Shop menü

A BEREAL KLÓN TIKTOK NOW SZÉLSEBESEN TERJED

A Now immáron globálisan elérhető, és a hazai közönség számára is kipróbálható, a működése pedig szinte egy az egyben hozza a BeRealt.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A BeReal klón TikTok Now szélsebesen terjed

A BeReal az idei év nagy felfedezettje, elképesztő ütemben növekedik, és már több nagy közösségi platform is elkezdte másolni. A TikTok pedig nagyon úgy fest, hogy egy rendkívül komoly riválisa lesz a BeRealnek, könnyen lehet, hogy fel is örülheti, mielőtt igazán érvényesülni tudna a népesség körében az őszinteséget hirdető képmegosztó szolgáltatás.

Ragadj meg egy pillanatot minden nap – szólítja fel az érdeklődőket a TikTok Now a telepítést követően, utalva arra, hogy a lényege ennek a funkciónak is az, hogy az emberek a hétköznapi tevékenységüket mutassák meg a követőiknek. Érdekes módon a TikTok egyébként nem a meglévő programba pakolta be ezt a funkciót, hanem külön választotta. Emiatt igazából hátrányból indul, de a jelek szerint igazából a TikToknak akkora az ereje, hogy ez sem fogja gátolni a terjeszkedését.

A TikTok Now először az Egyesült Államokban jelent meg a közelmúltban, most pedig már a globális nyitásnál tart. Egészen döbbenetes sebességgel rakta össze a ByteDance csapata az újdonságot, és a jelek szerint véletlenül sem akarják, hogy időközben más konkurencia is megerősödjön a BeReal mellett. Az Instagram is dolgozik már az őszinte képmegosztó lemásolásán, de sehol nincsenek a TikTokhoz képest.

Galéria megnyitása

Egy az egyben másolatnak tűnik a TikTok Now a BeRealhoz képest, tényleg csak nüansznyi különbségeket lehet felfedezni. Ilyen például, hogy nem 2, hanem 3 percet ad a felvételek beállítására az értesítés megnyitását követően. Valamint extra ebben az esetben, hogy videózni is lehet, a felvétel viszont csak 10 mp hosszú lehet, szóval itt visszaköszön a TikTok régi énje a szigorú, szűkös időkorláttal.

Azt követően nézhetik meg a felhasználók mások tevékenységét, hogy maguk is posztoltak egy felvételt. Közkincsé lehet tenni mindent, de beállítható az is, hogy csak az ismerősök láthassák a tartalmakat. A megosztott dolgoknál lesz időbélyeg. A fotókat meg lehet osztani, kedvelhetik mások, és írhatóak hozzászólások is. Van a szolgáltatásnak Felfedezés szekciója, ahol a publikus képek fognak megjelenni másoktól.

Azt pontosan tudja a TikTok, hogyan kell emberek millióit behálózni, és abban is nagy rutinja van, miként vezesse rá a felhasználókat arra, hogy azonnal beszippantsa őket a szolgálatás, és elkezdjenek másokat követni. A TikTok Now lépten nyomon azt a lehetőséget kínálja fel, hogy kövessük az ismerőseinket, akiknek talán nincs is még aktív fiókja, de így értesítést kapnak arról, hogy elérhető ez az újítás, és máris beléphetnek. A Felfedezés részen is pillanatok alatt lehet kövezni azokat, akik érdekes megosztásokat tesznek ki.

Galéria megnyitása

Mivel a TikTok Now a BeRealhoz hasonlóan azt akarja elérni, hogy az emberek a napi rutinjuk szeletjeit mutassák meg, nem lehet benne csakúgy képeket feltölteni. Szól egy értesítés révén az applikáció, és 3 percet ad arra, hogy felvegye a megfelelő pózt az ember a felvétel elkészítése előtt. A főkamera és az előlapi képalkotó is rögzít egy-egy képet. A saját fotóit az ember egy naptáron nézheti vissza a profiljában. Minden napra egy fotó kerülhet be így tiszta sor, hogy ez miként megy.

Bár külön alkalmazás a TikTok Now, de lehet használni ugyanazzal a profillal, mint a TikTokot. A beállítások egy része is közös a két szolgáltatás esetében.

Hogy az Instagram mikor készül el a saját BeReal másolatával, azt nem tudni, és a Snapchaten is jön olyan fejlesztés, amihez a BeReal adta az ihletet, bár ott nem ilyen erőteljes másolásról van szó. Ezeken felül pedig mások is nekifuthatnak ennek, hiszen egy eléggé egyszerű funkcióról van szó egyébként, ami most vírusként terjed.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére