsóbb :)

abash
abash
2014. jún. 4. 11:12
#3

Nem nyomja le.Sőőőt.

Eddigi rendszer hogy az új lesz olcsóbb míg a régebbi emelkedik.

Imo
Imo
2014. jún. 4. 10:27
#2

sztem nem nyomja le, hanem ahogy szokott is lenni, hogy a ddr4 lesz az olcsóbb

vorosokt
vorosokt
2014. jún. 4. 10:13
#1

kíváncsi vagyok hogy milyen árban lesznek ha megjönnek az átlag gépekbe, illetve hogy menyire nyomja le DDR3 árát

Vissza az oldal tetejére