8 TB-OS TAGGAL BŐVÍTI 9100 PRO SOROZATÁT A SAMSUNG – A LENYŰGÖZŐ SEBESSÉGHEZ MOST MÁR MASSZÍV TÁRHELY IS TÁRSUL

A Samsung jóvoltából hamarosan két olyan PCI Express 5.0 x4 alapú SSD lesz forgalomban, ami elérhető 8 TB-os változatban is – az egyiket a TeamGroup, a másikat pedig a Samsung szállítja. Felkészül: SanDisk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. aug. 22. 13:28
8 TB-os taggal bővíti 9100 Pro sorozatát a Samsung – A lenyűgöző sebességhez most már masszív tárhely is társul

A Samsung végre elárulta, mikor érkezik a még idén februárban bemutatott 9100 Pro SSD széria legnagyobb adattároló kapacitású tagja, a sokak által várt 8 TB-os modell, ami a papírforma szerint kétszer több tárhelyet kínál majd a jelenlegi 4 TB-os csúcsmodellhez képest, sebességek terén pedig ugyanazt a szintet nyújtja, amit az említett modellnél már megszokhattunk.

A 9100 Pro széria az első olyan kozumperpiaci SSD család a dél-koreai gyártó kínálatában, amelynek tagjai már nem PCI Express 4.0 x4-es, hanem PCI Express 5.0 x4-es csatolófelületet kínálnak: Ennek megfelelően a sebesség is jelentősen nőtt, hiszen míg a 990 Pro család esetében 7540 MB/s-nál tetőzött a folyamatos maximális olvasási tempó, addig az új modelleknél már 14800 MB/s-os sebesség elérésére van mód ugyanebben a tekintetben.

Galéria megnyitása

A ComputerBase.de információi szerint a Samsung 9100 Pro szériájának 8 TB-os tagja rövidesen kereskedelmi forgalomban is elérhetővé válhat, ugyanis 2025. szeptember 2-án kerülhet a boltok polcaira. Az új SSD kártya jóvoltából végre teljessé válik a 9100 Pro sorozat, amiben eddig csak 1 TB-os, 2 TB-os, illetve 4 TB-os példány foglalt helyet.

Az eddigi modellekhez hasonlóan továbbra is a Samsung által házon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készített SSD vezérlő adja az újdonság alapját, ehhez TLC NAND Flash alapú, 8. generációba tartozó 3D V-NAND Flash memóriachipek kapcsolódnak, méghozzá LPDDR4X alapú gyorsítótárral karöltve. Az új SSD kártya pontos tulajdonságait a fenti táblázat részletezi, igaz, a hivatalos specifikációt részletező weboldalt a februári állapothoz képest még mindig nem frissítették, legalábbis hírünk írásakor még biztosan ez volt a helyzet, így néhány adat továbbra sem áll rendelkezésre. Az új modell hűtőbordával ellátott kivitelben is elérhető lesz, amit a vállalat mérnökei úgy alakítottak ki, hogy a PlayStation 5 játékkonzollal kompatibilis lehessen, valamint a tradicionális gamer konfigurációkba is remekül illeszkedhet a termék. Beszerelés előtt persze érdemes ellenőrizni, az adott M.2-es slotban tényleg elfér-e.

A Samsung 9100 Pro sorozatának legfontosabb paraméterei

Tulajdonság/modell1 TB2 TB4 TB8 TB
FormátumM.2-2280 (hűtőborda nélkül és hűtőbordával)M.2-2280 (hűtőborda nélkül és hűtőbordával)M.2-2280 (hűtőborda nélkül és hűtőbordával)M.2-2280 (hűtőborda nélkül és hűtőbordával)
Csatolófelület és protokollPCI Express 5.0 x4 | NVMe 2.0PCI Express 5.0 x4 | NVMe 2.0PCI Express 5.0 x4 | NVMe 2.0PCI Express 5.0 x4 | NVMe 2.0
SSD vezérlőHázon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készítettHázon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készítettHázon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készítettHázon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készített
NAND Flash memóriachipekSamsung 3D V-NAND Flash (TLC, V8)Samsung 3D V-NAND Flash (TLC, V8)Samsung 3D V-NAND Flash (TLC, V8)Samsung 3D V-NAND Flash (TLC, V8)
DRAM alapú gyorsítótár1 GB LPDDR4X2 GB LPDDR4X4 GB LPDDR4X8 GB LPDDR4X
Folyamatos maximális olvasási sebesség14 700 MB/s14 700 MB/s14 800 MB/s14 800 MB/s
Folyamatos maximális írási sebesség13 300 MB/s13 400 MB/s13 400 MB/s13 400 MB/s
4K-s véletlenszerű olvasási teljesítmény (QD32)1 850 000 IOPS1 850 000 IOPS2 200 000 IOPS2 200 000 IOPS
4K-s véletlenszerű írási teljesítmény (QD32)2 600 000 IOPS2 600 000 IOPS2 600 000 IOPS2 600 000 IOPS
Fogyasztás aktív módban (Olvasás/Írás)7,6 W / 7,2 W8,1 W / 7,9 W9,0 W / 8,2 WN/A
Fogyasztás Device Sleep módban (L1.2)4,0 mW / 3,3 mW4,8 mW / 4,0 mW6,5 mW / 5,7 mWN/A
Intelligent TurboWrite 2.0114 GB226 GB442 GBN/A
AdattitkosításClass 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)Class 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)Class 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)Class 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)
Strapabíróság600 TBW1200 TBW2400 TBW4800 TBW
Korlátozott garancia5 év5 év5 év5 év

A 8 TB-os adattároló kapacitásnak köszönhetően nagyjából 80 modern játék fér el az új SSD fedélzetén, amennyiben 90,6 GB-nyi átlagos tárhely-foglalással számolunk, azaz eléggé nagy adattároló kapacitással gazdálkodhatunk. A PCI Express 5.0 x4 alapú M.2-es SSD kártyák szegmensében egyelőre még nem lehet Dunát rekeszteni a 8 TB-os modellekből álló választékkal, hiszen korábban csak a TeamGroup dobott piacra ilyen kártyát a T-Force GE Pro M.2 formájában, most pedig a Samsung is csatlakozik ehhez az elit körhöz, így kétféle modell közül lehet választani. Elméletileg a SanDisk is készül egy 8 TB-os WD Black SN8100-as SSD kártya piacra dobására, de azt még nem árulták el, pontosan mikor rajtolhat el az újdonság, a korábbi információk alapján csak annyi tűnik biztosnak, hogy még idén találkozhatunk vele az üzletek virtuális és fizikai polcain.

A Samsung 9100 Pro sorozatának legnagyobb adattároló kapacitású tagjára visszatérve még érdemes megemlíteni egy fontos adalékot, ez pedig nem más, mint az ára. Az alapmodell 965 euró körüli összegbe került, de ha az alumínium hűtőbordával szerelt változatra vágyunk, ami passzív hűtéssel dolgozik, már 984 eurós árra kell felkészülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j.panzer
j.panzer
2025. aug. 22. 15:18
#3

Szép, szép, csak kva drága. Én azt várom, hogy mikor kapok majd egy 4 TB-os drive-ot 50K-ért. Akkor az utolsó HDD is eltűnik a gépemből. Várom... (már 12 éve, de csak nem jön el a pillanat).

worxland
worxland
2025. aug. 23. 1:57

@j.panzer 50-ért nincs, 77-ért van.

thedeveloper
thedeveloper
2025. aug. 22. 13:47
#2

~400k, mi sem természetesebb.

csapi26
csapi26
2025. aug. 23. 18:59

@peti19870621 na látod, budgettestvérem a pc-világban, így köll eztet megeszközöltétetni

axe
axe
2025. aug. 22. 13:32
#1

már csak az árat kellene negyedelni

axe
axe
2025. aug. 25. 11:44

@Kirby majd elmegyek klímás mellé

Vissza az oldal tetejére