Az idei IFA közel sem hozott annyi újdonságot, mint a korábbi, COVID-19 világjárvány előtti években, de azért vannak továbbra is nagyon lelkes kiállítók, akik igyekeznek izgalmas technológiai megoldásokkal szolgálni a látogatóknak. Ilyen volt ezúttal a Hisense is, aki egy óriási standot húzott fel megannyi érdekességgel.
„Go Tech, and Beyond” – ezzel a jelmondattal vonultatott fel rengeteg terméket a Hisense.
A vállalat az elmúlt években folyamatosan azon dolgozott, hogy a különböző elektronikai eszközök terén, kiváltképp a televíziókkal, egy szélesebb közönséget érjen el a világ számos pontján. Globálisan a második legnagyobb piaci szereplőről van szó, és a Hisense Európában komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy az öreg kontinensen is a lehető legjobb helyzetbe kerüljön.
Ezért döntött úgy a cég, hogy az idei IFA-n beleveti magát a sűrűjébe, és igyekszik mindenkit elkápráztatni. A vállalat felvonultatta egyebek mellett a 8K Ultra HD felbontású kép kirajzolására képes lézertelevízióját, ami 100 és 120 hüvelykes képátlóval érhető el. Ezt a cég még egy korábbi CES alkalmával jelentette be.
Az idei fejlesztések eredményeként létrejött UX ULED Mini-LED X szériás, 85 colos tévé is jelent volt a kiállításon, mely egy ultramodern háttérfénnyel rendelkezik, ezáltal képes kiváló kontrasztot nyújtani rossz körülmények között is. 20 ezer Mini-LED dolgozik az LCD panel mögött több mint 5000 zónára felosztva, és a csúcsfénye 2500 nitet meghaladó lehet, miközben kiváló feketét produkálhat. A cég olcsóbb ULED Mini-LED tévéi is megjelentek a berlini kiállításon.
Azt is kiemelte a Hisense, hogy az érdeklődőknek igyekezett prezentálni legújabb gamer monitorjait is. Hiszen ezen a területen is jelentős aktivitást mutat. Ezekről a mostani közleményében nem sok részletet közölt, de minden bizonnyal a CES-en megvillantott berendezések bukkanhattak fel az IFA keretei között is. Fast IPS paneles megoldásokról van szó, amiket Mini-LED világítással szerelt a cég, és DCI-P3 támogatással, AMD FreeSync Premium Pro technológiával és DisplayHDR 600 minősítéssel is szolgálnak többféle méret mellett.
Nagy formátumú gamer monitort is biztosít a Hisense a vásárlóknak az év eleje óta – technikailag egy televízióról van szó. 43 colos képátlóval szolgáló, 4K Ultra HD felbontással ellátott terméket villantott a cég a CES-en 144 Hz-es (VRR) támogatással. A készülék a lehető legjobb látványvilág biztosítása érdekében Mini-LED technológiát ötvözött Quantum Dot megoldással, Dolby Visiont is támogatva, és akár 1000 nites fényerőt elérve. Még 2.1-es hangrendszer is van a szerkezetben.
Nagyon sok érdekességgel készült a Hisense, és igyekezett megmutatni a kínálatának sokszínűségét is, éppen ezért egy külön részlegen még háztartási gépeket is felvonultatott, hiszen ebből sincs hiány a cégnél. PureFlat néven hűtősorozatot kínál, méghozzá nagy méretű kijelzővel, okosotthon rendszereket támogatva. De van a palettáján fejlett főzőlap, sütő, mosogatógép, mosógép, borhűtő, de még kisebb berendezések is, így például kávéfőző.
Kitért a vállalat arra is, hogy az IFA-n a látogatóknak igyekeznek bemutatni a VIDAA operációs rendszert, ami folyamatosan fejlődik és rendszeresen frissül például a cég Mini-LED és OLED televízióin. Emellett pedig a cég a ConnectLife platformot is igyekszik bemutatni, ami az okosotthonok kezelésére, vezérlésére szolgál, és támogatja egyebek mellett a felsorolt háztartási gépek menedzselését is.
A vállalat új fejlesztései folyamatosan jelennek meg a boltok polcain és válnak egyre szélesebb körben elérhetővé.