A GSM Association a pandémia ellenére is, mindig arra törekedik, hogy a rendezvényeit úgy bonyolítsák le, ahogy azt tették korábban, tehát személyes részvétel mellett, persze fokozott egészségügyi intézkedésekkel. Viszont a gyártók éppen ezért sokszor szoktak elállni a fizikai jelenléttől, és inkább online bemutatót tartanak.
A 2022-es évre ráfordulva is arra készült a GSMA, hogy idén az MWC már viszonylag problémamentesen lesz lebonyolítható. Vannak is olyan gyártók, akik már korábban hangoztatták, hogy biztosan ott lesznek, ilyen például a Honor is, aki a nyitónapon fog bemutatót tartani. Viszont az elmúlt napokban egyre többen jelzik, hogy inkább nem utaznak Barcelonába, és online fogják megtartani a tervezett bemutatójukat.
Lényegében teljesen ugyanez játszódott le nagyjából egy hónappal ezelőtt a CES 2022 előtt is.
Mialatt a Honor arról számolt be, hogy ott lesz a cég képviselete a helyszínen, és ki lesznek állítva a legújabb fejlesztések, nagy figyelmet szentelve például a Magic szériának. Az alatt a Lenovo, a Sony és a Motorola már biztosan távol marad. Nem szeretnék senkinek sem kockáztatni az egészségügyi állapotát, és hisznek abban, hogy online bemutatókkal is képesek lesznek az újdonságaikat megvillantani.
A Sony nagy valószínűséggel teljesen kihagyja az MWC körüli forgatagot, ami talán azt jelenti, hogy online eseményt sem fog tartani. A korábbi években a japánok még az online részvétel mellett döntöttek. A Lenovo és a Motorola biztosan a kibertérbe viszi a rendezvényeit, virtuálisan fogja a cég bemutatni az összes olyan újdonságot, amit szeretett volna megvillantani Barcelonában. Az elmúlt időszakban a Lenovo számára bejött ez a forma, mostanra már nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren.
Vannak olyan gyártók, akik még nem biztosak abban, hogy pontosan miként járnak majd el, ez a helyzet az egyik legnagyobb kiállító esetében is. A Samsung elmondta, hogy nem kevesebb mint nyolc standot tervez felállítani, de folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi helyzetet és a helyszíni biztonsági intézkedéseknek az alakulását, és azon vannak, hogy a lehető legmegfelelőbb döntést hozzák. Azt szeretnék, ha az érdeklődőknek személyesen tudnák megmutatni a legújabb termékeket, 2022-es újdonságokat, de a személyzet egészségét nem akarják kiemelt kockázatnak kitenni.
A Techradar megkeresésére reagálva a Huawei, az Oppo és a Xiaomi is azt erősítette meg, hogy jelen lesznek az idei Mobil Világkiállításon. Szóval azért a GSM Association azt mindenképpen elérheti, hogy a 2019-es után egy népesebb rendezvénynek adjon otthont, ha minden az általuk elképzelt módon alakul. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Honor kettő standot is állítani fog, és a Qualcomm is ott lesz majd egy standdal. Az Oppo vinni fog OnePlus újdonságokat is, és a Nokia márka is jelen lesz az eseményen, méghozzá 5 kiállítóhellyel.
Az ASUS és a Realme részletesebb friss tájékoztatót nem adott ki, de korábban arról beszélt mind a kettő márka, hogy szeretnének jelen lenni az eseményen. A Realme számára nagyon fontos lenne például, hogy az embereknek személyes tapasztalatokat tudjon átadni a termékeit illetően.
A GSM Association természetesen minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy garantálj az embereknek a biztonságát. A szervezők rendre azt hangsúlyozzák, hogy szigorú ellenőrzés mellett lesz lebonyolítva az esemény, és arról már korábban mi is beszámoltunk, hogy milyen óvintézkedésekkel kell számolnia a látogatóknak, kiállítóknak egyaránt. De azt is tudjuk jól, hogy a COVID-19-et nem érdemes alábecsülni. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoznak a következő hetek, végül milyen képet fog festeni az MWC 2022 Barcelonában.
































