A 45NM-ES PHENOMOK FOGYASZTÁSA LEMÉRVE

Az AMD 45nm-es Phenomjainak első mintapéldányaihoz már sikerült hozzájutnia néhány szerencsésebb keleti újságnak. Ezek között van a kínai ZOL.com.cn is, amely gyorsan kihasználva a lehetőséget letesztelte azok fogyasztását. Egy 2.3GHz-es négymagos került a birtokukba, amit az ugyanolyan órajelű X4 9600-al hasonlítottak össze. Az eredeti cikk az ő honlapjukon olvasható, mi csak összefoglalnánk az eredményeiket.
Svindler ^2
Svindler ^2
2008. júl. 30. 23:06
A 45nm-es Phenomok fogyasztása lemérve

Az AMD 45nm-es Phenomjainak első mintapéldányaihoz már sikerült hozzájutnia néhány szerencsésebb keleti újságnak. Ezek között van a kínai ZOL.com.cn is, amely gyorsan kihasználva a lehetőséget letesztelte azok fogyasztását. Egy 2.3GHz-es négymagos került a birtokukba, amit az ugyanolyan órajelű X4 9600-al hasonlítottak össze. Az eredeti cikk az ő honlapjukon olvasható, mi csak összefoglalnánk az eredményeiket.

Galéria megnyitása

A teljes tesztrendszer fogyasztása nyugalmi állapotban terhelés nélkül 154W volt a 65nm-es 9600 esetében, míg 147W az új processzorral, tehát 7W-al kevesebb. Ez még nem is tűnik olyan rengetegnek, ám terhelés alatt ez a két érték már 200W vs. 176W-ra módosul, és ez a 24W-os különbség már nem mondhat csekélynek. Ettől függetlenül még bőven lehetséges, hogy mire kijönnek a végleges példányok, az AMD még tud csiszolni ezeken az értékeken. A kisebb fogyasztásnak hála azonos hűtővel a 45nm-es Phenom 9 fokkal volt hűvösebb, mint a jelenleg is forgalomban lévők.

Galéria megnyitása

Egy másik kínai oldalnak ugyancsak sikerült rátennie egy hasonló chipre a kezét, ők pedig a túlhajthatóságát tesztelték. Bár ilyen korai fázisban még nem jellemző, hogy jól menjenek a processzorok, mégis sikerült 3.4GHz-re tornászniuk az órajelet. Igaz elég erős feszültség emeléssel, de a 3GHz-et sikerült elérni egy apró plusszal is. Mint arról már beszámoltunk a sorozatgyártás mindenképpen csak a következő negyedévben indulhat meg, kíváncsian várjuk mit képes addig összehozni az AMD. Lépnie kell, mert az Intel nagy előnyre tehet szert a Nehalemmel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. aug. 2. 19:11
#4

2008Q4... Valószinűleg November eleje, de ez még nem biztos... jöhet hamarabb is, később is. :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. júl. 31. 16:56
#3

(Vendégpeter* @ 2008 Jul 31, 06:58) 1,6V kell a 3,4Ghz-hez :O graaat :Dsztem mire kijönnek ezek a processzorok, az intelnél az árak még alacsonyabbak lesznek... Viszont ha az AMD olcsón dobja ezeket piacra, lehet esélye. ( Bár az AMD nem arról híres hogy a processzorai olcsók :S )Ugye tudod, hogy ez csak egy E-Sample proci? A rendes, sorozatgyártásban készül? prociknak nem kell majd ennyi fesz. Indulj már abból ki, hogy 1,45V-al meg van egy 65nm-es Phenommal a 3.5GHz... :mellow: Bár amugy látom, nagyon képben vagy az AMD procik területén... tehát nem hibáztatlak, de azt azért megjegyzem, hogy érdemes pár SE Nehalem screenshot-ot megnézegetned. ;)

pluto
pluto
2008. júl. 31. 10:25
#2

Erről beszéltem,Karácsony körül veszek egy ilyen gyönyörűséget :D !

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. júl. 31. 0:55
#1

Azt azért érdemes lett volna még a cikkbe írni, hogy a Phenom 9600 alacsonyabb feszültségen üzemelt, mint az eredeti, mivel a Denebeknek már nem 1.3V-os feszültséget fognak gyárilag kapni és így egyenlítették ki az esélyeket.Tehát a Phenom 9600 kevesebbet fogyaszt a tesztben, mint eredetileg. :)

Vissza az oldal tetejére